A rém 12

A hatalmas csarnokban, hosszú sorokban felfüggesztve csüngtek a húskampókon a félbevágott sertések. A feldolgozó asztaloknál egymás mellett szorgoskodtak a hentesek. Megfelelő méretűre vágták a húst. Azután futószalagra rakták és az árunak való elindult a csomagoló részlegbe. Óránként tíz perc szünetet tarthattak. Ezt használták ki arra is, hogy egymást hecceljék.

– Nézd már Bob, az a nyurga még szünetet sem tart. Biztosan a hiányérzetét pótolja a megszállott munkával. – nevetett az egyikük.

– Az lehet. Ezt a fazont még nem hallottam beszélni, amióta itt dolgozom. Talán, néma? –

– Mindjárt megtudjuk. Hé, Te! Nem akarsz pihenni? Hozzád szóltam! –

Semmi válasz. A magas hentes darabolt tovább.

– Mi van, süket vagy? Anyád talán nem tanított meg válaszolni? –

A cukkolt férfi kezében megállt a bárd. Mély, hörgő hangot hallatott, majd a következő pillanatban lesújtott a húsra. A borda nagyot reccsenve kettévált. Ezután megfordult és dühödten torkon ragadta a sértegető kollégáját. Szuszogva a falhoz nyomta és felemelte a padlózatról. Az megpróbálta lefeszíteni a nyakáról a szorító kezeket, de erőlködése sikertelennek bizonyult. Egyre fogyott a levegője. A szemei bevéreztek. Lábon rúgta fojtogatóját, de annak az meg sem kottyant. Bob nem nézhette tovább tétlenül a dulakodást. Megragadta az izmos karokat és hangosan ordítani kezdett.

– Elég volt! Engedd el azonnal, vagy megbánod! –

Fenyegetése süket fülekre talált. Ököllel hátba vágta a támadót, majd jobb karjával átölelte a nyakát és igyekezett ledönteni. Nem bírt vele. Nagyon masszívan állt a lábán. Mindössze annyit sikerült elérnie, hogy elvonja a figyelmét. Ő egyik kezével elengedte a már alélt férfi nyakát és a könyökével hátraütött. Bob fájdalmasan az oldalához kapott. Ennyivel azonban nem úszta meg. A nyurga az ájult testet földre lökve megfordult és hatalmas erővel gyomorszájon vágta Bobot. Mire összerogyott volna, már jött is a következő ütés. Ez állon találta. Vér buggyant ki a szájából és a vérrel együtt egy törött fogat is kiköpött.

– Anyám?! Anyám?! – hallotta a furcsa, rekedtes hangot, miközben térdre rogyott. Kapott még egy jókora rúgást is és elterült. Ekkor tért vissza a csarnokba a többi dolgozó. Látták, ahogyan a magas hentes rugdalja a földön fekvő Bobot. Azonnal a segítségére siettek. Ketten igyekeztek lefogni, ám nem jártak szerencsével, mert az őrjöngve, szinte állatok módjára harcolt. Ütött és rúgott is. Mindketten elterültek, a kemény küzdelemben. Nyögések, jajgatások és ordítozás hangjai törték meg a csarnok megszokott rendjét. Hat embernek sikerült végül lefogni a magából teljesen kivetkőzött munkatársukat. Miközben leszorították, még mindig azt motyogta:

– Anyám! Anyám! –

A felfordulásnak azonnali elbocsátás lett a következménye. A főnök alaposan lehordta és közölte vele, hogy csak azért nem tesz feljelentést ellene, mert eddig kiválóan dolgozott és soha nem volt rá panasz. Mindamellett a cégének nem hiányzik a rossz hírverés.

Összepakolta a holmiját, fogta a táskáját és beletörődően hazaindult. Útközben magát okolta, amiért ennyire elveszítette az önuralmát és kis híján lebukott. Tisztában volt vele, hogy nagy szerencséje van, mivel egy feljelentés esetén az összes titka kiderülhetett volna.

Néhány megálló után úgy döntött, hogy leszáll a metróról és gyalog folytatja az útját. Legalább kiszellőzteti a fejét. Ráér, hiszen már nem kell dolgozni mennie holnaptól. Semmi gond ezzel, hiszen a bankban jelentős összeg van a számláján, az apja utáni örökség révén.

Késő délután volt. A Nap lenyugodni készült.

