Saját alkotásaim
A hazaárulás bűne soha nem megbocsátható,
senkitől, semmikor és semelyik időben,
s az effajta bűn nem is igazolható.
Régebben a büntetése egyértelmű volt, halál,
aki a hazáját eladta, bármennyi pénzen,
annak árulásában nem létezett határ.
Egykettőre lecsapott a hóhér bárdja a fejekre,
vagy kötél került a nyakakba egyhamar,
ezt az igazságtételt hagyva a jelenre.
A hazaárulás bűne újabban büntetlen marad,
és minden el van nézve a haza árulóinak,
miközben a világ a végzete felé halad.
Hogyan fejlődött ennyire vissza az emberi értelem,
és miképpen is süllyedhetett ennyire mélyre,
hogy gondolkodni lassan már képtelen?
Mi az oka annak, hogy a normalitás bűnnek számít,
a szív vágyai és az érzelmek olyan sekélyesek,
s a hazug ígéretek sora mindenkit elámít?
Milyen szülő az, amelyik nem óvja saját gyermekét,
amelyik tétlenül nézi, hogy miket tesznek vele,
s megtagadja önnön védelmező szerepét?
Miféle ember az, akit elvakít az ostobaság vad köde,
akit megőrjít a gyűlölet, s az értelmetlen harag,
és mindaz zavarja, amihez nincs is köze?
Hogyan fejlődött ennyire vissza a józanság, s az élet,
a lelkiismeret, a becsület, a tisztesség, a jóság,
és mindezeket hogyan képes eltűrni a lélek?
Játék a szavakkal, sokszor nagyon csúnya játék,
negédesen és bájologva előadni a jót, a hőst,
miközben láthatatlan a rejtett szándék.
Kitekerni a valóságot, s hazuggá tenni az igazat,
az éjszaka sötétjében előkészíteni a rosszat,
és mi reggel látszani fog, az a kirakat.
Elhitetni a segítőszándékot és letagadni a valót,
homályossá tenni az addig jól látó szemeket,
s mindig rejtve tartani a bűnös csalót.
Játék a szavakkal, gyakorta gonosz szándékkal,
megtörni a lelkeket, s megfertőzni az elmét,
így nem harcolhatnak a sötét árnyékkal.
Az elvesztett becsület soha nem szerezhető vissza,
nem lehet visszacsinálni mindazt, ami történt,
és a végeredményt főleg a bűnös issza.
A szavahihetőség elpárolgott, s innen nincsen kiút,
senki nem fog hinni annak, aki csal, hazudik,
és a régi szép idők emléke is kimúlt.
Nem megvehető a lélek, nem befolyásolható a hit,
s nem megmagyarázható semmiféle bűn sem,
úgy sem, ha a hitvány az igazság felé nyit.
Az elvesztett becsület örökre megmérgezi a lelket,
megfertőzi az elmét, a tudatot, s a tetteket is,
ám megbocsátást ettől biza nem nyerhet.
Lebukóban a Nap, mára lenyugodni készül,
egész nap elmélkedett, de így döntött végül.
Alá fog merülni a vérvörös felhők tengerén,
és meglátja, felkel-e még másnap kezdetén.
Ezen még gondolkodik, nem biztos benne,
úgy érzi ereje megkopott és elfáradt a teste.
Oly sok rosszat megélt, borzalmakat látott,
s közben az örök élet gondolatával játszott.
Lebukóban a Nap, csalódott eme világban,
bár jól tudja, önmaga sem teljesen hibátlan.
Azonban amit az emberi faj újabban művel,
számára felér a legszörnyűségesebb bűnnel.
Búcsú a megszokottól és az eddigi tettektől,
a világ fondorlatosan csalafinta a kezdettől.
Számtalan változás kíséri az élet útját végig,
sokan a bűn mocsarában taposnak el a célig.
Vannak, akik az eddigi létüket másra váltják,
s az elképzeléseiket, a hitüket az újban látják.
Meg vannak, kiknek nem tetszik soha semmi,
s nem tudnak az eddigiekből tanulságot tenni.
Búcsú a homálytól és a gonosz sötét erejétől,
s igen sokan kezdenének mindent az elejétől.
Azonban kitartás és küzdőszellem kell hozzá,
csak az értelem, s a tiszta szív tehet biz jobbá.
Az igazság tagadása rendszeressé vált,
s erősen terjedőben van a valótlan való,
mindenfelé a megtévesztés fátyla száll,
az élet nem más, nagy hazugság, csaló.
A mai, gondterhelt világunkban erősen
kihalóban vannak a tisztességes dolgok,
biz sokszor a jó szándékon, becsületen,
netán ezek hiányán buknak el a sorsok.
Nem elég az, hogy a bűn és a sötétség
korszaka immár erővel reánk telepedik,
igen sok ember, szervezet, kormányzat
gyakorta naponta hazugságra vetemedik.
Aljas módon kihasználják a dolgozókat,
azokat, kik adóznak, s az államot tartják,
intézkedéseikkel sajnos elnyomják őket,
segítés helyett kizsákmányolják, marják.
Azok, akik még ezen életre sem méltóak,
nagyon jól elélnek az ő izzadságuk által,
s bezzeg a terheikből és a küzdelmükből,
kínjaik sorából, részt egyikük sem vállal.
Mindenkit, kiben csak még létezhet a jó,
egyformán, ostoba bábukként kezelnek,
s mikor az igazáért küzd, vagy másokért
kinyitja a száját, hát még be is perelnek.
Törvényekkel akarják szabályozni, hogy
ki, miről, mit gondolhat, miket beszélhet,
aki rendes, jóravaló, igazságos elbírálást,
megértést, bizony már sohasem remélhet.
Az igazság tagadása hazugság, nem több,
valóságos bűntett az értelmes réteg ellen,
ezt biza nem ellensúlyozhatja semmilyen
intézkedés, homály, s bűbáj, vagy kellem.
Hiábavaló az agymosási kísérlet, a tiszta
szív és az ész ellen semmit nem tehetnek,
akkor sem, ha nekik nem tetsző személyt,
gonosz módon, az útból simán eltehetnek.
