álmok Archívum - 25 / 25 oldal

Vágyak útja

Nyugodt percek, s vidám órák,

a Vágyak a hosszú utakat róják.

Megbotlanak olykor és leülnek,

ám hamar újfent nekifeszülnek.

Nem hagyják lerázni magukat,

messziről hallatják a szavukat.

Hangjukat viszi a szél az éjben,

úsznak borban, sörben, kéjben.

Egyszer célhoz érnek, remélik,

komolyan hiszik, hogy megélik.

Álmuk közel is kerül a valóhoz,

semmi közük nincs a csalóhoz.

Az Élet a csaló. Homályba vezet.

Szakadékba visz, ahol csak lehet.

Szabadjára ereszt sok-sok árnyat,

nem állíthat meg minden Vágyat.

Mindennap

Mindennap, amit csak megélünk,

állandóan, folytonosan remélünk.

Izgulunk és szakadatlan vágyunk,

mindeközben rengeteg az álmunk.

Szeretünk, ölelve védünk, óvunk,

a saját bajainkról ritkán szólunk.

Megtörnek és bánatossá tesznek,

álmaink rögtön semmivé lesznek.

Megcsalnak, s hűtlenek hozzánk,

a régi álmainkat visszahoznánk.

A változásoktól gyakorta félünk,

küzdünk, harcolunk, amíg élünk.

Fájó valóság, gyötrelem és kín,

az ember harcol, amíg csak bír.

Feladni biz semmit nem szabad,

hiszen a jövő csakis előre halad.

Szomorúság

A Szomorúság egykor vidám volt,

Napként ragyogott mosolygós arca,

minden perce a barátkozásról szólt,

a harag, veszekedés nem az Ő harca.

Segítő szándékkal fordult bárki felé,

a jó szíve sokakat vonzott magához,

sok szép dolgot képzelt a szemei elé,

ám mindez közelebb vitte a bajához.

Álmodozott, vágyak szárnyán szállt,

egyszer megsérült az érzékeny lelke,

saját csapdájának az áldozatává vált,

hallgatott, de a megoldást nem lelte.

Magába zárta bánatát és szenvedett,

a Szomorúság új remény után kutat,

dacos büszkesége nehezen engedett,

hamarosan megtalálja a helyes utat.

Elképzelés

Elképzelni valamit egy dolog,

a valóság csupán utána totyog.

Jó lenne ez, vagy netán amaz,

a szív gyakorta másra szavaz.

Könnyed álmok, hiú remények,

percek, melyek igen kemények.

Álmok folyama patakként árad,

de nem ott ér célba, ahol vártad.

Olyat teszel, mit nem hittél soha,

mely gondolatát is elűzted tova.

Csodálkozol és mindenen ámulsz,

a tükör előtt a semmibe bámulsz.

Meglepően meglepődsz magadon,

légy férfi, nő, nőtlen, vagy hajadon.

Végül megszereted azt, aki szeret,

ki szívből küzd érted, amíg lehet.

Álmok tengere

Álmok tengere, vihar szele,

vágyak suhanása a térben,

legtöbbjük valójában mese,

s elsüllyed a hazug mélyben.

A mély varázsa oly csábító,

delejes ereje magához hív,

minden pillanata igen ámító,

a sötétben felparázslik a szív.

Az értelem magába roskad,

értelmetlenül rabigába kerül,

a lélek mélyén félőn kushad,

talán többé nem is kerül elő.

Villámként sújt le az ébredés,

a káosz marka hideg és hűvös,

újból életre kellhet a kétkedés,

a valóság fanyar, mégis bűvös.

Keserű harag

Az élet útján sok a teher,

vágyak válnak semmivé,

a kudarc igen fájón lever,

valakiből lehetsz senkivé.

Álmok szállnak a légben,

veszteség érhet és bánat,

nyomod eltűnik a térben,

a lelked marad a te várad.

A szeretet sem lesz örök,

helyét átveheti a gyűlölet,

a kapcsolatok sora döcög,

könnyen elszáll a bűvölet.

A harag is édesen keserű,

s lehet értelmetlen dolog,

semmi sohasem egyszerű,

a világ nem körötted forog.

Vidámság

Megcsillant a napfény az ablakon,

a Vidámság édesden aludta álmát,

fény és árnyék játszott a paplanon,

eközben kezei ölelgették a párnát.

Álmában vidáman járta a világot,

boldog pillanatokat okozott szerte,

megszagolt sok-sok szép virágot,

örömét mások felvidításában lelte.

Mosolyt csalt a megfáradt arcokra,

meggyötört emberekkel találkozott,

élénken emlékezett a fájó harcokra,

nem csüggedt, tovább barátkozott.

Érzései, álmai, vágyai szárnyaltak,

családja, barátai vígan vették körül,

pajkos célzásai játékosan árnyaltak,

gyakran kikukkantott a bánat mögül.

Ekkor ébresztette a madarak hangja,

mosolyogva tekergette a kócos haját,

tudta vár reá a világ apraja és nagyja,

hogy feledtesse kissé mindenki baját.

A remény útja

Zöldellő mezőkön

útra kell a remény,

s láncait próbálja

ledobni a szegény.

Küzd becsülettel,

ismerve a múltat,

tudja igen sok az,

ami rajta múlhat.

Nehéz terhet visz,

sóhajok szele kíséri,

s a sajgó szíveknek

a szabadságot ígéri.

Suhan a világ körül,

tüzet gyújt az éjben,

a lelkeket gyógyítva

száguldozik a térben.

Pihenni nincs ideje,

nem állhat le soha,

hisz akkor sokaknak

az álmát viszi tova.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31