Gondolataiba merülve sétált hazafelé, mikor megpillantott egy üzletből kilépő, fiatal szőke nőt, aki két szatyrot cipelt. Meredten bámulni kezdte. Érezte, hogy egyre szaporábban kezd verni a szíve. A nyomába szegődött. Sokan voltak az utcán, ám ő ügyet sem vetett a többi járókelőre. Kizárólag a kiszemelt nőt figyelte árgus szemekkel. Szaporázta a lépteit, hogy minél közelebb jusson hozzá. Sietve kerülgette a járdán állókat. Néha arrébb tolt egyet-egyet közülük. Már egészen közel járt hozzá, mikor a saroknál nyomát veszítette.

park, bench, night

Álomvilágba menekülve

Álomvilágba menekülve, vidámabb az élet,

s felszabadultabb, örömtelibb minden lélek.

Nyugodtabban telhetnek az unalmas napok,

s szabadként élnek az emberek, nem rabok.

 

Nincsenek rémálmok, s nincsenek félelmek,

szívből jönnek az őszinte és tiszta érzelmek.

Szeretet hatja át a napok valamennyi percét

és bárki valóra válthatja régi álmait s tervét.

 

Álomvilágba menekülve nem rémít a rossz

és nem teljesíthetetlen a célokig tartó hossz.

Sokkalta szebb a világ, ragyogóbb az ég is,

a jó szándék láthatatlan, s valóságos mégis.

 

Az emberek kedvesebbek, ölelésre készek,

s igazi boldogságban telnek a csodás évek.

A jónál csak jobb jöhet, bármit lehet merni,

a fantázia birodalmában egyet lehet, nyerni.

fantasy, world, elf

Életünk útján

Életünk útján igen sok a teher,

a legtöbb nehéz, s hamar lever.

Számtalan emlék marad reánk,

sokan gondolnak majd miránk.

 

Élmények ezrei élnek bennünk,

néha sejtjük mit is kell tennünk.

Máskor viszont sokat hibázunk,

lényegtelen dolgokon vitázunk.

 

Olykor nem látjuk, mit kellene,

s elvakíthat a csillogás kelleme.

Elvesztegetünk rengeteg napot,

s álmodunk nem kicsit, nagyot.

 

Vágyaink szárnyalnak az éjben,

s tovalibbennek az esti szélben.

Alkalomadtán gyávák vagyunk,

s nem hallik messze a szavunk.

 

Életünk útján nagyon sok a rög,

s a legtöbb a kezdetig visszalök.

Felállni a földről sohasem késő,

mielőtt eljön a pillanat, a végső.

away, forest, road

A rém 11

Arra ébredt, hogy nagyon fázik. Kezében még mindig erősen szorította az üres borospoharat. Hunyorogva körbenézett. Azon merengett, hogy vajon mennyi ideje fekhet így a fürdőkádban. Letette a poharat a kád szélére és lassan kiszállt a vízből. Berzenkedett. Tiszta libabőrös volt a teste. Gyorsan megtörölközött és átment a szobájába. Rápillantott az órára. Éjfél múlt húsz perccel.

– Jól elszunnyadtam. Aludnom kell, mert reggel muszáj lesz dolgozni, mennem. – mondta magának.

– Menyusnak nem adtam tejet. Sebaj, reggelig nem hal éhen. –

Beállította az ébresztő órát és lefeküdt. Hamarosan mély álomba zuhant. Álmában nyughatatlanul forgolódott. Néha még nyöszörgött is. Lerúgta magáról a takarót, de észre sem vette.

Öt órakor az óra ébresztette. Kelletlenül feltápászkodott és félálomban elindult a fürdőszoba irányába.

– Mi történt tegnap este? Mit csináltam? – kérdezte magától. A válasz egyelőre a homályba veszett. Nem emlékezett semmire.

Miután elvégezte a reggelente szokásos teendőit, felöltözött és lement a pincébe.

– Van még időm. Nyolc órára úgyis beérek a munkahelyemre – motyogta.

Bekapcsolta a számítógépet és belenézett a hírekbe. A legtöbb újság, mint például a New York Times, a New York World, vagy a New York Post is röviden beszámolt egy előző éjszaka történt szörnyű bűntettről. Miközben olvasta a cikkeket, kezdett derengeni valami az emlékezetében.

– Ezt, Én tettem volna? Nem emlékszem pontosan. – fogta a fejét és töprengett.

– Na gyerünk, mert nem érek rá! –

Levette az egyik maszkot az öt műanyag emberi fej egyikéről és felsietett a lakásába. A fürdőszobai tükör előtt állva rásimította torz arcvonásaira és elégedetten nyugtázta a látványt.

– Így jó lesz. Senki nem gondolná, hogy nem ez az igazi arcom. Nem hiába tanultam annyit a tudományról és a technikáról. – büszkélkedett magának.

