augusztus 2022 - 2 / 3 oldal - Kiss Gyula versei

Iszonyat

Iszonyat mennyit szenved az ember életében,

rettenetes forróság kínozza, gyötri a testét,

s annak a hatása nem marad észrevétlen.

Töménytelen munka, s teendő terheli a vállát,

alig van szabadideje, amikor pihenhetne,

és sokszor kimerülten elhúzza a száját.

Az életét szabályok, s tiltások sora korlátozza,

nem szabad ezt, tilos amazt és így tovább,

a napjait nem önmaga kormányozza.

Mikor odáig jutna, hogy a szeretteivel legyen,

már szinte romokban hever a lelki állapota,

s csak alig több, mint egy tetem.

Iszonyat mit kell elviselni és kibírni a halálig,

mennyi fájdalom, s bánat nehezíti az útját,

amíg roncsként eljut az utolsó határig.

Miután eltávozik valaki

Miután eltávozik valaki, s a fénynek útjára lép,

akkor kezd csak el hiányozni, sajnos későn,

s akkor tisztázódik a róla kialakult kép.

Olyankor tűnik fel lelki szemeink előtt az arca,

a mosolya, a nevetése, a baráti gesztusai,

s tudatosul bennünk a gigászi harca.

Harca a világgal, a betegségekkel, s a bánattal,

a néha kegyes, máskor kegyetlen sorssal,

amely mindig adós maradt a válasszal.

Felderengenek az együtt megélt vidám percek,

az ugratások, a számára fontos események,

és az óhajtott, végül megvalósult tervek.

Minderre azonban túl későn gondol az ember,

amikor lett volna rá lehetőség, késlekedett,

s emiatt a lelke háborog, mint a tenger.

Miután eltávozik valaki, az emléke bennünk él,

erősít minket, a példája kitartásra ösztönöz,

mindig velünk fekszik és velünk kél.

Kimerülten nehéz

Kimerülten nehéz bármiben jót alakítani,

s bizony nem könnyű kitartani sem,

nemhogy az elmét gyarapítani.

Fáradtan semmi nem olyan, mint kellene,

s nem is esik jól még a finom étek sem,

viszont előbukkan az ember jelleme.

Kizsigerelten a szép is rút, s a jó is rossz,

a kedvesség és a szeretet nem léteznek,

a kín viszont végtelenbe nyúló hossz.

Elgyötörten esélytelen bármilyen vígság,

s nem vágyik senki még erotikára sem,

nem számít biza semmiféle hívság.

Kimerülten nehéz megtenni, mit muszáj,

sőt, még azt is amire nagyon vágyunk,

viszont viharrá lesz minden viszály.

A szívünkben, s a lelkünkben

A szívünkben, s a lelkünkben fontos titkok lapulnak,

megannyi érzelem, vágyak és álmok sokasága,

a gondok, problémák mégis tovább fajulnak.

Sőt, odáig jutnak, hogy nélkülük nem lehet már élni,

s hiába a struccpolitika, a valóság valóság marad,

éppen ezért nem szabad ezt tétlenül nézni.

Azok, akiknek ártó a szándéka, nem fognak segíteni,

ellenkezőleg, igyekeznek tönkretenni, s bántani,

csakis a szeretetből szabad erőt meríteni.

A szívünkben, s a lelkünkben sokszor jókora a vihar,

oly sok a seb, rengeteg a fájdalom és a csalódás,

de küzdeni kell ellene, amíg mindez kihal.

Többet ér a világ

Többet ér a világ, mintsem hagyjuk elvérezni,

és hagyjuk kiölni a lelkünket, a szívünket,

a sors munkáját nekünk kell elvégezni!

Nem várhatjuk, hogy majd mások megoldják,

s nem nézhetjük a szeretteink elpusztítását,

és azt sem, hogy az értelmet megfojtsák!

Nem tűrhetjük, hogy mindenünket elvegyék,

s mindent, amiért vért izzadva dolgoztunk,

a hazug senkik önmaguknak eltegyék!

Ne nézzük tétlenül a szabadságunk eltiprását,

a jogaink teljes megsemmisítését örökre,

és a vágyaink, álmaink megtiprását!

Többet ér a világ, mintsem a gonosznak adjuk,

amely örökre börtönbe akarja zárni a fényt,

s vele együtt minket is, ha hagyjuk!

Érzések és remény

Érzések és remény, izzó, eltitkolt vágyak, sóhajok,

bizonytalanság, félelem attól, ami történhet,

s éjszakába kiáltott szívdobogtató óhajok.

Remegő kezek, belülről mélyen megsebzett lelkek,

akik vigyáznak arra, hogy mások ezt ne lássák,

amíg biztos támaszra, s vigaszra nem lelnek.

Érzések és remény, nélkülük annyira nehéz az élet,

s talán fel is adnák sokan a mindennapi harcot,

ám mégis adnak egy újabb esélyt a fénynek.

A lelkek segélykiáltása

A lelkek segélykiáltása néma és nem hallható,

legyen az bármily szenvedő, vagy keserves,

netán könyörgő, s vészesen jajgató.

Csupán az hallja meg ezen hangokat, aki érez,

aki önmaga is ugyanúgy látja a világ bajait,

s aki nem egy rálegyintéssel végez.

A lelkek segélykiáltása átjárja az időt, a teret,

elér egészen a csillagokig, a galaxisokig,

s az útja onnan a végtelenbe vezet.

Mind oda kerülünk

Mind oda kerülünk, ahol nincs többé fájdalom,

nincs betegség, sem bánat, vagy szenvedés,

sem semmiféle, lelket romboló ártalom.

Azon a helyen örök béke honol és csend hallik,

néha madarak csivitelnek a bokrok között,

s a fűszálak rejtekén is élet zajlik.

A fák búsan bólogatnak a szomorú sírok fölött,

s hűs árnyékukkal védelmezik a hantok sorát,

innen bizony még senki meg nem szökött.

Mind oda kerülünk, honnan az irány a végtelen,

s éjjelente, mikor a csillagok mosolyognak,

mind, aki ezt látja, elfeledni képtelen.

Nagyon nehéz

Nagyon nehéz reményre lelni egy hazug világban,

ahol az embereket kisemmizik a javaikból,

és ahol minden bővelkedik a hibákban.

Egy hosszú út vége közeleg, melynek a neve, élet,

eme úton sikeresen elbutították a népet,

s most emiatt szenved annyi lélek.

Elérték, hogy felnőtt, s gyerek engedelmes legyen,

soha ne gondolkozzon, ne elmélkedjen,

és önmagáért semmit ne tegyen.

Megvalósították az állandó félelmet és a rettegést,

egymás ellen fordítottak családokat, barátokat,

s eltiporták az összes jó felvetést.

Nagyon nehéz küzdeni egy ilyen sötét homályban,

mivel a megosztottság óriási, nincs bizalom,

s nincs bátorság, a végzet honában.

Az elnyomás szele

Az elnyomás szele egyre erősödik, s vihar készül,

kegyetlen forróság pusztítja az élővilágot,

amely lassan megadja magát végül.

Megadja, pedig harcolnia kellene önnön magáért,

az emberekért, állatokért és a növényekért,

s küzdeni kellene mindezek javáért.

Az elnyomás szele gyilkos, gonosz, igen sötét erő,

amely nem ismer kíméletet, s nem kegyelmez,

ám mégsem biztos, hogy ő lesz a nyerő.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30	31