Kategória: versek

A remény évszaka

Szürke nappalok, sötét éjszakák,

nem igen kedveljük az elmúlás

évszakát.



Hideg, borzongás, szél és hó,

sokak számára nincs ebben

semmi jó.



Térdig érő latyak, felsózott utca,

az ember tudásából csak ennyire

futja?



Stresszes időszak, búskomor napok,

áhítozik minden lélek: valami jobbat

mikor kapok?



Rügyfakadás, napfény és virágok,

méhzümmögés, s tavaszi szellő járja

át a világot.



Bárányfelhők illannak tova az égen,

s útjukon haladva, vígan cikáznak

szépen.



Legyen a tél akármilyen rideg, s kemény,

tavasszal új élet kél, s szebb lesz minden

remény.

virág, tavasz, spring

Félelem

Reggel felkelt a Félelem,

amely egy valódi lételem.

Körülnézett, majd ásított,

szórakoztató napot áhított.



Útnak indult és szétnézett,

minden ablakon benézett.

Mindenfelé önmagát látta,

ezt persze kicsit sem bánta.



Számtalan változatban élt,

nyugodtan feküdt és kélt.

Számba vette saját tetteit,

s mérlegelte remek terveit.



Frászt hozni bárkire, ki él,

aki hiszi, hogy sohasem fél.

Majd megtanítja mi az élet,

hisz halandó az összes lélek.



Félhetnek bátran mindenütt,

hiszen Ő maradt a mindenük.

Félsz a mától, az adósságtól,

az összes ismert hatóságtól.



A betegségtől, a fájdalomtól,

el nem maradó szánalomtól.

A számlák jöttétől, s a bértől,

a fájó sebekből kifolyó vértől.



A szerelemtől, kínzó bánattól,

megfosztva a végső támasztól.

A csalódástól és a becsapástól,

gyötrelmek okozta behatástól.



Mindentől, legyen az bármi,

neki nem kell a kaput kitárni.

Jelen van bármikor, s bárhol,

most itt van, máskor máshol.



Végre nyugodni készül a Nap,

a Félelem új reményeket kap.

Boldogan tér pihenőre az éjjel,

holnap megújulva néz széjjel.

fantasy, spirit, nightmare

Sötét ármány

Sötét ármány uralja a Földet,

bepiszkítva az összes zöldet.

Gonosz szándéka egyre árad,

sunyi aljassága sosem fárad.



Eltipor mindent, mi szép és jó,

számára a cukor is csupán só.

Elferdíti a legszebb meséket,

az undorról sző újfent regéket.



Dicsőíti a mocskot, a szennyet,

letagadja a kék égről a mennyet.

Uralma terjed, mossa az agyakat,

támogatja a betolakodó vadakat.



Ritkítani kívánja az életet magát,

közben elveszi mindennek a javát.

A józan ész a világ végére szorul,

a remény fénye örök sötétbe borul.

forest, fog, trees

Az új remény

Mint tisztán csillogó patak

nyugtatnak az igaz szavak.

Hazugság, sértés, sérelem,

átlát mindenen az értelem.



Rosszindulat, pletykák sora,

belep mindent az idő pora.

Elfelejtődik a bú, s a bánat,

a vigasz magára nem várat.



Ismét felragyog az új remény,

csillogó páncélja igen kemény.

Nem vághatja át már semmi,

magától tudja mit kell tenni.



Áthatja a szeretet, a tiszta szív,

mely lángol, s újból visszahív.

Üstökösként száll fent az égen,

megtalálja az útját a sötét éjben.

comet, cosmos, land

Maszkabál

Jó ideje, hogy áll már a bál,

s mindenki egy ritmusra jár.

A Globál Bend adja a zenét,

nem véletlenül kapta nevét.

 

Mindig is a háttérből játszik,

arcuk fényben sosem látszik.

Kötelező tananyag kottájuk,

senki nem szólhat hozzájuk.

 

Aki az ütemükre nem járja,

az nagy eséllyel megbánja.

Mindegy mily sértő e zene,

a hallás nem a tánc feltétele.

 

A táncosokat maszk takarja,

bár legtöbbjüket ez zavarja.

Hazug álarc biz valamennyi,

szeretnének már hazamenni.

 

Ám nincsen vége a zenének,

tovább kínlódnak szegények.

A maszkjuk nem segít nekik,

legyenek ők bármily zsenik.

 

A zenészek a világot akarják,

s érte táncosaikat kifacsarják.

Azok sajnos már alig állnak,

mégis az új kottákra várnak.

 

Amíg álarcukat le nem vetik,

addig a háttér akaratát teszik.

A bálnak akkor jön el a vége,

mikor a földre csapják végre.

masks, venetian masks, disguise

Szeretet

Madárcsicsergés a reggeli órán,

harmatcseppek a tündéri rózsán.

Fennen ragyog a Nap, s útra kél,

az alant elterülő látványtól elalél.