Új arccal felvértezve kiment a konyhába és kivette a tejet a hűtőből. Öntött a macska tányérjába, majd hívogatni kezdte. Menyus nemsokára meg is jelent és azonnal nekilátott a reggelije elfogyasztásának. Eközben Ő kiment a hallba és élelmet szórt a halainak is. Azok nagy élvezettel, szokás szerint egymással versenyezve habzsolták a haleledelt. Percekig gyönyörködött bennük.

Érezte, hogy valami végigsimítja a nadrágja szárát. Lepillantott és látta, amint a cicus dorombolva dörgölődik hozzá. Ez nagyon jó érzés volt a számára. Lehajolt és simogatni kezdte.

– Na, elég legyen ennyi! – mondta. Fogta a táskáját még egyszer körbenézett, hogy mindent rendben hagyott-e és útjára indult.

A metrón üldögélve óvatosan kémlelte az utasok arcát. Megnyugodva vette tudomásul, hogy azok ügyet sem vetettek rá. Ez egyértelműen bizonyította a számára, hogy tökéletesen néz ki.

Azon merengett, hogy mit fog mondani a főnökének, ha rákérdez, miért is nem ment be tegnap. Igaz, telefonon közölte, hogy rosszul érzi magát, de lehetségesnek tartotta, ez nem lesz elég indok.

– Majd lesz valahogy. Végül is van fantáziám. – zárta le magában a kétkedést.

Miután kiszállt a metró kocsiból, nagyjából még tíz perc távolságra lehetett a céljától. Szaporán szedte a lábait. Léptei keményen kopogtak a járdán. Mindenfelé jöttek-mentek a munkába igyekvők és máshová tartók egyaránt.

Lehajtott fejjel lépett be a cég kapuján. Beblokkolt az óránál és felment a lépcsőn az öltözőbe.

Sok dolgozó sürgölődött körülötte, de nem szóltak hozzá. Tudták, hogy igencsak magának való. Kinyitotta a szekrényét és kivette a munkaruháját. Átöltözött, majd fogta a felszerelését és átnézte, hogy milyen állapotban vannak. Úgy vélte, jobban teszi, ha élesít még a késein egy kicsit. Felkötötte a szája elé a védőmaszkot. Sóhajtott egy nagyot és belépett a csarnokba.

park, bench, night

Nehéz az élet

Nehéz az élet, de milyen nehéz,

bebörtönözve a sötét homályba,

a Nap fénye néhanapján benéz,

mielőtt elérünk a végzet honába.

 

Rabok vagyunk, a saját rabjaink,

s a börtönőrünk a félelem maga,

így telnek biz a mindennapjaink,

míg elér bennünket a halál szaga.

 

Korlátok között éljük a napokat,

megfosztva az összes reménytől,

a sors hamar kijátssza a lapokat,

nem kapunk semmit szegénytől.

 

Nehéz az élet, gonosz, s kemény,

az úton hitehagyottan ballagunk,

bezzeg a hóhérok serege serény,

s végünk, ha mindig hallgatunk.

castle, light, prison

Balek Béla

Balek Béla másnak mindig jót akart,

komoly arca, s kissé nyers modora,

egy jó szívű, megértő embert takart.

Ha kellett feláldozta a szabadidejét,

s a pénzét, mert nem akarta elhinni

sohase az emberi gonosznak a létét.

 

Szívvel, s becsülettel végezte dolgát,

sajna mások irányították a sorsát.

Hiába igyekezett, tettei elismerésre

sehogyan és semmikor nem találtak,

úgy döntött elég volt, továbblépett,

és azóta Balek Bélára nem találnak.

A rém 10

– Nos, mi az? – kérdezte Taylor.

– Nem tudhatom. – válaszolta dr. Mulland. – Nézze meg! Úgy látom, szöveg van rajta –

Taylor átvette a tasakot, majd odaszólt Regisnek.

– Vegyenek le minden nyomot róla és a tartalmáról is! Mielőbbi eredményt várok. –

– Rendben Taylor ügynök. Megtesszük, amit lehet. –

– Az előző gyilkossággal kapcsolatban jutottak már valamire? Találtak már valami nyomot, amin elindulhatunk? –

– Még nem. Túl sok a munkánk és kevés az időnk. Különben is az alapos elemzésekhez több időre van szükség, de megtesszük, ami tőlünk telik. –

– Remélem is. Mindenesetre azonnal értesítsen, ha használható bizonyítékkal tudnak szolgálni! –

– Meglesz. Nem akarja megnézni, mi van benne? –

– Dehogynem, de most nincs nálam gumikesztyű. Nem akarom beszennyezni a bizonyítékot. Segítene? –

– Egy pillanat. Rögvest megoldom. Úgy látom, összehajtott papírlap lehet. –

Regis óvatosan, két csipesz segítségével kiemelte a lapocskát. Kívülről az állt rajta: „A nyomozás vezetőjének!” Az egyik csipesszel a lap szélét tartotta, míg a másikkal óvatosan szétnyitotta. A belső oldal üresnek tűnt.

