versek Archívum - 178 / 228 oldal

Mi végre élünk?

Mi végre élünk, ha szabadok úgyse lehetünk,

és nem választhatjuk meg a sorsunkat,

s ez ellen túl sokat nem is tehetünk?

Mi értelme lehet egy ilyesfajta torz világnak,

ahol nem számít a jó, s a becsület álom,

és nincs helye az értelmes vitáknak?

Miféle faj az ember, amely butít, öl, gyilkol,

mely nyomorba taszít és sokat harácsol,

miközben minden valóságot titkol?

Hol van az értelem, hol van a szeretet lángja,

hol a bátorság, a szív és a küzdeni tudás,

mindezeket majd az utókor bánja?

Hová tűnt az életösztön, a kitartás, s a féltés,

mi lesz a gyermekekkel és a jövőjükkel,

feltehető még egyáltalán az a kérdés?

Mi végre élünk, ha elbukunk, s ha veszítünk,

volt vajon értelme egyáltalán a létünknek,

vagy hamis dicsfényben feszítünk?

Az élet mulandó

Az élet mulandó, nehéz, s oly törékeny,

fennen ragyog, majd eltűnik a sötétben.

Eltűnik, s az emlékét elfújhatja a szellő,

e történet ismétli önmagát, s újfent eljő.

Eljő és eljátssza ugyanazokat a hibákat,

s megismétli a soha le nem zárt vitákat.

Nem tudja levetkőzni a múltat, a jelent,

és folyamatosan újabb kihívást teremt.

Az élet mulandó, s a legtöbbször kemény,

egy valami tartja a magasban, a remény.

A lelkek ereje és a vágyak tüze táplálja,

míg ismételten el nem lobban a fáklyája.

Izzadtságban fürödve

Izzadtságban fürödve erőteljesebbek a rémálmok,

minden sokkalta szörnyűbb és fárasztóbb is,

s rájöhet akárki, a világ milyen álnok.

A szemet maró sóoldat a látást biz megzavarhatja,

kínoz, gyötör, ellehetetleníti az életet magát,

s ezt bizony mindenki megtapasztalja.

Előtör a kegyetlenség, nincs türelem, s megértés,

dühödt ordítozás folyik, szidás, becsmérlés,

s nem számít már semmiféle megérzés.

Feltör a lelkek mélyéről a gyűlölet, az izzó harag,

szembefordulnak azok, kik kedvelik egymást,

és leomolhatnak a tiszta, erkölcsi falak.

Izzadtságban fürödve nincs kímélet, s kegyelem,

csupán kín, meg nem értés, düh, s agresszió,

ezt mind megtapasztalja, ki csak eleven.

Védjük a szeretteinket

Védjük a szeretteinket, amíg megtehetjük,

ha nem tesszük, csak a létüket emlegetjük.

Addig óvhatjuk őket, míg életben vannak,

amíg szeretnek, s magunkra nem hagynak.

Nem engedhetjük, hogy végezzenek velük,

oly hiába is van hazugságokkal tele a fejük.

Nem hagyhatjuk, hogy lecsukják a szemük,

és az idő végezetéig ott kell legyünk velük.

Védjük a szeretteinket, mert szeretjük őket,

és féltenünk kell mindet, a férfiakat, nőket.

A gyermekeket főképp muszáj megóvnunk,

különben az idő csak rosszat őriz mirólunk.

A veszteségek kora

A veszteségek kora ím reánk köszöntött,

a bú és a baj számtalan helyről özönlött.

Lassan mindenkinek a nyakáig ér a vész,

s igazán ritka az, aki jobb napok elé néz.

Ármány és hazugságok uralják a médiát,

egymás után érkeznek a halálos szériák.

Sorozatban készülnek a gyilkos mérgek,

amelyeket beadnának az összes népnek.

Nincs olyan, aki nem veszített el senkit,

és akinek mindez nem számított semmit.

A félelem és a rettegés tombol a világon,

s nem lesz újabb esély a sötét túlvilágon.

Ma kell a létért küzdeni, felvéve a harcot,

másként mindenki utoljára fizeti a sarcot.

Ideje vállvetve és bátran csatasorba állni,

s a hazug ígéretekre nem kell időt szánni.

A veszteségek kora kegyetlen és gonosz,

minden léleknek csupán fájdalmat okoz.

