vég Archívum - 13 / 21 oldal

Egy reménytelen világban

Egy reménytelen világban, reményt adni igen nehéz,

s nagyon nehéz az összetört lelkek sebeit ápolni,

hiszen felfoghatatlan ami történik, az egész.

Tervezett gazdasági válság és gerjesztett háború dúl,

folyamatos a cselszövés, az intrika, az ármány,

s ez addig tart, amíg az emberiség belefúl.

Mindennap beszürkíti az eget a reánk kiszórt méreg,

s a természetesen kék ég így elveszíti a varázsát,

végleg kiégnek a reményhez vezető fények.

Egy reménytelen világban mindennap egy rémálom,

feszültséggel, félelemmel és rettegéssel telített,

s végül ott állunk, a halálba menő sétányon.

A megszokott világnak vége

A megszokott világnak vége, nem térhet vissza,

nem engedik a sötétben rejtőzködő erők,

s ennek a levét minden ember issza.

Elpusztítják a történelmet, a kultúrát és a jövőt,

eltapossák az igazság, a méltóság érzését,

s táborba záratják a rengeteg szenvedőt.

Elveszik mindazt, ami emberré teszi az embert,

megtipornak minden felnőttet, gyermeket,

s rettegésbe fojtják az összes reggelt.

Megszüntetik a gyógyulás lehetőségét és jogát,

nem kellenek az idősek, hisz csak terhek,

s eltüntetik az aljas bűneik nyomát.

Hamarosan átadják a teljhatalmat a gonosznak,

s miközben Pilátusként mossák a kezeiket,

a hős elődök a sírjaikban forognak.

A megszokott világnak vége, ím értelem nélkül,

az emberiség nem tesz semmit önmagáért,

s ilyetén a remény is sírba száll végül.

Mindenki fölött

Mindenki fölött eljár az idő, s mind elkopunk,

sem az elménk, sem a testünk nem a régi,

és biz lassacskán teljesen elfogyunk.

A teljesítményünk gyengül, a lelkünk kifárad,

nem tudunk gyorsan futni, mint egykor,

és a szánk már a beszédtől kiszárad.

Nem tudunk felugrani az asztalra páros lábbal,

nem ragyogunk, mint a fény a sötétben,

és nem birkózunk meg sok számmal.

A vágyaink még éltetnek, bár a szívünk fárad,

az érzéseinkben sokkal több a zűrzavar,

és az énünk eme helyzet ellen lázad.

A feledékenység többször látogat meg minket,

s minden alkalommal másként látjuk azt,

mennyire tudjuk teljesíteni a szintet.

Ugyanakkor mások ugyanazt várják el tőlünk,

ugyanazt, mint húsz, netán harminc éve,

s nem nézik, hogy mi is lett belőlünk.

Mindenki fölött ott függ a végzetnek kaszája,

s hiába nem hagytuk el fiatalon a világot,

utunk egyetlen helyre vezet, a halálba.

Született vesztes

Született vesztes a Földön valamennyi ember,

hisz bármilyen ügyesen játsszon a sorssal,

a végén a halál karjaiból kiutat nem lel.

Hiába okos, bátor, idős, fiatal, nő, netán férfi,

s lehet akármilyen talpraesett, vagy ügyes,

egyiküknek sem sikerül örökké élni.

Lehet vidám, jólelkű, kedves, vagy szomorú,

segítőkész, mogorva, esetleg irtó gonosz,

a sírjukon ott díszeleg majd a koszorú.

Akár csóró, szegény, vagy iszonyúan gazdag,

s élhet az utcán, vagy hatalmas kastélyban,

végül majd mind a temetőben laknak.

Született vesztes mind, aki ezen a világon él,

s hiábavaló küzdeni, mert ebből nincs kiút,

hiába retteg ettől mindenki és hiába fél.

A Halál kapujában

A Halál kapujában minden fájdalom véget ér,

nem lesz több probléma, gond és baj,

immár az örök nyugalom a cél.

