Kategória: versek

Fájdalom

Az érzelmek útján vihar tombol,

nincs olyan, mit le nem rombol.

Szenved a lélek, s tűzben égve,

gyakran felpillantunk a sötét égre.



Magunkat kérdezzük, hogy lehet,

az ember a halál ellen nem tehet?

Tehetetlenül nézzük végig a véget,

miközben a fájdalom nagyon éget.



Ereinkben lüktet a vér, sajog a szív,

belül halljuk amint a szerettünk hív.

Hív és mégsem segíthetünk rajta,

mivel a halál nem az a kegyes fajta.



Küzdhetünk mi akármilyen bátran,

sőt, akár állhatunk körülötte százan,

minden hiábavaló. Átjár a szánalom,

ami marad nekünk, a kínzó fájdalom.

mortality, skull and crossbones, vanitas

Maszk

Maszk az arcokon, orron, szájon,

beletemetve az élet, a lélek,

ki hordja, mire várjon?

 

Semmi jóra, félelemre, s ámításra,

állandóan pánikolós percekre,

hátsó gonosz számításra.

 

Elrettent az érintéstől, az öleléstől,

családtól, baráttól, gyerektől,

ismeretlen jövevénytől.

 

Elhidegíti az embereket egymástól,

szívtelenné teszi az érzőket,

hazudozva egymásról.

 

Rettegésben tart, ameddig akarják,

amíg az első kísérletük tart,

míg azt lezavarják.

 

Agymosottá tesz, pánikot gerjeszt,

a tudatot homályba taszítva,

újabb iszonyatot erjeszt.

 

A népek tömegét rabszolgává teszi,

tárggyá, bábbá alacsonyítva,

az életkedvét is elveszi.

 

A maszk nehezíti az oxigén felvételt,

a szén-dioxid visszakerülve,

növeli az élet elvételt.

 

Amennyiben a védelme valós lenne,

miért is kellene félni attól,

ki ilyet fel nem tenne?

virus, protection, coronavirus

Ketyeg az óra

Senki nem hinné mi történhet vele,

míg fiatal, s a szíve álmokkal tele.

Azonban az idő kegyetlenül halad,

ugyanaz soha semmi nem marad.

 

Fájdalmak jönnek, mik nem voltak,

erről a régi öregek regéi is szóltak.

Kopik az elme, elszállnak a vágyak,

nem üzemel az, hogy élj a mának.

 

Minden pillanat megterhelővé válik,

a sors az emberrel gonoszul elbánik.

Mi egykor szép volt a távolba vész,

sokszor tétovázik és megáll az ész.

 

Ketyeg az óra, a mutatók nem várnak,

a végtelen illúziójának az útjába állnak.

A sötét valóságról lehullik majd a lepel,

végül nincs menekvés, bármit is teszel.

pocket watch, clock, time

Visszacsinálni

Az idő sejtelmesen suhan,

a feledés homálya terjeng,

sok pillanat sötétbe zuhan,

a szív és az elme verseng.

 

Az emlékezés tüze ragyog,

szárnyra kél a vágy sóhaja,

lehet hideg, netán fagyok,

átforrósodik milliók óhaja.

 

Újraélni a fontos perceket,

tisztábban látni az elmúltat,

felidézni a komoly terveket,

ez biz mindent felülmúlhat.

 

Érzéseket ismételten átélni,

visszacsinálni a hibák sorát,

dolgokat tudni, s nem vélni,

a sors ezúttal meg is bocsát.

time, portal, time machine

A Remény halála

Egykor megszületett a Remény,

nem tudva, hogy az élet milyen

rideg, s kemény.



Megtanult járni, két lábra állni.

Igyekezett, figyelt, s nem akart

sokáig várni.



Mosolygott, vidáman játszott,

könnyed pajkossággal tanult,

pedig még alig látszott.



Később kitartóan küzdött tovább,

megismerte az embereket, örült,

s vidáman indult odább.



Felnőve visszatért. Biztatta őket,

a terhekbe belefáradt férfiakat

és kimerült nőket.



Ő volt a segítő, a harcos Remény.

Nem volt dölyfös, gőgös, kapzsi,

sőt igencsak szerény.



Fáradozásai hiába valóak voltak.

Az emberek között töltött évei

a csalódásról szóltak.