Virágok pompáznak mindenütt,

a méhek seregének a mindenük.

Ébred a Szeretet, s útjára indul,

ábránd világa rögvest letisztul.



Tudja ki érdemli meg mit adhat,

s kitől milyen válaszokat kaphat.

Őszinte szívvel beszél magáról,

szerencséjéről, gondjáról, bajáról.



Bizalmat sugároz és engedékeny,

azonban csöppet sem feledékeny.

Ki kihasználja hamar bánni fogja,

mert önnön lelkének lesz a foglya.



Ámde ki megbecsüli nagyot nyer,

ragaszkodást és mély érzéseket lel.

Az idő múlásával többre is viheti,

eggyé válhat azzal, ki Őt megöleli.



pink, blossom, bloom

Szépség 2

Mi az a szépség? Mit is jelent?

Érzések nélküli világot teremt.

Csupán a külcsíni látszat számít,

hosszú éveken át mégis elámít.



Eleinte nem fontos mi van belül,

csaló érzékek írnak mindent felül.

Közben telnek a napok és az évek,

melyek nem lesznek mindig szépek.



Végéhez közeledik a ködös varázs,

mely nem volt igaz, csakis csalás.

Kopik minden, s ráncosodik az arc,

az élet sohasem volt más, csak harc.



Az út kanyargós, ámde sajna véges,

az igazság kemény, s mi több rémes.

A szépség mulandó. Emlékké válik,

A sors az emberrel kegyetlenül bánik.

girl, woman, beauty

Szoktatás

Az emberi faj története során

rengeteg dolgot látott, tanult,

sajnos túlzott önhittsége okán

hozzáállása nem igen javult.

 

Mindig is háborúzott, gyilkolt,

országokat, területeket foglalt,

nagyon sok sötét ügyet titkolt,

többségük legtöbbször koplalt.

 

Kapzsiságuk nem ismert határt,

ritkán került szóba a kegyelem,

pénzért gyakran eladták a hazát,

álmuk volt a feltétlen fegyelem.

 

Magukat isteni szintre emelték,

urukká vált az érdek, a hatalom,

alattvalóikat szolgaként kezelték,

egy számított csupán, az uralom.

 

A szeretet leölt halmain tiportak,

pusztult, ki szembe mert szállni,

minden lázadást vérbe fojtottak,

már nem kívántak tovább várni.

 

Titkos társaságokat hoztak létre,

amelyek mindenekfölött állnak,

a világot ők kényszerítik térdre,

idejük fogy, tovább nem várnak.

 

Félelemhez szoktatják a népeket,

elvonják a figyelmet a dolgokról,

elferdítik a valós, igazi tényeket,

döntenek a jövőről és a sorsokról.

 

Amennyiben aljas tervük sikerül,

valamennyi élőre örök rabság vár,

mindez sok ember életébe kerül

és nagyon sok fájdalommal jár.

unnamed 1

A lánc

Felhők jönnek, felhők mennek,

borultság és bánat mindenütt,

az emberek összetörtek lesznek,

miközben elveszítik mindenük.



Sistereg a parázs, izzik a lélek,

kínlódva és gyötrőn járja táncát,

nyöszörögve mondja, hogy félek,

s megpróbálja letépni a láncát.



A lánc azonban igen erős, kemény,

hidegen vág bele a gyenge húsba,

vérző sebbel küzd a sok szegény,

mindennap csak a rabigáját húzva.



Könnyeik által hízik a gaz, a gyom,

melyek élősködnek ezen a világon,

növekvő súlyuk már túl sokat nyom,

mérgük ereje látszik minden virágon.



Felhők jönnek, felhők mennek,

s közben az idő száguldva halad,

szabadok a lelkek akkor lesznek,

ha láncuk véglegesen szétszakad.

ball and chain, restrain, heavy

Leszállt az este

Lemenőben van már az őszi Nap,

s bágyatag sugarai átölelik a tájat,

a természet kis megnyugvást kap,

miközben a hívó másnapra várhat.



Enyhe szellő simít végig a fákon,

megborzongatja a sűrű bokrokat,

emlékek szárnya rebben a tájon,

felidézve a fájó emberi sorsokat.



Egy asszony sétál a közeli parkban,

tücsök ciripelés, madárének hallik,

bánatos, szomorúan sírdogál halkan,

körülötte az élet mindenfelé zajlik.



Észre sem veszi, s bandukol odább,

kegyetlen kórral küzd, nincs remény,

a családjára gondolva halad tovább,

bizakodik, a sors hozzá oly kemény.



Gyerekei, unokái imádják, szeretik,

tudja, hiányozni fog nekik nagyon,

gyakran felkeresik, ha csak tehetik,

mindez megszűnik majd egy napon.



Végre talál egy padot és fáradtan leül,

nem érzi jól magát, s elernyedt a teste,

az ereje elhagyja, nagyon gyenge belül,

még látja, amint végleg leszáll az este.



sunset, wow, background