A csalódás tengerén

A csalódás tengerén vihar tombol,

mindent mi útjába áll le is rombol.

Pusztító haragja nem kímél senkit,

nyomában az élet sem talál semmit.



Halott hamvak hevernek szerteszét,

senki nem élte túl a bosszú tengerét.

Gyilkos dühe felemésztette a világot,

elpusztítva valamennyi szép virágot.



Nyoma veszett minden érzelemnek,

látszata sem maradt az értelemnek.

Sötétségbe borult az ég, s villámlott,

a haragos habokon a Nap csillámlott.



Mégis maradt valami a felszín alatt,

a mélyben új remény csirája fakadt.

Miután elpárolgott a gonoszság vize,

újra dobogni kezdett a remény szíve.

thunderstorm, sea, clouds

Aki megöregedett

Aki megöregedett, s leélte élete javát,

az örüljön, hogy egyáltalán él,

s ne hallassa a szavát.

 

Nem számít, miket tett az élete útján,

kiknek segített, miket alkotott,

nem változtat a múltján.

 

A múltján, amely már ködbe veszett,

s melyet a feledés leple takar,

ellene semmit nem tehet.

 

Mindegy mennyire imádta a családját,

s ölelte keblére drága unokáit,

segítette a legjobb barátját.

 

Lényegtelen, hogy milyen ember volt,

mellékes az, mennyit küzdött,

ez a világ nem róla szólt.

 

Érdektelen, hogy mennyi adót fizetett,

s milyen nehézségekkel harcolt,

vagy miféléket hihetett.

 

Jelentéktelen lett az átélt érzelmei árja,

a szeretete, a szerelme, az álmai,

s az elhalványodott vágya.

 

Vágya egy szebb, egy jobb világ iránt,

hol az értelem igen sokat számít,

s hol a szív mutatja az irányt.

 

Ám mindez nem nyom sokat a latban,

ahogyan a betegség, s a kín sem,

mely elérte igen gyakran.

 

Látszólag óvják, reá sok időt szánnak,

kap külön idősávot, védelmezik,

közben a halálára vágynak.

 

Aki megöregedett, értéktelenné vált,

nyűg lett a hatalom szemében,

nem okoz mást, csak kárt.

 

Feleslegesen pazarolja a világ javait,

maszkba fojtják, majd beoltják,

s nem hallani többé szavait.

corona, virus, pandemic

Ékszerként csillog

Ékszerként csillog a lenyugvó Nap,
vörösesen fénylik a hatalmas vízen,
az óceán végtelennek tűnő látványa
káprázatosan lenyűgöző, azt hiszem.

Nemcsak a felszíni része oly csodás,
alul a mélyben sokféle faj éli napjait,
vannak rengetegen helyhez kötöttek,
míg mások szelik a víztükör habjait.

Delfinek csapata bukkant elő a víz
mélyéről, magasba dobva magukat,
vígan sietnek egy korallzátony felé,
hogy megtöltsék élelemmel hasukat.

Csapatuk csak tizenkét egyedből áll
és van közöttük három parány, kicsi,
máris remekül úsznak, s mint tudjuk,
az anyjuk őket sohasem a hátán viszi.

A nagy zátony körül nyüzsög az élet
és mindenfelé jókora halak cikáznak,
vajon melyikükből lesz majd túlélő,
esetlegesen zsákmány, arról vitáznak.

Egy üregből muréna rontott a rákra,
amely óvatosan épp arrafelé haladt,
erős fogaival kitépte a páncéljából,
hiszen nem ehet folyton csak halat.

Amott egy kőhal már jó ideje várja,
mozdulatlan az ennivalót a szájába,
a polip rejtőszíneit bemutatva vonul
e sokszínű sokadalom elől a várába.

A palackorrúak gyorsan csapnak le
és szinte forrni kezd a víz köröttük,
utódaik, kik e korban még szopnak,
kicsit le vannak maradva mögöttük.

A radarjuk segítségével megtalálják
a legapróbb lényt is, lapuljon bárhol,
agyuk kapacitása nagy, intelligensek,
s tudatalattijuk sok emlékképet tárol.

A cápáktól sem igen tartanak, félnek,
sebesen közeledik is közülük néhány,
a terjengő vérszag vonzotta őket ide,
ám megfutamodott minden példány.