Becsapták, sokszor semmibe vették.

Mindezt hitványul, önzően, aljasul

s gonoszan tették.



Összetört a szíve, megsérült a lelke,

fájt, hogy a semmiért küzdött

és bújában a halálát lelte.

petals, black white, dark

Vihar dúl

Vihar dúl a lelkemben, mikor igazságtalanságot látok,
van belőle bőven, hisz gyorsan terjed, mint egy átok.
Nehéz küzdeni ellene, sajnos van utánpótlása bőven,
legyőzni pedig nehéz, harcolhatok akármilyen bőszen.
A többség csak vár a jóra, lustán és félelemmel telve,
bár szeretne jobb életet, küzdeni érte mégsem merne.
Vihar dúl a lelkemben, hibáiból az emberiség nem tanul,
másra hárítaná a felelősséget, miközben sunyin meglapul.
Nehéz a helyzet, a reményekért tenni kell, akár erőn felül,
akkor talán jobb lehet minden, a vihar pedig végleg elül.

thunderbolt, lightning, thunderstorm

A szakadék szélén

Szakadék szélén táncol a világ,

vészterhes, gonosz idők járnak,

nem csillapodnak a hazug viták,

a sötétség árnyai reánk szállnak.

 

Karanténba zárták a világ népeit,

elhallgatva a valós, igaz tényeket,

manipulálva az emberiség génjeit,

csökkentik a létszámot és éveket.

 

Míg be vannak zárva, épül a vég,

a káros sugárzás mindenhol száll,

ellene tenni kellett volna már rég,

mások segítségére bárki hiába vár.

 

A bolygót folyamatosan mérgezik,

minden növényt, állatot, s embert,

a családokat rombolják, szétszedik,

szennyezik a szárazföldet, tengert.

 

Cenzúrázzák a józanság szavait,

elhallgattatják, ki nem hódol be,

elvették, elveszik a mások javait,

aki ellenáll, az életéről mond le.

 

Orwelli időket vezetnek be hamar,

hol nincs elbújás, vagy kegyelem,

elképzelésük totális uralmat takar,

ahol egy dolog számít, a fegyelem.

 

Új és újabb betegségek jönnek elő,

a gyógyszeripar hatalmasat kaszál,

velük van a pénz, a hatalom és erő,

a köznépnek csupán egy jár, a halál.

 

A szabadság látszata is megszűnik,

a háttér nyíltan megmutatja magát,

a demokrácia mindörökre eltűnik,

többé senki nem hallathatja szavát.

men's, adventurer, mountain

A sors végzete

Mindent és mindenkit ural a sors,

elkábít, elámít, s igencsak gyors.

Elbutít ha kell, s nyomorba dönt,

bármikor szennyel jól nyakon önt.



Önhitt vigyorral arcán tapos beléd,

mindenféle hazugságot hajít feléd.

Birkaként a végzeted felé terelget,

ha kell ellened fordítja a szerelmed.



Megkeseríti majd minden napodat,

a füledbe dúdolja kedvenc dalodat.

Elhiszed, hogy reád talált a remény,

pedig mi rád vár, az aztán kemény.



Gúnyos kacajjal az arcodba vihog,

tőle a dicséret nem más, csak szitok.

Kéjes gyönyörrel tipor bele a sárba,

hiába sóhajtozol megmentőre várva.



Magadnak kell szembeszállni vele,

a szíved bátor kitartással legyen tele.

Ha jól küzdesz, legyőzheted végleg,

akkor nem másé, övé lesz a végzet.

knight, fighter, fight

Lehunyt szemek

Felhők gyűlnek az égen,

erősödik a sötétség szele,

alant kavarog a mélyben,

a levegő már tele van vele.



Ellep mindent gyilkos pora,

marja a torkot és a szemet,

mintha nem múlna el soha,

ez így még meddig mehet?



Halálos erővel sújt le majd,

nem kímélve élőt és holtat,

nem hoz mást, csupán bajt,

eltörölve az eddigi múltat.



A szemek nem akarják látni,

remélik ez csak rossz álom,

lehunyva kívánják kivárni,

nehogy a vég nagyon fájjon.



Önámítva áltatják magukat,

csupán fel kellene nyílniuk,

megoldhatnák önnön bajukat,

a látásukban kellene bízniuk.



girl, praying, hands