Címke: félelem

Van egy zug

Van egy zug a Földön, melyet erős sötét ural,

a területén nem mer felkelni a Nap sem,

a levegője, s a hangulata igen cudar.

 

Más vidékeken lassan eljön a pirkadás ideje,

kezd világosodni a homályzóna mélyén,

ám e zugban kitart a gonosz hidege.

 

Az ott lakók szemén erős és vastag a hályog,

nem látnak el az orruk végéig sem soha,

s felettük dögre leső varjúhad károg.

 

Szomorúan, rettegésben és félelemben élnek,

engedelmesen tömik magukba a mérget,

s ajkukat nem hagyja el vidám ének.

 

Van egy zug, amelyben elhalhat az élet ereje,

és kihunyhat a lelkekből a maradék tűz is,

ha fel nem kél az elnyomottak serege.

sikátor, grunge, utca-2351475.jpg

Hol marad az ész?

Hol marad az ész a vészterhes gondok közepette,

miért nem mutatkozik, hogyan lapulhat sunyin,

s miért ijeszti meg annyira a vég közeledte?

 

Miképpen hagyhatja magára a harcban az embert,

mi lehet az oka a gyávaságának és a félelmének,

s miféle okból hagyja elbukni, amit kedvelt?

 

Hogyan fordult szembe a szeretteivel, a családdal,

a baráti köreivel, a szerelmeivel és a világgal,

ahelyett, hogy leszámolt volna a galáddal?

 

Hol marad az ész, mikor a létnek a vége közeleg,

ennyire visszafejlődött volna az idők folyamán,

s reszketve majd az idők végéig kesereg?

istockphoto 1167582826 170667a

Egykoron valaha

Egykoron valaha élt a völgyben egy disznó,

oly vidám volt, fürgén túrta fel a földet,

és sugárzott róla, hogy jópofa fickó.

 

Szerette a hasát, naphosszat élelem után járt,

nem válogatott, s bármit elfogyasztott,

és folyvást újabb, friss étkekre várt.

 

Az evésen kívül aludni imádott a legjobban,

sosem tartott attól, ami meg nem történt,

s attól sem, hogy az álla felkoppan.

 

Egyszer nagyobb disznók találtak a földjére,

s közölték vele, attól kezdve az az övék,

és igényt formáltak minden zöldjére.

 

Nem tetszett neki mindez, nem igazán örült,

ám a nagyobbak túl meggyőzőek voltak,

s a mérgező szavaiknak végül felült.

 

Azt röfögték neki, hogy nem való semmire,

és ne is igyekezzen szaporodni sohasem,

s kerülje el a Földi létet jó messzire.

 

Szinte hipnotizálták, átjárta lelkét a félelem,

rettegni kezdett, s nem is mert ellenállni,

és elhitte, ezen változtatni képtelen.

 

Elvették tőle a reményt, mindazt mi jó volt,

semmit nem hagytak neki, csak önmagát,

s onnantól minden a végzetéről szólt.

 

Egykoron valaha élt egy disznó, mára múlt,

nem bírta elviselni a tehetetlenség terhét,

s bánatában öngyilkos lett és kimúlt.

disznó, farkas le, házi disznó-4125919.jpg

Rabláncon szenved a Szabadság

Rabláncon szenved a Szabadság, a Félelem rabja,

a börtöne sötét zugában elmélkedik magában,

a tudata homályos, s nem hallható a hangja.

 

Mint most, még soha nem volt ennyire magányos,

úgy érzi, elhagyták mindazok, akik szerették,

s a helyzete drámai, tragikus és talányos.

 

Naponta érik újabb megrázkódtatások, fájdalmak,

rendszeresen kínozza a Rettegés és a Pánik,

s egyre kevésbé bírja már a fájdalmat.

 

A rablánc felsértette a bokáit, dagadtak és véresek,

sokszor szomorú, a sírás kerülgeti bánatában,

a nappalai is, s az éjszakái is rémesek.

 

Rabláncon szenved a Szabadság, de küzdenie kell,

az életben maradásáért és az emberiségért,

különben a lelke nyugodalmat nem lel.

prison 726662 340

A remény madara

A remény madara a felszállásra várakozik,

mostanság a gonoszság gyűlölt rabja,

s a régi szabadságára vágyakozik.

 

Egy ideje fogoly a félelem sötét erdejében,

lábaira tekerednek a mérgező növények,

ám harcol a szabadság szellemében.