Összefogás, szeretet, remény és értelem,

mindezek együtt kifoghatnak a végzeten.

A Kacaj és a Vidámság

A Kacaj és a Vidámság együtt róják az utat,

vidámabbá teszik az emberiség napjait,

s a szomorúságból mutatnak kiutat.

Ahol felbukkannak, harsány nevetés hallik,

egy időre eltűnnek a gondok és a bajok,

s a percek sora könnyedebben zajlik.

Felkeresik az eldugott helyeket, a tanyákat,

s belesnek az ablakokon és az ajtókon,

megnevettetve az apákat, s anyákat.

A kedvenc pajtásaik a játékban a gyerekek,

tiszta szívből tudnak örülni s pajkosak,

szinte átöleli őket a valódi szeretet.

A Kacaj és a Vidámság világa lám változik,

egyre kevesebben találhatnak már rájuk,

sokszor a páros igen búsan távozik.

Róka Rudi

Róka Rudi mindig csalafinta volt, s ravasz,

ügyesen taktikázott és játszott folyvást,

biz érkezett is rá számtalan panasz.

Ám hiába, nem zavarta mindez, vigyorgott,

és egyre csak gyűjtögette a zsákmányt,

nem osztozott, helyette vicsorgott.

Egyre nagyobb területre fájt immár a foga,

elüldözte a gyengébb rókákat messzire,

s szentül hitte, hogy van hozzá joga.

Elvette a zsákmányukat, az odúik tömegét,

egy kopár területre zárta be őket mind,

és szentírásnak tartotta a szövegét.

A rókákat öngyilkosságba akarta hajszolni,

azonban kiderült, ez nem olyan könnyű,

hiszen sokukkal meg kell harcolni.

Az értelmesebb rókák nem adták magukat,

döntöttek, felveszik a küzdelmet vele,

és kiverik a szállásáról a nagyurat.

Róka Rudi morcosan nyeffegett egy ideig,

s megértette, ha nem változtat taktikát,

a Rókavárból bundástól kiteszik.

Szívvel és lélekkel

Szívvel és lélekkel lehet csak csatát nyerni,

ahhoz azonban nem elég vágyakozni,

hanem tenni kell és merni.

Legyen az akár egy álom, harcolni kell érte,

kitartóan, becsülettel, s igaz szeretettel,

hogy győzelem legyen a vége.

Nem szabad semmit feladni soha, ha fontos,

ne félemlítsen meg a sötétség ármánya,

akkor sem, ha ez a világ mocskos.

Ne uraljon el a rettegés, a pánik, s a közöny,

mert akkor el fog veszni a remény is,

s nem marad meg kő a kövön.

Szívvel és lélekkel érdemes egyáltalán élni,

jó szándékkal küzdeni, s menni előre,

így a vereségtől nincs miért félni.

Egymást segítve

Egymást segítve könnyebb megbirkózni a napokkal,

jobban átvészelhetőek a pillanatok és a gondok,

s szembe lehet menni kicsikkel, nagyokkal.

Együtt túl lehet élni olyat is, mi egyedül nem menne,

leküzdhetőbbek a vészterhes idők nehézségei is,

s még a csekély remény esélye is jobb lenne.

Mindenki bátrabb, ha akad segítsége és van támasza,

s kevésbé megterhelő mindaz, ami gondot jelent,

amennyiben mindenre akadhat jó válasza.

Egymást segítve, jó szándékkal, szívvel, s szeretettel,

megváltoztatható az is, ami lehetetlennek tűnik,

s meg lehet küzdeni a legzordabb elemekkel.

A lélek ereje

A lélek ereje a tisztaságban és a becsületben rejlik,

s mindennek ellenállhat eme aljas időkben,

amikor a szeretet és az igazság felsejlik.

Rendkívüli nyomás alatt áll az ész, s az elme ereje,

folyamatosan hazugságokkal bombázzák őket,

s minden percben felsejlik a gonosz deleje.

Az értelem zűrzavarban él, sötét káosz veszi körül,

már nem tudja sokszor maga sem, mi a helyes,

s ennek az állapotnak a háttér nagyon örül.

A lélek ereje felülemelkedhet, ha összeszedi magát,

ha nem uralja a félelem és a rettegés a napjait,

akkor bizony áttörheti bármilyen erő falát.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30