– Mi ez? Tréfálkozik velünk ez a gazember? – kérdezte Taylor.

– Talán speciális tintát használt, hogy nehezítse a dolgunkat. – Vélte Regis.

– Az meglehet. Szóval már üzenget is. Egyre agresszívabb és pimaszabb lesz. Tipikus sorozatgyilkos jellemvonás. –

Folytatni készült a mondandóját, mikor hívták a mobilján.

– Taylor ügynök. … Micsoda?….. Mikor történt? ….. Hová vitték? ….. Azonnal indulok. –

Miközben beszélt meglazította a nyakkendőjét. Elsápadt. Arcán egyre jobban látszottak a kialvatlanság és a fáradság nyomai.

– Buck! Most el kell mennem. Nagyon fontos. Intézkedj, hogy a rendőrség zárja le a környéket! Senki, nem jöhet ide. Főleg az újságírók nem.. Légy szíves ments ki valahogy a főnöknél és tájékoztasd a fejleményekről! Azután menj, aludj egyet! –

– Ahogy elnézlek, inkább Neked kellene már aludnod. Nem pihentél túl sokat mostanában. –

– Az biztos, de a bűnözők miatt nincs rá sok időm. –

– Akkor is muszáj pihenni. Kipihenten jobban lehet gondolkozni. Te is ember vagy. Szükséged van kikapcsolódásra, különben felemészt a munka. –

– Igazad van, de most tényleg mennem kell. Holnap találkozunk. –

– Robert! Szeretnék megbeszélni veled valamit. –

– Majd holnap. Vigyázz, engedd el a helyszínelő kocsikat! –

Hátrább léptek. Három autó suhant el előttük. Az utolsó lelassított. Regis odaköszönt nekik.

– Jó éjt! –

– Magának is! A doktor itt van még? – kérdezte Buck.

– Most pakol össze. A kocsijánál van! – jött a válasz.

A fényszórók nélkül meglehetősen sötét volt a sikátorban.

– Még jó, hogy van zseblámpánk. Itt ugyancsak elkél. Na, gyere Buck! A doktort még megkérdezem. –

Lépteik alatt recsegtek a szanaszét heverő szemétmaradványok. Így, éjféltájban ez igazi kísérteties hatást keltett.

– Akárcsak egy horrorfilm díszlete. Nemde Robert? –

– Úgy valahogy. Sajnos ez a díszlet valós. –

– Dr. Mulland! – léptek oda hozzá. – Tudna mondani valamit a halál beálltát illetően? –

– Biztosat majd a boncolás után mondhatok, de így elsőre azt mondanám, hogy kilenc és tizenegy óra közzé tehető az időpont. A gyilkos fegyver vélhetően, egy –

Megszólalt Taylor mobilja. – Máris indulok. Elnézést doktor! Buck folytasd Te, kérlek! –

park, bench, night

Élni, vagy halni

Élni, vagy halni, ez napjaink kérdése,

mindenki gondolja meg jól, mit akar,

a döntése kihat a napjaira és a létére,

a valóság iszonyatos borzalmat takar.

 

Élni, vagy halni, korántsem mindegy,

maga a lét az, ami elpusztításra kerül,

s aki megmarad szolga és kutya lesz,

a valódi énje végleg homályba merül.

 

Élni, vagy halni, ez bizony nem játék,

innen nincs visszaút, vagy kegyelem,

a döntés végleges, s a fájdalom örök,

nem ment meg senkit a világegyetem.

 

Élni, vagy halni, leszegett fejjel járni,

elfeledni mindazt, ami emberivé tesz,

elfogadni a zsarnokság sötét uralmát,

ettől a valóság nullává, semmivé lesz.

 

Élni, vagy halni, s kiirtatni magunkat,

ez a sötétség erőinek a leghőbb álma,

ám amíg a fény ereje erősen támogat,

nem teljesülhet be a gonoszság álma.

bridge, forest, fantasy

A gonosz ereje

A gonosz ereje a félelemből táplálkozik,

a rettegés és a pánik a legfőbb lételeme,

velejéig romlott, kapzsi, s gyilkolni kész,

általa eltűnik a fény, s mi marad éjfekete.

