Saját alkotásaim
Folyamatos változás az életünk,
ahogyan változnak az évszakok,
biz sokszor van is mitől félnünk,
néha reánk virradnak szép napok.
Az élet küzdőterén folyik a harc,
mindannyian a részesei vagyunk,
bárkit megtörhet a kemény sarc,
mégsem mindegy, hogy magunk
után milyen nyomokat hagyunk.
Tetteink, önmagunkért beszélnek,
jó, vagy rossz hírünk fennmarad,
unokáink rólunk sokat mesélnek,
közben a világ csakis előre halad.
Förtelmes egy világban élünk,
a sors sok rosszat hoz nékünk.
Mindig a vírustól kell félnünk,
jót nem nagyon lehet vélnünk.
Mindez megnehezíti az éltünk,
és meg is kérdőjelezi a létünk.
Az élet színpadán gyakori a hiba,
a megcsalás, a féltékenység, s vita.
Az irigység, a hazug ígéretek sora,
melyek nem lesznek teljesítve soha.
A félreértés, a megjátszott érzelem,
melyeket fel nem foghat az értelem.
A hamis bájolgás, az igaz tagadása,
a becsületnek itt nem lesz maradása.
Képmutató pillanatok, önös érdekek,
melyek még önmagunkat is sértenek.
Számtalan hibáját tagadja az ember,
s csodálja, hogy nyugalmat nem lel.
Az érzelmek tengerén vihar tombol,
fájón kínoz, gyötör, pusztít, rombol.
Ha nem ismerjük be önnön hibánkat,
nem zárhatjuk le békében vitánkat.
Egyes tudósok szerint élettelen,
mások szerint élő, s érdektelen.
Számtalan formája él és létezik,
gyakran igen váratlanul érkezik.
Nevének jelentése latinul méreg,
megtalálható mindenben e féreg.
Sejtes élőlényekben szaporodik,
bennük ezerszámra gyarapodik.
Változatos az alakzata, parazita,
az élővilág számára biz haramia.
Sokat szándékosan hoztak létre,
velük az embereket csalják lépre.
A cél, népeket pánikban tartani,
éjjel és nappal csak erről hallani.
A félelmet és a rettegést fokozni,
s mindenkinek fájdalmat okozni.
Biztosítani a sötét háttér uralmát,
s védeni eddigi életük nyugalmát.
Átrendezni a világot, s elnyomni,
ezt nem szabad senkinek felfogni.
Felszámolni az országok határát,
elhidegíteni az emberek családját.
Maszkkal zárat tetetni a szájakra,
megsemmisítő csapást a vágyakra.
Rémületben tartani öreget, fiatalt,
s bezáratni majd minden hivatalt.
Ketrecbe zárni az értelmet végleg,
meghagyni a demokráciát névleg.
A szabadság jogát is megszüntetni,
s aki ellenáll példásan megbüntetni.
A védőoltásukat kötelezővé tenni,
engedelmességből leckéket venni.
Hozzáférni bárki adataihoz, bárhol,
a régi álmok kora, a becsület távol.
Bemocskolni az igazat, jót, szépet,
felállítani egy hazug, s álnok képet.
Sötétbe borítani az utcákat, tereket,
szolgává tenni férfit, nőt, gyereket.
Az emberi faj nagy részét kiirtani,
s magát a gondolkodást is betiltani.
Nos, mi is a vírus? Már nem talány.
A természetes velünk él, hal, parány.
Az ember által készített az fegyver,
melytől senki nyugodalmat nem lel.
Zűrzavaros világban élünk,
legtöbbször nagyon félünk.
A bizonytalantól és a mától,
a sokszor feltüzelt vágytól.
A kísértéstől, s a reménytől,
néha megfosztva szegénytől.
A gondoktól, a bajok sorától,
oly távol a csillagok porától.
A szegénységtől, a bánattól,
elvágva az összes támasztól.
A kínoktól, az égő sebektől,
a betolakodó sötét seregtől.
A csalódástól, a magánytól,
s az elkerülhetetlen haláltól.
