élet Archívum - 81 / 96 oldal

A családtól megfosztva

A családtól megfosztva sínylődik sok ember,

vívódik önmagával, s minden bajával,

nyugodalmat pedig nem lel.

Bezártan, otthonokban, a szeretteiktől távol,

mélabúsan, bánatosan, s szomorúan,

eszükbe jut mindez százszor.

Egyedüllétre kárhoztatva, idegenek körében,

átgondolják az eddigi életük tetteit,

s félve remegnek a sötétben.

A kórházakban oly kiszolgáltatva fekszenek,

alig jut idő rájuk, a dolgozók fáradtak,

hiszen ők is csupán emberek.

Elbúcsúzásra gyakorta lehetőség biz nincsen,

nem foglalkoznak ott senki bajával,

s ez folyik az összes szinten.

Az eddig összetartó családokat sanyargatják,

egymás ellen fordítják, s uszítanak,

a sorsukat biza kavargatják.

Megfosztják őket a reménytől, s a lelküktől,

a munkahelyüktől, a tartalékaiktól,

s a végén még a testüktől.

A családtól megfosztva bárki senkivé válik,

nem veszi körül más, csak a gonosz,

a sorsukkal a sötétség játszik.

Szeretet nélküli világban élni komoly teher,

a rettegés, a fenyegetés mindennapi,

az élet, a remény padlón hever.

Annak idején

Annak idején a Húsvét szép ünnep volt,

boldogság, vidámság jellemezte,

s a szeretetről szólt.

Az együttlétről, a családról, az étkekről,

a locsolásról, a baráti csevejről,

s egy örömteli életről.

A színes tojásokról, a gyermeki kacajról,

a varázslatos, mesebeli világról,

egy gyönyörű tavaszról.

A meghitt pillanatokról, s álmok soráról,

a rokonok, barátok látogatásáról,

s egy hitbeli csodáról.

Annak idején a nyugalom járta át a teret,

ma azonban minden csak rossz,

s biz félelmetes lehet.

Mindez azonban megváltoztatható lenne,

ha ébredne a vágy, az értelem,

s a szív csak jót tenne.

Nehézségek sora

Nehézségek sora nehezíti az életünket,

igen sokszor megsebzi a lelkünket,

s közelebb hozza a végzetünket.

Gyakorta tapasztaljuk a kegyetlenséget,

amellyel biz meg kell küzdenünk,

s láthatjuk a nagy fejetlenséget.

Olyan sok szerettünket veszíthetjük el,

legtöbbször el sem búcsúzhatunk,

és lelkünk nyugalmat nem lel.

A küzdelmünk biza hiábavalónak tűnik,

rengeteg sebet kapunk életünkben,

s a terhek sokasága csak gyűlik.

Szerelmeket, s életeket tehetünk tönkre,

elveszíthetünk igen szép álmokat,

ám mindezt nem adjuk közre.

Egyfolytában hazugságokat hallhatunk,

a gyilkosok hiszik, hogy nyernek,

mi pedig simán meghalhatunk.

Elveszíthetjük az élet, s létünk értelmét,

sokan beadatják maguknak a halált,

megtagadják önmaguk érzelmét.

Nehézségek sora kísérhet minket végig,

s próbára téve a tűrőképességünket,

a kitartásunk vezethet el a célig.

Kivirult a természet

Kivirult a természet, virágba borultak a fák,

s virágok borítják valamennyi ágat,

a tavasz nem sokáig várat.

Sokfelé jácintok, nárciszok, s egyéb virágok,

szépségük gyönyörködteti a szemet,

idővel ennél szebb is lehet.

Hisz egyre több növény bontja ki a szirmát,

s hamarosan varázslatossá teszi a tájat,

mindenfelé illatfelhő szállhat.

Kivirult a természet, s virágszőnyeg a vidék,

a hegyeket, völgyeket bejárja az élet,

e látványnak örülhet a lélek.

Az élet utat tör

Az élet utat tör a legapróbb résben,

s a teljesen kihalt vidéken is előtör,

virágokkal borítja a rétet, füvekkel,

s minden élettelent gyorsan felőröl.

Kihajt a rideg sziklák repedéseiben,

és élettel tölti meg a halott részeket,

szépsége varázslatos, lelket gyógyít,

s felülír mindenféle hamis tényeket.

Túléli a chemtrail gyilkos permetét,

és az emberi gonosz hazug mérgeit,

nem hagyja kiirtani önnön mivoltát,

s lepergeti a létről a hitvány férgeit.

Az élet utat tör, útját állni nem lehet,

a kövületekből is életet formál majd,

biz bármennyire is a halálára törnek,

ő a vég küszöbén is ismételten kihajt.

