Saját alkotásaim
Kimerülten és fáradtan teszik az emberek a dolgukat,
túlhajszolva, becsapva és sokuk megzsaroltan,
bemérgezve, mások irányítják a sorsukat.
A hazugságok tömkelege egész nap fertőzi a lelkeket,
minden valós érzelem el van nyomva, eltitkolva,
s a folytonos fenyegetés rontja a helyzetet.
Kimerülten és fáradtan is muszáj a létezésért küzdeni,
s mikor egy szép reggel sikerül majd felébredni,
a sötét árnyakat a pokolra lehet küldeni.
Vágyakozás egy esemény, vagy egy személy után,
egy tárgy, egy eszköz megszerzésének a vágya,
s a nap része ezzel lesz lefoglalva csupán.
A lélek örökös káoszban suhan a fáradt elme körül,
megpróbál remélni, s igyekszik befolyásolni azt,
ám ennek az agy olyan nagyon nem örül.
A tettek váratnak magukra, a bizonytalanság erős,
egy lépés előre, kettő pedig hátra, az a szokás,
s a lépésekre adott válasz néha igen velős.
Vágyakozás tölti ki a végtelen idő oly sok percét,
hangosan dobog a szív a kudarcoktól tartva,
s bízva, a sors megkönnyíti majd a tervét.
Mikor már késő, sokszor akkor éled a szív,
akkor döbben rá, hogy mennyire szeret,
és önmagával kegyetlen csatát vív.
Nehezen ismeri be, de tudja, hogy hibázott,
érzi a tévedését és a bizonytalanságot,
s rájön, eddig feleslegesen vitázott.
Figyelmen kívül hagyta a valódi érzéseket,
elhessegette a varázslatot és a vágyait,
s csupán félve tett fel kérdéseket.
Bizonytalanul mozdult meg, amikor kellett,
s nem hitte el, hogy neki is sikerülhet,
ám sajna a félénkségéből ez tellett.
Mikor más késő, s mikor látszólag elbukott,
és úgy tűnik a számára nincs bocsánat,
rájön, a másik szívéig végül eljutott.
Az elmúlás küszöbén felidéződnek a régi dolgok,
emlékek sokasága tör fel a lelkek mélyéből,
köztük sikeres tettek és tragikus sorsok.
Újra megelevenednek a gyermeki évek, s a család,
az ifjúkori tévedések, hibák, az izzó szerelmek,
a fájó kudarcok és a megnyert csaták.
A felnőtt időszak nehézségei, a sok-sok tennivaló,
a rengeteg munka, a mindennapi küzdelmek,
a jólét ideje, s mikor nem volt ennivaló.
A vágyak suhanása, az elképzelések, álmok ideje,
a tavasz csillogása, a nyári programok sora,
a szép őszi tájak és a télnek a hidege.
Az elmúlás küszöbén, mikor közel a végső béke,
frissebbnek tűnnek az elfeledett események,
s mindaz, ami egykor nem jött létre.
Sértődöttség és dacolás gyötri a megsebzett lelket,
amely szenved és nagyot csalódott valakiben,
s míg vérzik a szíve, nyugalmat nem lelhet.
Olyan fájdalmas az ábrándok érintését elveszíteni,
az áhított, s elképzelt vágyakat, remélt álmokat,
s önmagunk hibáit becsülettel szembesíteni.
A duzzogás nem jó megoldás, önbecsapás csupán,
s a látszat, mely szerint mi vagyunk megbántva,
e hazugságot magyarázná meg igen sután.
Sértődöttség és dacolás, oly hiábavaló egy dráma,
kár elvesztegetni rá értékes perceket, s órákat,
mikor helyrehozhatnánk mindent már ma.
Magunkba nézni legtöbbször nehéz nagyon,
mivel szembesülnünk kell a tetteinkkel,
s a hibáinkkal is, ugyanazon a napon.
Lelkünk mélyében izzik az igazság parazsa,
s bármikor fellobbanhat ismét és újfent,
és jobban fog égetni, mint valaha.
Szörnyen súlyos teher a hibánkat beismerni,
pedig anélkül meglehet végleg vesztünk,
és ideje lenne mindezt felismerni.
Magunkba nézni olyan rettenetesen kemény,
ám ha végre megtesszük tiszta lélekkel,
talán ismét miénk lehet a remény.
Mikor rosszul sül el mindaz, amit elképzeltünk,
el kellene gondolkoznunk azon, mi is történt,
s miként lehet, hogy az úton eltévedtünk.
Hogyan változhatott ennyit a kezdeti lelkesedés,
miként fordíthattunk hátat a kedveltünknek,
s legtöbbször sokként érhet a felfedezés.
A lelkünk túlontúl sérülékeny, s igen sebezhető,
a fantáziánk meglehet nem a valóságot látja,
s az akaratunk nem mindig kezelhető.
Mikor rosszul sül el az, amiről eddig álmodtunk,
nagy fájdalmat tudunk érezni a szívünkben,
s kiderülhet, nem mindennel számoltunk.
Tiszta gondolatok, valódi érzések, s őszinte szív,
igazán ritkák a mindennapok szürkeségében,
ahol a lélek folytonos, kemény harcot vív.
Az élet valamennyi percében folyik a küzdelem,
akkor is, ha nem is annak tűnnek a történések,
a kiszolgáltatottság, s a félelem szüntelen.
Állandósul a zavar, a bizonytalanság, a rettegés,
eltűnőben van a boldogság és a tiszta szeretet,
viszont elárasztja a napokat a szenvedés.
Tiszta gondolatok híján elterjed a káosz uralma,
a sötét zűrzavar ideje örökre felütheti a fejét,
s végleg véget ér az emberek nyugalma.
Az érzelmekkel játszani nem veszélytelen ötlet,
mivel igen könnyen megsérülhet bárki lelke,
eme témáról írtak már számtalan könyvet.
Bájolgás, kacérkodás és oly sok vidám pillanat,
szemezés, simogatás, enyelgés, huncutkodás,
ám mindezek véget érhetnek egy perc alatt.
Mikor tisztul már a látás, s nem a homály vezet,
és az értelem kezdi visszavenni az irányítást,
a szív akkor mondhatja ki, hogy szeret.
Az érzelmekkel játszani nem tisztességes, hiba,
de amennyiben mindenki őszintén színt vall,
akkor végre célba érhet a szerelem nyila.
Ne vezéreljen a harag, ha nincs reá okod,
pláne nem, ha a hibádat a másikra fogod!
Ne büntess bosszúból és valódi ok nélkül,
ugyanis az csak neked fog fájni legvégül!
Ne bánts semmikor ártatlanokat vétlenül,
s ne hagyd őket egyedül a bajban tétlenül!
Ne sértegess csupán hiúságból, önzésből,
s ne lépj le az igazság felé vivő ösvényről!
Ne vezéreljen a harag, bármi is történjen,
s emelkedj felül a sötét és mély örvényen!
A lelked legyen befogadó, a szíved tiszta,
s tudd, a hibáidat nem csinálhatod vissza!
