Saját alkotásaim
Csendes éjjeleken halkan útnak indulnak az álmok,
és megkerülve az elmét, csodákat varázsolnak,
felkeltve a fantáziák világában a lángot.
Annál a lángnál láthatóvá válnak az áhított vágyak,
különleges kalandok történnek minden este,
ám reggelre az álmok is pihenni vágynak.
Csendes éjjeleken bárki más lehet és mássá válhat,
olyanná, amivé szeretne, de ébren nem megy,
ezért a lelkek egész nap az éjszakára várnak.
Arra vágynak az emberek, ami az övéké nem lehet,
pénzre, szerelemre, s különféle kiváltságokra,
hiszen mindőjük más vonatra vett jegyet.
A sors vonata száguld, nem áll meg sok állomáson,
és éppen ezért, nincs sok kiszállási lehetőség,
az álmaik nem jutnak túl a látomáson.
Arra vágynak, amit a szívük rejt, mélyen, legbelül,
az eltitkolt érzéseik, érzelmeik, emésztik őket,
és bizony csak kevesek vágya teljesül.
A megszokás hatalma előbukkan minden alkalommal,
legyen az bármelyik ünnep, s bármilyen esemény,
azt meg kellene tölteni értelmes tartalommal.
A Szilveszter az egyik ilyen, látszólag vidámság, öröm,
a bulizás, s az önfeledt szórakozás napja és estéje,
amikor a valóság bizony vissza nem köszön.
Az önámítás éjszakáján megannyi fogadalom születik,
és megannyi álom, ígéret kering a világon szerte,
ám ezek kevés ideig táplálják a szívek tüzeit.
Másnaptól jön a drágulás, újabb adók, s újfajta terhek,
újabb hitelek, melyek visszafizetése kilátástalan,
jönnek az újabb csapdák és a mélyebb vermek.
Ám az emberek mulatnak, nem érdekli őket az igazság,
nem érzik, nem értik és érdektelen a számukra,
csakis egy számít, a ma esti, boldog vigasság.
A megszokás hatalma elhomályosítja a tudatot magát,
elvakítja a szemek látását és a fények ragyogását,
s így, csak kevesek hallják meg a túlélés szavát.
Holdvilágos éjszakákon, amikor elhalnak a neszek,
és a várakozás izgalma beindítja a fantáziát,
nem csukódnak le a gyermeki szemek.
Élénken figyelnek a sötétben és a kis szívük dobog,
az jár a fejükben, milyen ajándékot kapnak,
s meghallják-e, ha a Jézuska kopog.
Holdvilágos éjszakákon megelevenednek a vágyak,
az álmok szebbek Karácsony közeledtével,
s a percek valahogy másképpen járnak.
Megannyi álom rejtőzködik a szívünknek mélyén,
és megannyi vágy kalandozik a lelkünkben,
reményt sugallva, a fantáziánk révén.
Megannyi álom színesíti a szürke hétköznapokat,
és teszi elfogadhatóvá az elfogadhatatlant is,
megszépítve, az amúgy sötét pillanatokat.
Egy esős éjszakán, amikor a Hold felhők mögé kerül,
s az emberek álmatlanul vergődnek ágyaikban,
rémisztő gondolatok sokasága kerül felül.
Eme gondolatok alaposan fel tudják kavarni a lelket,
s megrémítik a szívet is, mely szeretetre vágyik,
ám a mai időkben nyugalmat nem lelhet.
Egy esős éjszakán, amikor villámok cikáznak az égen,
s a félelem uralja az elméket, hogy mi történik,
mély érzések és vágyak születnek az éjben.
Teliholdas éjjel, amikor a Hold fennen ragyog,
s a csillagok között mosolyogva bandukol,
pihenőre térnek a kicsik, s a nagyok.
Mind álmodnak valami szépről, s valami jóról,
a rejtett vágyaik szárnyra kelnek az éjben,
s gyémántot varázsolnak a friss hóból.
Teliholdas éjjel, az ablakokat belepi a jégvirág,
és miközben békésen alussza álmát a világ.
ízelítőt ad az erejéből a tél, meg a jégvilág,
Mi mindent viszünk a vállainkon, mily terheket,
mennyi reményt, hitet, szeretetet, csalódást,
miközben a sors nekünk ássa a vermeket?
Mi mindent viszünk el majd magunkkal a sírba,
mennyi titkot, vágyat, elképzelést és álmot,
a túlvilági békében, s a jólétben bízva?
A végtelen felé tartva, visszatekintenek a lelkek,
s felidézik, hogy mi minden történt velük,
amíg az éveik lent, a Földön teltek.
Milyenek voltak a napjaik és hogyan telt az idő,
mennyi tennivalójuk akadt, s mire vágytak,
remélve, egyszer szépet hoz a jövő.
Miféle gondokkal küzdöttek és miket szerettek,
miként áhítoztak a jóra, szépre, szerelemre,
s néhanap tényleg boldogok lehettek.
A szeretteik emlékét sem feledhetik el sohasem,
és örökre megőrzik a feledhetetlen perceket,
azok is bennük élnek majd, odafenn.
A végtelen felé tartva, galaxisok között szállnak,
és hamarosan egy olyan helyre fognak érni,
ahol elődeik, rájuk szeretettel várnak.
Amíg alszik a medve, a sötét barlangja mélyén,
s békésen álmodik egy szép zöld rétről,
addig ássák a sírját az erdő szélén.
Teljesen gyanútlanul hortyog és mozog a szája,
álmában habzsol, körötte sok-sok málna,
s szeretné megenni mindet, már ma.
Amíg alszik a medve, sunyin elaltatják örökre,
s már nyúzzák is le a hatalmas bundáját,
véres késekkel a kezükben, röhögve.
