lét Archívum - 9 / 13 oldal - Kiss Gyula versei

Elszegényítés

Elszegényítés folyik a hörcsögök kis falvaiban,

és mindaz, amit összegyűjtöttek az itt lakók,

már ott hever, idegenek markaiban.

Eddig jólétben éltek és a magtáraik tele voltak,

egész életükben szorgosan élelmet kerestek,

s kitartásukról nóták, regék szóltak.

Nyugodt, békés napjaiknak sajna eljött a vége,

míg pihentek, sötét viharfelhők gyülekeztek,

s ők mindezt biza nem vették észre.

A szennyes eső kiöntötte őket az alagútjaikból,

a felszínre hozta a tárolt kukoricát, s búzát,

így nem sok maradt a kilátásaikból.

Az életük munkáját a szemük előtt rabolták el,

fácánok, foglyok, pockok tömték magukba,

s ezt látva tudták, hogy harcolni kell.

Elszegényítés réme függ a szegény fejük felett,

valamennyiük léte immáron kérdésessé vált,

s talán ennél még rosszabb is lehet.

Az élet és a remény

Az élet és a remény keményen küzd e világon,

újra és újból felállnak a vesztes csaták után,

s nem lehet, hogy bármelyikük kiszálljon.

Nem lehet, hisz nélkülük örökre eltűnik a fény,

végleg elpusztul minden, ami igazán jó volt,

és a sötétség foglyává válik az összes lény.

Az élet és a remény az alapja az emberi létnek,

ők erősítik a szenvedő, megsebzett lelkeket,

nehezítve a dolgát az ármányos végnek.

Mindenkinek leketyeg

Mindenkinek leketyeg majd egyszer az órája,

s onnantól a lelke egy másik útra indul,

ahol vár reá a végtelen próbája.

Ama próbák során megszabadul a mocsoktól,

minden földi tehertől és szenvedéstől,

minden rossztól, s nyomortól.

Így, megtisztultan léphet át a ragyogó fénybe,

mely hihetetlenül fehér, mégsem vakít,

s amely elvezet az öröklétbe.

Mindenkinek leketyeg az órája, az ideje lejár,

s miközben mosolyogva visszatekint,

látja, hogy az élet kapuja bezár.

Mi mindent

Mi mindent veszítünk el az életünk folyamán,

egészséget, anyagi biztonságot, szerelmet,

és csak sóhajtozunk, mindez oda már.

Elveszítünk szeretteket, barátokat, s komákat,

odalesznek a kedvenc állataink, virágaink,

amíg mi ülünk és várjuk a csodákat.

Elkopnak az ízületeink, s elváltozik a testünk,

az elménk is veszít majd egykori fényéből,

és múlttá válik az összes dicső tettünk.

Mi mindent nem tudunk már megtenni többé,

mennyi álmunk, s vágyunk száll a semmibe,

minekutána a létünk is átváltozik köddé.

A legparányibb állat is

A legparányibb állat is félti és óvja az életét,

küzd a területéért, a kicsiny utódaiért,

s igyekszik elkerülni a végzetét.

Mindent megtesz, hogy a létét szebbé tegye,

az életösztön bátor tettekre sarkallja,

s akkor is harcol, ha fáj a sebe.

Méretétől függetlenül minden lény ezt teszi,

némelyik tartalék élelmet gyűjt télire,

s némelyiknek a hasa sosem teli.

Van amelyik vadászik és van amelyik legel,

akad olyan, amely halakat fog a tóból,

meg olyan is, mely a napon hever.

A legparányibb állat is méltó rá, hogy éljen,

hisz ő is a természet értékes gyermeke,

és megérdemli, hogy sose féljen.

Miért fogadjuk el

Miért fogadjuk el a sorsot, ha alakíthatunk is rajta,

és miért is várnánk tétlenül, a csodában bízva,

miközben a világ nem az a kegyes fajta?

Miért nem küzdünk önmagunkért, a szeretteinkért,

és miképpen lehet az, hogy némán hallgatunk,

lesütve a szemünket az érzéseinkért?

Hogyan fogadhatjuk el, hogy elvegyék az életünk,

és hogyan tűrhetjük azt, hogy kisemmizzenek,

s mások döntsék el, miképpen élhetünk?

Miért fogadjuk el, hogy folyton semmibe vesznek,

elvárva, hogy létünkkel ne terheljük a Földet,

miközben ők dőzsölnek, isznak és esznek?

Amikor a lélek belefárad

Amikor a lélek belefárad, a test is hamar feladja,

leépül, megbetegszik, s teljesen ronccsá lesz,

mielőtt önmagát a halálnak megadja.

Addig azonban számtalan kín és fájdalom gyötri,

hihetetlen gyötrelmek színesítik a végső utat,

s mindezek elől képtelenség elszökni.

Amikor a lélek belefárad, fájlalja azt is, hogy élt,

hiszen vajmi kevés jóban, örömben volt része,

s földi léte nagy részében csakis félt.

Mostanság az a trend

Mostanság az a trend, hogy cukrot ne vegyél,

de lisztet és sok mást sem kapsz sokáig,

hiszen a cél az, hogy ne is egyél.

Örülhetsz, hogy figyelő szemek védik a léted,

és nem tehetsz semmit a tudtuk nélkül,

számukra a levegővételed, az vétek.

Annyira vigyázzák a sorsod, hogy hihetetlen,

véletlenül sem léphetsz semerre, soha,

és újabban kutatnak az idegekben.

Óvnak a széltől is, nehogy megfújja az orcád,

s nehogy meggondolatlanul tégy valamit,

az idei lesz az utolsó szülinapi tortád.

Mostanság az a trend, nincs is szükség terád,

nem is kellett volna megszületned sem,

hogy ne terheld a léteddel a hazád.

A létezés nélküli lét

A létezés nélküli lét egy elképzelhetetlen dolog,

s miközben az értelem igyekszik megérteni,

addig a Föld ugyanúgy csak körbe forog.

Az elme, amely gondolkozik, de nem is látszik,

agyafúrtan és igen rafináltan teszi amit kell,

s mindennap biza mások életével játszik.

A vágyak áthatják az időt, a perceket, az órákat,

s izzó parázsként tudatják a belső énünkkel,

bármikor elhúzhatják a saját nótánkat.

A létezés nélküli lét egy magas szellemi állapot,

amelyben senki nem mehet biztosra soha,

s nem kímél sem embert, sem állatot.

A technika ördöge

A technika ördöge ügyesen tagadja a létét,

elhiteti, hogy kizárólag jóra használják,

s nem segíti majd e világnak a végét.

Az emberek teljesen a hatása alá kerülnek,

és szinte minden percben leköti őket,

közben észrevétlenül alámerülnek.

Alámerülnek a szemfényvesztés közepébe,

elutasítanak minden személyes dolgot,

s így nem jutnak egymás közelébe.

Mások társaságára már nem igen vágynak,

inkább éjjel-nappal a telefont bűvölik,

s vele kelnek, majd vele is hálnak.

Eközben a technika sötét oldala dolgozik,

s hihetetlen fejlődésen megy keresztül,

bizony egyetlen élővel sem osztozik.

A mesterséges intelligencia hatalomra tör,

rakétákat, bombákat, repülőket irányít,

s az év összes napján tömegeket öl.

Mindenkit lehallgat, állandóan megfigyel,

hamarosan az egész világot korlátozza,

s nem kegyeskedik soha, senkivel.

A technika ördöge elkápráztat és elcsábít,

elvonja a figyelmet az igazi valóságról,

s elaltat, mielőtt véglegesen elkábít.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31