Saját alkotásaim
Az álmok világában béke van és nyugalom,
szeretet járja át a szíveket, a lelkeket,
s a boldogság az igazi jutalom.
Senki nem bántja a másikat, hanem imádja,
segíti, amiben tudja, s támogatja mindig,
végül együtt nevetnek a világra.
Nem létezik betegség, zsarnokság, félelem,
sem irigység, gyűlölet, fájdalom, rettegés,
s csak az igazság a valódi lételem.
Az álmok világában nincsen gonosz, bánat,
nincs teher, gond, adósság, vagy rossz,
s az ember reményből építhet várat.
Annyi mindentől megfosztanak minket míg élünk,
lefoglalnak munkával és kötelességekkel,
s tesznek róla, hogy mindig féljünk.
Sunyin, alantas módon elveszik a szabadságunkat,
becsapnak, túlterhelnek, félelemben tartanak,
s kihasználják a laza hanyagságunkat.
Megrémítenek, igyekeznek elhitetni, jót akarnak,
s nekünk csupán engedelmeskednünk kell,
hiszen a dolgok jó irányba haladnak.
Hazugságokkal etetnek, egymás ellen fordítanak,
eltávolítanak a szeretteinktől, az igazságtól,
és mindent, amit lehet, eltorzítanak.
Kegyetlenül elbánnak azokkal, akiknek van esze,
s akik nem akarnak megtörni és elveszni,
azoknak biz gyakran főhet is a feje.
Annyi mindentől eltántorítanak, hiszen engedjük,
gyávaságból lemondunk az álmainkról is,
s így önmagunkat végleg elvesztjük.
Sebesen peregnek a percek, lassan üt az óra,
s elmúlik mindaz, ami jó és szép volt,
senki ne számítson semmi jóra.
Homályba vész az emlékezet, elszáll a múlt,
elvesznek az egykori csodás emlékek,
melyek sora néha hosszúra nyúlt.
Sebesen peregnek a percek, s a szív dobban,
megelevenednek az egykori történések,
és végül minden örökre elillan.
Mikor elveszítünk valakit, az nagyon tud fájni,
ésszel fel sem fogható és iszonyatos érzés,
s mindezt megtapasztalhatja bárki.
Sőt, meg is fogja, bármennyire nem is óhajtja,
hiábavalóan nem akarja elhinni, megérteni,
s hiába is tagadja, az álmait sóhajtva.
Olyannyira szomorú, s olyannyira szenvesztő,
elképzelhetetlenül tragikus, fel nem fogható,
és mindent felülmúlóan rettentő.
Mikor elveszítünk valakit, magunknak is vége,
a lelkünk soha nem heverheti ki a bánatot,
s mindig szenvedni fog, a haláltól félve.
Az életben egy a biztos, mégpedig a halál,
az elől senki nem bújhat el sohasem,
s ha el is bújik, akkor is reá talál.
A gazdagok úgy vágyják az időt nyújtani,
fizetnek bármennyit, csak élhessenek,
s mégis elpattannak az életük húrjai.
A szegényeknek sokszor megváltás lenne,
hisz annyi teherrel, gonddal küzdenek,
s csak a menekülést látják benne.
Az életben egy a biztos, hogy eljön a vég,
s megment minden rossztól, gonosztól,
ahogy elődeink megtapasztalták rég.
Miféle világ az, ahol az igazakat, a jókat büntetik,
a rosszak pedig vigadnak, javakban dúskálnak,
s alkalmanként egymást még ki is tüntetik?
Milyen élet az, amelyben a gyengéket eltapossák,
amelyben nincs sajnálat, részvét, összetartozás,
s hol még az emberek lelkét is elrabolják?
Érdemes-e létezni igaz szeretet, s megértés nélkül,
folytonosan megfélemlítve és rettegések között,
miközben tudjuk, a jótett soha meg nem térül?
Miféle világ az, hol az embert rabszolgának nézik,
s úgy is bánnak vele, kizsákmányolják, lenézik,
és kisajtolnak belőle mindent, az utolsó vérig?
Testi hibák és lelki sebek, égető fájdalmak,
a szív mélyén rejlő izzó titkok sokasága,
senki nem kíván magának fájdalmat.
A sebezhetőséget mindig nehéz elleplezni,
előbb-utóbb úgyis előbukkan váratlanul,
s úgy nehéz a gondokat jól elrendezni.
A tiszta érzések ritkák, mint a gyémántok,
épp ezért az értékük is felbecsülhetetlen,
sajnos azonban vannak még rémálmok.
Testi hibák és lelki sebek, parányi remény,
belülről emésztő tűz, elérhetetlen álmok,
ez az élet bizony rettentően kemény.
Újra vonyítanak a sakálok a sötét éjszakában,
s újra messzire száll éles, fülsértő hangjuk,
mint mindig, a pusztítás évszakában.
Ismét hallik a hiénák hátborzongató nevetése,
kísérteties kacajuk megrémít minden lényt,
és sohasem tűnhet el a feledésbe.
Eme szörnyű hangok felborzolják az idegeket,
s a békében legelő állatok jól megrettennek,
hiszen mostantól mindőjük fenyegetett.
Bármelyikükből zsákmány lehet akár azonnal,
s valamennyiük elveszítheti hamar az életét,
mivel nem bírnak el a ragadozó fajokkal.
Újra a vonyítás, a rettentő, kísérteties nevetés,
ám ha a zsákmányállatok végre harcolnának,
nem lenne olyan sikeres a halálba terelés.
Bűvésztrükk a szavakkal, biza ármányos játék,
elvonja a figyelmet a valóságról, az igazról,
s ezalatt a háttérben suhan az árnyék.
Az árnyék, amely befolyásolni akarja az elmét,
sokan bele is esnek a fondorlatos csapdájába,
s ezzel a bűvész megvalósítja a tervét.
Átveszi az irányítást és manipulálja a dolgokat,
megtéveszt, elrettent, egyben bűntudatot kelt,
s így könnyen befolyásolja a sorsokat.
Bűvésztrükk a szavakkal, ami sokszor beválik,
észrevétlenül elveszi a szellem szabadságát,
és az azután már csak a végzettel teázik.
Az élet óceánját lassan elönti a sok szenny,
mindenféle mocsok szivárog be a vizébe,
s fertőzött már fenn is, nem csak lenn.
Egykor az idők kezdetén kristálytiszta volt,
nappal a Nap mosolya játszott a vizével,
s éjszaka csillogott felszínén a Hold.
Újabban a hullámai nehezen fodrozódnak,
egyre telítődnek a beleömlő szeméttel,
s körötte sötét viharok forgolódnak.
Az élet óceánját megmenteni nem könnyű,
hiszen kihal belőle minden normális élet,
s ami marad, az kegyetlenül szörnyű.
