július 2021 - 2 / 4 oldal - Kiss Gyula versei

Mit a szívünkben őrzünk

Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,

legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,

az idő útja, s a világ bármerre is halad.

Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,

a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,

a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.

Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,

izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,

biz mind-mind a végtelenbe szállnak.

Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,

a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,

a soha meg nem válaszolt kérdések.

Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,

kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,

ha az ember elég bátor, továbbléphet.

Ébresztő!

Ébresztő! Bizony az utolsókat üti már az óra,

mostanában egyre hangosabban kattan,

s nem számolhat senki, semmi jóra.

Fémes hangja olyan messzire száll az időben,

nagyon rég jelzi a percek mulandóságát,

s talán vérbe fúl eme hang a jövőben.

Sokan nem ismerik fel a pillanat jelentőségét,

s nem látják azt, ami az orruk előtt zajlik,

elszalasztják a menekülés lehetőségét.

Oktalanul elhiszik a gonoszok hazug szavait,

és önként mennek a saját végzetük elébe,

a sötétség elveszi az életüket, s javaik.

Ébresztő! A kérdés egyszerű, élet, vagy halál,

az emberek képesek harcolni önmagukért,

vagy a holnap csupán halottakat talál?

A homályzóna mélyén

A homályzóna mélyén várakoznak a szörnyek,

már ők az urai a hegyeknek, a völgyeknek,

s nekik hajlonganak a fenyők, tölgyek.

Azonban keveslik mindezt, nekik az egész kell,

a legapróbb fűszál, a legpompásabb virágok,

különben sötét lelkük nyugalmat nem lel.

Állandó homályt küldenek a rétekre, mezőkre,

és folyvást leselkednek a figyelő szemeik,

biz senki nem juthat nélkülük előbbre.

Beférkőznek a tudatba, megfertőzve az elmét,

kiölik onnan a pozitív gondolatok esélyét,

s elrabolják az összes rettegő lelkét.

A homályzóna mélyén csak a pusztulás terjed,

s zuhatagként ömlik a gonoszság folyama,

mindez a borzalom sok jót nem sejtet.

Állatkerti séta

Állatkerti séta, gyönyörű virágok és nyugalom,

ez lenne a normális élet pihentető része,

és senkit nem ölne meg az unalom.

Vidáman szaladgáló tapírok, kapibarák s lámák,

majmok, madarak, szurikáták, zsiráfok,

és a papagájok csinálják a lármát.

Teknősök, vízilovak, emuk, struccok, s baglyok,

juhok, pónik, szamarak, antilopok csapata,

s a búgó gerlék megadják a hangot.

Az oroszlán pihen, s a tigrisek alszanak mélyen,

a pingvinek a víz mellett hűsölnek sokáig,

a teknősök együtt falatoznak szépen.

A pajkos ormányos medvék gyakorta játszanak,

a krokodil a növények alatt a vízben pihen,

és a nyílméregbékák alig látszanak.

Állatkerti séta, kikapcsolódás és kellemes órák,

számtalan élmény, s varázslatos élővilág,

a boldogság percei az útjukat róják.

Küzdeni kell

Küzdeni kell az egész élet folyamán mindvégig,

és nem lehet soha hátradőlve várni a jobbra,

hisz a gonosz dolgokat folyton ismétlik.

Addig folytatják a sötét erők a gyilkos tervüket,

míg örökre eltiporják a szabadság maradékát,

s amíg az emberek elveszítik a lelküket.

Amíg végre létrejön az általuk oly vágyott világ,

s csupán ragszolgák élnek majd rajtuk kívül,

és erről semmikor nem is lehetnek viták.

Küzdeni kell az életben maradásért és a jogokért,

aki élni szeretne, annak harcolnia muszáj lesz,

s nem szabad sorba állni újabb pofonért.

A Hiszékenység

A Hiszékenység elhisz mindent, amit mondanak,

elhiszi azt is, hogy nem érheti semmi rossz,

s közben a gerendák a fejére omlanak.

