versek Archívum - 179 / 228 oldal

Összetartás és szeretet

Összetartás és szeretet, ezek segíthetnek a bajban,

segíthetik az emberi lelkeket a vészek idején,

s támogathatnak mindenkit, ha baj van.

A kiszolgáltatottság egymás nélkül bizony jókora,

és aki nem hiszi el, az is rájön biz hamarosan,

s megtudja azt is, a gonosz nem jópofa.

Nem várhat kegyelmet senki, oly hiába is reméli,

és hiába igyekszik meglapulni az árnyékban,

rájön mekkorát is hibázott, ha megéli.

Az idő szorongat, sötét örvénye leránt a mélyére,

alant kavarognak az elveszettek, a becsapottak,

s őket száműzik először a világ végére.

Összetartás és szeretet. Család, ölelés és támasz,

kéz a kézben kiállni az életért, az igazságért,

az állandó fenyegetésekre ez a válasz.

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

Ébresztő!

Ébresztő! Bizony az utolsókat üti már az óra,

mostanában egyre hangosabban kattan,

s nem számolhat senki, semmi jóra.

Fémes hangja olyan messzire száll az időben,

nagyon rég jelzi a percek mulandóságát,

s talán vérbe fúl eme hang a jövőben.

Sokan nem ismerik fel a pillanat jelentőségét,

s nem látják azt, ami az orruk előtt zajlik,

elszalasztják a menekülés lehetőségét.

Oktalanul elhiszik a gonoszok hazug szavait,

és önként mennek a saját végzetük elébe,

a sötétség elveszi az életüket, s javaik.

Ébresztő! A kérdés egyszerű, élet, vagy halál,

az emberek képesek harcolni önmagukért,

vagy a holnap csupán halottakat talál?

A homályzóna mélyén

A homályzóna mélyén várakoznak a szörnyek,

már ők az urai a hegyeknek, a völgyeknek,

s nekik hajlonganak a fenyők, tölgyek.

Azonban keveslik mindezt, nekik az egész kell,

a legapróbb fűszál, a legpompásabb virágok,

különben sötét lelkük nyugalmat nem lel.

Állandó homályt küldenek a rétekre, mezőkre,

és folyvást leselkednek a figyelő szemeik,

biz senki nem juthat nélkülük előbbre.

Beférkőznek a tudatba, megfertőzve az elmét,

kiölik onnan a pozitív gondolatok esélyét,

s elrabolják az összes rettegő lelkét.

A homályzóna mélyén csak a pusztulás terjed,

s zuhatagként ömlik a gonoszság folyama,

mindez a borzalom sok jót nem sejtet.

Állatkerti séta

Állatkerti séta, gyönyörű virágok és nyugalom,

ez lenne a normális élet pihentető része,

és senkit nem ölne meg az unalom.

Vidáman szaladgáló tapírok, kapibarák s lámák,

majmok, madarak, szurikáták, zsiráfok,

és a papagájok csinálják a lármát.

Teknősök, vízilovak, emuk, struccok, s baglyok,

juhok, pónik, szamarak, antilopok csapata,

s a búgó gerlék megadják a hangot.

Az oroszlán pihen, s a tigrisek alszanak mélyen,

a pingvinek a víz mellett hűsölnek sokáig,

a teknősök együtt falatoznak szépen.

A pajkos ormányos medvék gyakorta játszanak,

a krokodil a növények alatt a vízben pihen,

és a nyílméregbékák alig látszanak.

Állatkerti séta, kikapcsolódás és kellemes órák,

számtalan élmény, s varázslatos élővilág,

a boldogság percei az útjukat róják.

Küzdeni kell

Küzdeni kell az egész élet folyamán mindvégig,

és nem lehet soha hátradőlve várni a jobbra,

hisz a gonosz dolgokat folyton ismétlik.

Addig folytatják a sötét erők a gyilkos tervüket,

míg örökre eltiporják a szabadság maradékát,

s amíg az emberek elveszítik a lelküket.

Amíg végre létrejön az általuk oly vágyott világ,

s csupán ragszolgák élnek majd rajtuk kívül,

és erről semmikor nem is lehetnek viták.

Küzdeni kell az életben maradásért és a jogokért,

aki élni szeretne, annak harcolnia muszáj lesz,

s nem szabad sorba állni újabb pofonért.

A Hiszékenység

A Hiszékenység elhisz mindent, amit mondanak,

elhiszi azt is, hogy nem érheti semmi rossz,

s közben a gerendák a fejére omlanak.

Nem látja mindazt, ami valójában most történik,

nem érzékeli a kegyetlenül gonosz veszélyt,

pedig a halál folyama fölötte örvénylik.

Hazugságnak gondolja az igazság minden részét,

s megbotránkozik azokon, akik elmélkednek,

s nem ajánlják fel önként, önmaguk létét.

Sértőnek tartja, ha valaki hiszékenynek gondolja,

elutasítja a becsületes gondolatokat és a jót,

s az ő szavukat soha meg nem fontolja.

A Hiszékenység nagyon nagyra tartja saját magát,

s nem tűri, hogy vitatkozzon vele az értelem,

és pláne nem, hogy hallassa is a szavát.

Fekete leves

Fekete leves fortyog az üstnek a mélyén,

a tűznek kormos füstje messzire száll,

s jól látszik eme világnak a végén.

Sötét alakok kavargatják e mérgező levet,

amely leeszi a bevonatot a fakanálról,

s hogy halálos méreg, az biz lehet.

Van benne minden, mi hatékony és gyors,

s mely ellen élő szervezet nem tehet,

s melytől nem menthet meg a sors.

Rotyog a lé és felszálló gőze orrot facsar,

messzire bűzlik a förtelmes aromája,

az íze torkot maró, s kissé fanyar,

Ezt az étket szánják főételnek hamarosan,

s a receptjüket kiötlötték már jó előre,

eltervezték a kiosztását alaposan.

Fekete levest eszik hamar minden ember,

és miután mindenkibe beletukmálják,

egy sem maradhat, aki nem kell.

Rettentő feszültség

Rettentő feszültség uralja a napokat,

felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.

Perzsel a levegő, szenved az ember,

hűsítő pihenésre manapság nem lel.

Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,

kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.

Egyre többször önti el az erős harag,

nem nyugtatják meg a békítő szavak.

Másokat hibáztat bizony mindenért,

akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.

Azonban erre sajnos kevés az esély,

s lassan elhagyja a maradék remény.

A szeretet ereje tartja benne a lelket,

s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.

Vészterhes, pusztító és gonosz idők,

s a mostani napok korántsem dicsők.

Rettentő feszültség járja át a sejteket,

a halál még sok új praktikát rejteget.

Leáldozik az emberek világa végleg,

ők nem, de hírük megmarad névleg.

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30