A zsarnok fogságában

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

láncra verve, megalázva, lenézve,

s így érhet a sorsa véget.

Fogoly, nem más, rabláncra vert senki,

tanácstalan, s a szemei is lesütve,

úgy érzi, hogy Ő semmi.

Lehajtott fejjel bólogat a zsarnoki szóra,

nem ellenkezik, s nem áll ellent,

mélán gondol csak a jóra.

Rettegve riad meg a legapróbb nesztől,

a hírek, mit hall, félelemmel töltik,

s menekülne e szennytől.

Minden porcikája szabadulna a láncról,

sajnos túl gyáva egy igaz harchoz,

s elzárja magát a vágytól.

A vágytól, mely éltetné a csodát, a létet,

s visszahozná a régi szép időket,

eltakarítva az útból a rémet.

A zsarnok fogságában tengődik az Élet,

s annak szolgájaként végezheti,

ha nem emeli meg a tétet.

A tétet, mellyel megszabadítja önmagát,

s letépve rabláncait örök időkre,

végül megnyerheti a csatát.

Hívogató tavasz

Hívogató tavasz szellője száll,

s előbújnak a növények sarjai,

az állatvilág is zsong a mezőn,

s mindenfelé láthatóak a tagjai.

Épülnek a fészkek, s az almok,

a természet irányítja a munkát,

az élet ösztöne ugyancsak erős,

növeszti a tavaszi tollat, bundát.

Ismételten itt a hívogató tavasz,

örömöt hoz, s új reményt táplál,

boldogság suhan a légben tova,

s a sors ismét más időt számlál.

A testünk a miénk

A testünk a miénk, a lelkünk ugyanúgy,

saját létéről mindenki dönthessen maga,

milyen jogon uralhat bennünket akárki,

s dönti el, hogy csakis neki lehet szava?

Milyen jogon uralnak minket zsarnokok,

s kényszerítenek reánk gyilkos mérgeket,

s miképpen tiltják meg az értelem szavát,

elhallgattatva a valóságot és a tényeket?

A testünk a miénk, szabadnak születtünk,

a lelkünk egyedi és velünk együtt pusztul,

érzékeny, sérülékeny, nagyon sokat retteg

és a megsemmisülést szánják neki jussul?

Szeretet nélkül

Szeretet nélkül milyen lenne a világ?

Sötét uralom alatt nyílna vajon virág?

A gyermekét eztán cirógatná a szülő?

Miféle lenne az elkövetkezendő jövő?

Számítana a jó, a szép, s a természet?

Netán végezne minddel az enyészet?

Éreznének a szívek bármit e Földön?

Lenne esélye, hogy a lét előre törjön?

Szeretet nélkül érdemes lehetne élni?

Lélek nélkül tudnánk, mi is az, félni?

Léteznének boldog, örömteli álmok?

Egy maradna, a gonosz, amely álnok.

A bitang vírus

A bitang vírus igencsak jól képzett,

s tudja, a hatalom még nem végzett.

Az ámokfutásának korán sincs vége,

a végtelenségig fennmaradhat a léte.

Jól megcsinálták, s tanították sokat,

folyvást, állandóan adják alá a lovat.

Hiszi is magáról, hogy bármit tehet,

legvégül így is, úgy is csak ő nevet.

Tudja, hogy sokan biz rettegnek tőle,

hisz óránként híreket hallanak felőle.

Iszonyú számokat produkál naponta,

s csodás tetteit minden tévé nyafogja.

Tökéletesen tudja azt, hogy hány óra,

s ki, mikor megy a kutyasétáltatóba.

Ki mikor léphet be az üzletek ajtaján,

semmi sem olyan már, mint hajdanán.

Maszkba kényszeríthet bárkit, bárhol,

s ha belefúlnak, bizony nem gyászol.

Éppen ellenkezőleg röhög a markába,

s a világon ott van mindenki sarkába.

Aki igazán beteg, ne számítson jóra,

az egészségügy nem akar tudni róla.

Immár nem léteznek másféle bajok,

s nem jutnak el senki füléig a jajok.

A bitang vírus szórakozik szabadon,

retteg tőle felnőtt, gyerek, s hajadon.

A nők, a férfiak, az idősek vacognak

és félelmükben egymásra taposnak.

Vidáman egymásnak ugraszt barátot,

s megosztja a legszorosabb családot.

Gazdáinak, készítőinek vagyont hoz,

holott nem más, csak háttérbeli kosz.

Öntelten múlatja az időt a szabadban,

az isteni mivoltát dicsőítik szavakban.

Egyszer azonban, mikor a Nap ébred,

dicső hadjáratának bealkonyul végleg.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31