 

Szárnyaira rátapadt a szutyok és a mocsok,

elnehezítik a tollait, s a lelkének erejét,

mégsem adja meg magát, hisz konok.

 

Konok, mivel nem hajlandó feladni a létét,

nem kíván fejet hajtani senki előtt sem,

s nem hagyja cserben a fény népét.

 

A remény madara hamarosan újra szárnyal,

és miután megszabadul a fogságából,

a szíve tele lesz örömmel, vággyal.

istockphoto 904940678 612x612 1

Koromsötét jövő

Koromsötét jövő előtt áll az emberiség,

és nem számít sem faj, sem nemzetiség.

A szabadságjogok eltűnnek véglegesen,

mivel sajna a butaság terjed végzetesen.

 

Nagyon sikeres a kábítás, az agymosás,

a félelemkeltés, s a rettegésbe hajszolás.

Tönkremennek a gazdaságok, s a cégek,

rabszolgasorsra jutnak a még élő népek.

 

Senkinek sem lehet majd soha semmije,

s az embereknek nem maradhat senkije.

A sötétség aljas, gonosz terve jól halad,

az sem fog örülni, aki végül megmarad.

 

Koromsötét jövő ármánya vetül a létre,

itt már a világnak a megmaradás a tétje.

Azonban még létezik az értelem csírája,

s erősödve szabadságot hozhat a világra.

woman gc12a3dd68 1280

Hagyjuk elvenni?

Hagyjuk elvenni a megszokott, s normális életünk,

amiben érzünk, dolgozunk, s vágyakozunk,

és amit igenis van miért féltenünk?

 

Hagyjuk, hogy egymás ellen fordítsanak gonoszul,

és hazudozzanak a nap valamennyi percében,

s hitegessenek a valótlannal konokul?

 

Tűrjük el szeretteink bántását, gyilkos mérgezését,

valamennyiünk megsemmisítését, de gyorsan,

s a sötét, nem látható erők kérkedését?

 

Nézzük el a félelemben tartást, s a pánik fokozását,

az emberszámba sem vevést és a fenyegetést,

s az ártatlan gyermekek zokogását?

 

Fogadjuk el a számunkra eltervezett pusztító véget,

s az emlékünk kitörlését az idő folyamából,

valóban ezt szánta minékünk a végzet?

 

Hagyjuk elvenni gyávaságból a maradék eszünket,

ahelyett, hogy végre küzdenénk magunkért,

s becsülettel emelhetnénk fel a fejünket?

óra, hölgyek zsebóra, idő-2133825.jpg

Rideg álmok és sötét félelem

Rideg álmok és sötét félelem uralják az életet,

nem hagynak nyugodalmat és pihenést,

s előre vetítik a közelgő végzetet.

 

Sejtetik, hogy semmi nem az, aminek látszik,

szemfényvesztés uralja a mindennapokat,

amit látni lehet, az elmével játszik.

 

Csavaros fondorlatok, jól kitalált hazugságok,

sebezhető lelkeket kihasználó gonoszok,

kik rohamosan gyártják a hazugságot.

 

Mindenkit zsaroló, s fenyegető erőszakhullám,

folyamatosan pánikot okozó rémképek,

átgázolnak minden élőn, s hullán.

 

Rideg álmok és sötét félelem zavarják a jelent,

felforgatják az életet és magát a világot,

s a létük borzalmas jövőt teremt.

erdő, kísérteties, sötét-3737107.jpg

A veszteségek kora

A veszteségek kora ím reánk köszöntött,

a bú és a baj számtalan helyről özönlött.

Lassan mindenkinek a nyakáig ér a vész,

s igazán ritka az, aki jobb napok elé néz.

 

Ármány és hazugságok uralják a médiát,

egymás után érkeznek a halálos szériák.

Sorozatban készülnek a gyilkos mérgek,

amelyeket beadnának az összes népnek.

 

Nincs olyan, aki nem veszített el senkit,

és akinek mindez nem számított semmit.

A félelem és a rettegés tombol a világon,

s nem lesz újabb esély a sötét túlvilágon.

 

Ma kell a létért küzdeni, felvéve a harcot,

másként mindenki utoljára fizeti a sarcot.

Ideje vállvetve és bátran csatasorba állni,

s a hazug ígéretekre nem kell időt szánni.

 

A veszteségek kora kegyetlen és gonosz,

minden léleknek csupán fájdalmat okoz.

Összefogás, szeretet, remény és értelem,

mindezek együtt kifoghatnak a végzeten.

corona g9e97d7835 1280

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

 

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

 

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

 

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

viharfelhok