Nem látja mindazt, ami valójában most történik,

nem érzékeli a kegyetlenül gonosz veszélyt,

pedig a halál folyama fölötte örvénylik.

Hazugságnak gondolja az igazság minden részét,

s megbotránkozik azokon, akik elmélkednek,

s nem ajánlják fel önként, önmaguk létét.

Sértőnek tartja, ha valaki hiszékenynek gondolja,

elutasítja a becsületes gondolatokat és a jót,

s az ő szavukat soha meg nem fontolja.

A Hiszékenység nagyon nagyra tartja saját magát,

s nem tűri, hogy vitatkozzon vele az értelem,

és pláne nem, hogy hallassa is a szavát.

Fekete leves

Fekete leves fortyog az üstnek a mélyén,

a tűznek kormos füstje messzire száll,

s jól látszik eme világnak a végén.

Sötét alakok kavargatják e mérgező levet,

amely leeszi a bevonatot a fakanálról,

s hogy halálos méreg, az biz lehet.

Van benne minden, mi hatékony és gyors,

s mely ellen élő szervezet nem tehet,

s melytől nem menthet meg a sors.

Rotyog a lé és felszálló gőze orrot facsar,

messzire bűzlik a förtelmes aromája,

az íze torkot maró, s kissé fanyar,

Ezt az étket szánják főételnek hamarosan,

s a receptjüket kiötlötték már jó előre,

eltervezték a kiosztását alaposan.

Fekete levest eszik hamar minden ember,

és miután mindenkibe beletukmálják,

egy sem maradhat, aki nem kell.

Rettentő feszültség

Rettentő feszültség uralja a napokat,

felerősíti a nehéz gondokat, bajokat.

Perzsel a levegő, szenved az ember,

hűsítő pihenésre manapság nem lel.

Izzadtan, s tapadva végzi a dolgokat,

kínjában felidézi a múltbeli sorsokat.

Egyre többször önti el az erős harag,

nem nyugtatják meg a békítő szavak.

Másokat hibáztat bizony mindenért,

akár gyilkolna is a jó kis kincsekért.

Azonban erre sajnos kevés az esély,

s lassan elhagyja a maradék remény.

A szeretet ereje tartja benne a lelket,

s tudja, hogy igaz békére nem lelhet.

Vészterhes, pusztító és gonosz idők,

s a mostani napok korántsem dicsők.

Rettentő feszültség járja át a sejteket,

a halál még sok új praktikát rejteget.

Leáldozik az emberek világa végleg,

ők nem, de hírük megmarad névleg.

Leszállóban az éj

Leszállóban az éj, az örök sötét közeleg,

s jól hallatszanak a horizonton a dörejek.

Villámok cikáznak a felhőkön keresztül,

s a hangjuk félelmetesen zeng, veszettül.

Retteg biza az élővilág apraja és nagyja,

és félelmében a sokkot hamar megkapja.

Eme sokktól ledermedve nem harcolnak,

és nyomot a idő jövőjébe nem rajzolnak.

Hátrahagyják az eddigi nyugodt életüket,

s magukban tartják vacogva a kételyüket.

Küzdeni nincsen merszük, ahhoz gyávák,

holott a pusztító vihar dühöngéseit látják.

Leszállóban az éj, a fény ím visszavonul,

az élet minden lehetőségének bealkonyul.

Viszont még izzik a remény apró parazsa,

és talán fellobbanhat a tüze, mint valaha.

Elrabolt álmok

Elrabolt álmok, elrabolt életek, s elrabolt jövő,

megváltoztatott és hamis történelmi tettek,

a sötétség homálya állandó cselszövő.

Elhazudott napok, s eltervezett, kivetített tudat,

megtervezett évtizedek és gyilkos mérgek,

az igazság oly gyakorta hiába is kutat.

Lecsukott szemek, látni nem akaró elmék hada,

fel sem akarják fogni mindazt, mi történik,

ám hamarosan mindnek eláll a szava.

Elrabolt álmok szállnak el a végtelen semmibe,

s foszlanak a gyűlölet gyilkos mocsarába,

a halálig nem kell menni messzire.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31