 

A gonosz ereje kihasználja a gyávaságot,

díjazza az árulást és a hazugságok sorát,

az értelem, s az élet úgy mentheti magát,

ha végre kiáll igazáért, s dönt, ne tovább!

death, dark, black

A rém 9

Este tizenegy óra múlt. Lépések hallatszottak a lépcsőn felfelé. A következő pillanatban kulcs fordult a zárban, majd lassan, kissé csikorogva kinyílt az ajtó. Mély szuszogás hallatszott. A sötét alak belépett a helyiségbe. Átment a hallon, egyenesen a szoba irányába. Felkapcsolta a világítást. Körbenézett. Lehajolt és felvette a szőnyegen heverő fényképet.

Mereven nézte egy ideig, majd hörgő hangon megszólalt:

– Megmondtam, hogy meg foglak ölni. –

– Megmondtam és meg is tettem. Ezt érdemelted, mindazért, amit velem tettél. –

A szekrényhez lépett és visszatette a fotót a fiókba. Átment a fürdőszobába. Megállt a tükör előtt és óvatosan lehúzta az arcáról a maszkot. Fájón tapogatta a sérült arcrészt. A tegnap szerzett seb begyulladt és nagyon fájt. Óvatosan bekente fájdalomcsillapító kenőccsel. Nézte a tükörképét és viszolygott önmaga látványától.

Megnyitotta a vízcsapot és teleengedte a kádat meleg vízzel. Levetkőzött, majd öntött magának egy pohár bort. Befeküdt a kellemes hőfokú vízbe. Behunyta a szemét. Kortyolgatta az italt és lassan ellazult.

Ekkor jött be szinte hangtalanul a fürdőszobába a macskája.

– Szia Menyus! Hogy vagy? Kérsz egy kis bort? –

– Persze te inkább tejre vágynál. Na, majd öntök neked, ha befejeztem a fürdést. Most hagyj pihenni! –

Hátradőlt és behunyta a szemét. Gondolatban elkalandozott. Visszatért abba az időbe, amikor az anyja savval leöntötte az arcát. Tisztán „látta”, amint sérülten, savtól égő arccal igyekezett eljutni a kerti csaphoz. Nagy fájdalmában szinte eszét vesztette. Mire oda jutott már késő volt. Helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Tizennégy éves létére torzszülötté vált.

Az anyja kelletlenül hívta a mentőket. Míg megérkeztek, egyfolytában szidta a fiát.

– Te szemét nyomorult! Ez kellett Neked? – ordította.

– Hogy nézel ki? Látnod kellene magad! – folytatta.

– Minek is születtél meg? Csak elrontottad az életemet. Az a szerencsétlen apád is itt hagyott idő előtt. –

– Apa balesetben halt meg! Tudhatnád! – válaszolt nyögve az elhangzottakra, miközben a hideg vizet eresztette az arcára. Kínjai mégsem enyhültek.

– Az apád egy tökfilkó volt. Egy anyámasszony katonája. Hagyhatott volna rám nagyobb vagyont is. Persze a Te részed az megvan a bankban, de minek az neked, semmirekellő nyomoronc? – sértegette tovább.

– Nem érdemelted meg apát. Te egy mocskos ribanc vagy anya! –

– Hogy mersz így beszélni velem? Jobb lett volna, ha elvetetlek, annak idején. –

– Szerintem is jobb lett volna, átkozott némber. –

– Minek neveztél? – csattant fel az anyja.

– Azt mondtam, hogy némber. Ribanc! Szajha! –

– Hogy fordulnál fel! –

– Arra ne számíts. Nem szerzem meg neked ezt az örömöt. –

– Abban ne légy olyan biztos. Különben is mit gondolsz mi vár rád, ha megvádollak gyilkossági kísérlettel? – üvöltötte, miközben belerúgott a kínok között fetrengő testbe.

Ekkor fordult be az udvarra a mentő. A mentősök elborzadva nézték az iszonyúan sérült arcot. Azonnal hűsíteni kezdték a bőrt.

– Mi történt itt – kérdezték a nőt.

– A fiam rám támadt és meg akart ölni. Dulakodás közben valahogyan ráborult a sósav. –

– Biztosan így történt? –

– Persze, hogy biztos! Meg akart ölni, ahogy mondom. –

– Hívta már a rendőrséget? –

– Éppen az előbb –

– Na, sietnünk kell. Velünk jön? –

– Nem, van még elintézni valóm. – válaszolta.

park, bench, night