Ott áll a kaszás, s megnyugtat, nem kell félni,

ezután megszűnik a szenvedés, a kín,

s a birodalmában jól lehet élni.

Elszáll valamennyi adósság, nincs több teher,

viszont megmarad a feltétlen szeretet,

s itt egy lélek, semmiért sem felel.

A Halál kapujában indul egy út a végtelenbe,

fel a csillagok közé, s az időtlen időkbe,

honnan vissza lehet nézni éjjelente.

Mindenkiért eljön

Mindenkiért eljön majd egyszer a végzet hintaja,

egy fekete paripa húzza és színarany díszíti,

s jelzi, hogy kihunyt az illető csillaga.

Mikor megjelenik, magával hozza a végső békét,

a megnyugvást, s a gondoktól mentes létet,

és a végtelen soha véget nem érő végét.

Mindenkiért eljön egy napon, lehet az bármikor,

beszállni e hintóba muszáj, nincs menekvés,

az emberek lelke feleslegesen pánikol.

Mikor jön értünk a halál

Mikor jön értünk a halál, bizony nagyon félünk,

holott az élet kemény, kegyetlen és gonosz,

s rádöbbenünk, hogy nem is éltünk.

Szemfényvesztés, hazugság, áltatás volt minden,

az ember ostobán hitt a hazugok szavában,

s állította, hogy ilyen bizony nincsen.

Még akkor is hitetlenkedve a tükör előtt bámult,

mikor új és még újabb terhekkel sújtották,

s mindebbe a lelke is nagyon belefásult.

Nem tudta, s nem akarta megérteni, nem számít,

nem tényező ebben a sötét, komor világban,

és az ellenségei sokasága soha nem tágít.

Mikor jön értünk a halál, elhozza az örök békét,

a végleges nyugalmat, az idők végtelenjét,

s valamennyi átélt borzalomnak a végét.

Békésen alszik a tudat

Békésen alszik a tudat, édesden alussza álmát,

s miközben a jóról és a szépről álmodik,

gyilkosok veszik körül az ágyát.

Ezt persze nem veszi észre és nem is érzékeli,

hiszen annyira letompította már a méreg,

hogy nem működnek az érzékei.

Egyre többször beleszúrnak, mégsem zavarja,

számtalan sebből vérzik, de nem észleli,

a hóhérok hada a halálát akarja.

Békésen alszik a tudat, s a sírja meg van ásva,

mikorra feleszmélne a kábult állapotából,

már a koporsója is le van zárva.

Mindenki ideje lejár

Mindenki ideje lejár, de nem mindegy mikor,

s nem mindegy, hogy természetes úton-e,

ahogyan az sem, a lelkünkbe ki tipor.

Nem mindegy miként éltünk, s miket tettünk,

és az sem, hogyan emlékeznek majd reánk,

kik voltunk, mielőtt örökre elmentünk.

Mindenki ideje lejár, s tovaszállnak a percek,

a végtelen örvénye végleg magával ragad,

s elindulnak az ismeretlenbe a lelkek.

A Halál szeretettel vár

A Halál szeretettel vár mindannyiunkra a birtokán,

s miközben folyvást feni a legjobb kaszáját,

az érzése irántunk látszik a fintorán.

A kapujában közli velünk, hogy nála biztos a béke,

nincs többé semmilyen probléma, gond, baj,

s örül, hogy eljutottunk hozzá végre.

Eztán nem gyötör minket tovább semmiféle bánat,

nem kínozhat betegség, járvány, s fájdalom,

és minden adósság semmissé válhat.

Nem dönthet nyomorba senkit, semmiféle gonosz,

nem tiporja el álmainkat a gyilkos hatalom,

s az érzelmi zűrzavar sebeket nem okoz.

Nem fenyegethet soha már a kilakoltatás veszélye,

és nem gyötörhetnek az izzasztó rémálmok,

nem játszhat velünk a sorsnak szeszélye.

A Halál szeretettel vár, s mindőnket a keblére ölel,

az árnya ott lebegett mindig a fejünk felett,

távolinak hittük, pedig itt volt, közel.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31