A szülői szeretet bátrabbá teszi őket,
s érzik, hogy hátrálni most nem lehet,
a bébik megbújnak az anyjuk mellett
és jóllakottan mindőjük továbbmehet.

Ékszerként csillog a hatalmas óceán,
a szürkületben delfinek térnek vissza,
s kivetődve a vízből, mókásan jelzik,
a hullámzó víztömeg errefelé tiszta.

delfinek3

Remény

Remény. Oly nélkülözhetetlen, s éltető lehet,

mikor egyik csapás a másik után sújt reánk,

az ember a kegyetlenség ellen keveset tehet,

hiszen a sötétség ármánya önmagához leránt.



Egész életünk szakadatlan küzdelmek sora,

megnyugodni, s megpihenni, nincs idő soha.

Mindenkinek megvan a terve, álma, s vágya,

melyek teljesülése után újabb örömre várna.



A sors azonban újra, ismét nehéz akadályt állít,

a felhőtlen boldogságból vajmi keveset szállít.

Az élet küzdőterén gyilkos, szakadatlan a harc,

mi az egyiknek öröm lehet, az a másiknak sarc.



Ez így volt és így is lesz, mert a világ kemény,

egyetlen dolog van mely éltetni tud, a remény.

Azt elveszíteni soha és semmikor nem szabad,

ugyanis nélküle valóban semmink nem marad.

phoenix, bird, fire

Közöny

Közöny. Feszít a világban,

önmaga képét úgy imádja,

büszkén hőzöng a vitákban,

a problémák sorát csinálja.

 

Szürke hétköznapok alant,

kimerítő, s fárasztó napok,

az élet látszólag egy kaland,

tömegével jönnek a bajok.

 

Egyre szűkül a világ zsákja,

fásultsággal telítődik a hely,

mások életét sohasem szánja,

s nyugalmat a béke nem lel.

 

A Közöny magas szinten áll,

flegmán az arcunkba röhög,

mindig újabb áldozatra vár,

entitáskánt fölöttünk hörög.

 

Nem érdekli semmi és senki,

mindegy az mi, miből készül,

állandóan a hazugságait zengi,

tőle mi elpusztulhatunk végül.

 

Elhomályosítja a valós igazt,

s félrefordítja az ember fejét,

hazugságokkal nyújt vigaszt,

s tőle senki nem leli a helyét.

people, bored, sweet

Az Öröm

Az Öröm egykor népes családban élt,

igen sokat játszott a pajtásaival

és soha, senkitől nem félt.

 

Állandóan vidám társaság vette körül,

együtt fogócskáztak, labdáztak,

s leselkedtek egy fa mögül.

 

Pajkosan nevettek, s kuncogtak szerte,

amerre jártak, megszépült a nap,

bennük a világ örömét lelte.

 

Olykor szellők repítették őket odább,

a Nap cirógatta göndör fürtjeiket,

ha jött az eső, indultak tovább.

 

Vidámság, nevetés, boldogság, kacaj,

az volt az életük, s az álmuk is,

s olyan jól volt még tavaly.

 

Ám az idén beborult az ég, villámlott,

sötétség leple telepedett a Földre,

s a gonosz szeme szikrázott.

 

Vihart keltett bennük, szétzilálta őket,

rettegést és félelmet gerjesztett,

s a csapatuknak ezzel lőttek.

 

Egyikük a másik után hunyt el végleg,

megsemmisültek a posványban,

csak az Öröm maradt, névleg.

 

Ő azonban harcolt, még nem adta fel,

tudta az embereknek hiányzik,

s remélte újfent erőre lel.

 

Bár egyedül maradt, a bánatát feledte,

gyászát egy ideig magába fojtva,

a helyes megoldást kereste.

 

Végül rájött. Sok szeretet kell, s öröm,

túllépni a pánikon, a félelmen,

a gyilkos misztikus körön.

 

Elhozni eme világba ismét a nevetést,

boldogsággal tölteni be a napot,

s eltüntetni a sötét jelenést.

 

Fogta a batyuját, s indult házról-házra,

bekopogott a legkisebb ablakon,

érezte, mindenki Őt várja.

people, happy, happy people

Igazi szeretet

Igazi szeretet nélkül más lesz a világ,

szomorúan bontja szirmait sok virág.