A visszautasítástól, a Naptól,
a hamar bekövetkező fagytól.
A szerelemtől, meg az élettől,
a gyámoltalan, gyenge lélektől.
Végül is mindentől, ami drága,
az életnek igencsak nagy az ára.
Az idő gigantikus mosógépben forog,
bemocskolt múltján és jelenén,
a foltok sora nagyon konok.
Nehezen mosható a történelem pora,
beivódott szövetekbe, sejtekbe,
s talán nem tűnik el soha.
A mosoda urai átmosnák a világot,
emlékeket, vágyakat, agyakat,
minden szép virágot.
Nem tűrhetik a tudást, az veszélyes,
a kilencven fok eltüntetheti,
bármilyen szeszélyes.
A mosószert nagy dózisban adagolják,
a mosnivaló nem igen számít,
a tisztaságot szavatolják.
Álmuk a vegytiszta, engedelmes jövő,
ahol nem kell többet mosni,
nincs hatalmukra törő.
Szépség és fájdalom, hit és remény,
az élet gyakorta biz nagyon kemény.
Megértés, szeretet, álmok, s vágyak,
a boldogság magára oly sokáig várat.
Őszinteség, unalom, harag és félelem,
fojtogató a csalódás, gyilkos a sérelem.
Keserűség, nyíltság, szomorúság, bánat,
részvétre az ember olykor hiába várhat.
Könnycsepp az arcon, s félénk mosoly,
a szem, a lélek tükre mégis oly komoly.
A lélek tengerén tomboló vihar is elül,
az érzelmek közül az öröm kerül felül.
Valakit nem akkor kellene megbecsülni, amikor már nincs.
Életében kellene szeretni, elismerni, tisztelni, segíteni és
felismerni, mi volt Ő a számunkra. Egy feledhetetlen kincs.
Nyugalomra vágyik a világ,
elege van a harcok sorából,
nem kellenek a sunyi viták,
kiábrándult a sötét korából!
Hiányzik a szeretet és a béke,
nem kell a szenny, s gyűlölet,
hagyják az embert élni végre,
térjen vissza varázs, bűvölet!
Ragyogjon újfent a megértés,
a megnyugvás, ölelések kora,
sokszor jobb lesz a megérzés,
a hamisságot űzzük el tova!
Nem hiányzik semmi, mi ártó,
a feszültség maradékából elég,
az értelemre mindez oly bántó,
az aljas réteg a pokolban elég!
Nem kell a félelem, a rettegés,
a pánikkeltés, a ketrecbe zárás,
nem kell a manipulált tettetés,
bizony nem hiányzik a bántás!
A vírus sem, a maszk sem kell,
ahogyan a hazugság sem, soha,
békességet a lelkünk akkor lel,
mikor a rossz száműzetik tova!
Csodásan ragyog a Nap,
kékben pompázik az ég,
a szellő szárnyakat kap,
s lágyan suhan, mint rég.
Ősidők óta járja az utat,
bepillant minden résbe,
állandóan keres és kutat,
nem találja helyét mégse.
Mindig csodálta a Földet,
lenyűgözte az élővilága,
szívből imádta a zöldet,
az volt az ő igazi világa.
Virágok illatát fújta tova,
figyelte az állatok életét,
nem nyugodhatott le soha,
míg megkerülte a féltekét.
Az emberi faj titkait leste,
besurrant oly sok ablakon,
olykor tetten érte az este,
ám nem láthatta pamlagon.
Manapság rossz a kedve,
bármerre jár gyilkot talál,
hűsíti ugyan az esők nedve,
ám terhük újabban a halál.
Chemtrailtól bűzös a levegő,
terjeng a rák rothadó szaga,
sárgul már a legtöbb legelő,
az emberi faj a bűnös maga.
Gyilkosok szóratják a mérget,
saját fajtájukat gonoszul irtva,
lélektelen, hitvány kis férgek,
gazdagodnak a bolygót kiirtva.
A szellőnek elege van ebből,
visszasírja a régi szép múltat,
vérzik szíve számtalan sebből,
mielőtt lepihen, mérgesen fújtat.