Egész életünk sora gondokkal telített,

nincs olyan, aki semmit nem veszített.



Érzelmek vihara, zűrzavaros vágyak,

elfojtott szerelmek, s rég kihűlt ágyak.

Az igazi szeretet megismer, s elfogad,

az idők végéig színtisztán megmarad.

letoltes 7

Születésnapomra (evokáció)

Ötvennyolc éves lettem Én,

itt a világnak közepén.

Ejnye-bejnye!



Ajándékot kapok magamtól,

s ez eltávolít a bajomtól,

minden szinten.



Fél évszázad nem semmi,

ezalatt sokat kell tenni.

Bizony-bizony!



Lehettem volna bármi,

sosem szerettem várni,

senkire, semmire.



Mégsem lettem. Sajnos hiába,

kiáltottam fájdalmam a világba.

Egye-fene!



Szakadatlan küzdelem az élet,

szenved benne éppen elég lélek.

Fájdalom, szánalom.



Az igazságnak nyoma sincs,

a becsületem biz nagy kincs.

Nyerő erő!



Sokan nem értenek a szóból,

bezzeg kivennék részüket a jóból.

Semmit nekik!



Ki mások fájdalmának örül,

előbb nézzen a saját háza táján körül.

Silány-hitvány!



Az egész népet tanítanám,

ó, Én drága Magyar hazám.

Hív a szív!

birthday cake, cake, birthday

A vágóhídra hajtva

A vágóhídra hajtva, vonul a sok marha,

szomorú szemekkel bólogatnak,

s hiszik, ez a karma.

 

Egymást tapossák, rengetegen vannak,

faruk, fejük koccan a másiknak,

helyet ki nem hagynak.

 

Búsan bőgnek, patáik alatt száll a por,

néha-néha egymásba öklelnek,

s olyankor fellazul a sor.

 

A pásztorok biz röhögnek a markukba,

már előre dörzsölik a tenyerüket,

bűzt kapva az arcukba.

 

Kutyáik végzik el a munkájuk nehezét,

tépik, marják a marhák combját,

betöltve a korbács szerepét.

 

A balgatag csorda mindezt tétlenül tűri,

pedig vannak köztük borjak is,

mindőjüket a félelem fűti.

 

Fűti, hiszen párolog a csatakos szőrük,

ha nem állnak hamar ellent,

ki lesz cserzve a bőrük.

 

Kitörhetnének, hisz rengetegen vannak,

de mind retteg, a másikra vár,

ezért inkább meghalnak.

 

A néhány pásztor jól keresett a csordán,

learatták a tervük gyümölcsét,

az engedelmesség folytán.

 

Kutyáiknak dobtak oda néhány csontot,

azok hűen nyalták csizmáik talpát,

míg ők elosztották a koncot.

 

A marháknak emléke sem igen maradt,

a vágóhídra hajtva elvesztek mind,

az idő már nélkülük haladt.

senegal, herd, oxen

Politika

Politika. Sötét árny a világban,

s létezik a legapróbb virágban.

Ármány, mely homályba vezet,

s megtéveszti a csillogó szemet.



Elhiteti a lehetetlent, a semmit,

nem kímél meg sohasem senkit.

Hatalmat akar, fenyegetve zsarol,

a józan ésszel mindennap dacol.



Mélységes mélybe viszi a lelket,

az ott ragad és békét nem lelhet.

Elvetemülten kihasználhat bárkit,

érdeke szerint módosíthat bármit.



Irányítani akarja a gondolatokat,

bevet ezért csalárd fondorlatokat.

Mágusként mossa le az értelmet,

nem kímél semmiféle érzelmet.



Megfoszt a családtól, igazi hazától,

pénztől, barátságtól, s édesanyától.

Elveszi az ingatlant, adósságba zár,

látszólag mindenre megoldást talál.



Elpusztíthat nemzeteket és népeket,

megmásíthatja a valóságos tényeket.

Hazátlanná tehet, államokat rombol,

háttérből irányítva csonkol és koncol.



Erkölcsöt fertőz, értékrendet pusztít,

hagyományok megtagadásra buzdít.

Rákos sejt, gyilkos métely az életben,

ezt mindenki érzi és tudja is lélekben.

72249341 455982015266821 8159699570406719488 n