A lelkekben lapuló remények

A lelkekben lapuló remények a szabadulásukra várnak,

olyan régóta emésztődnek odabent, a biztonságban,

s csak az embereken múlik, hogy mikor szállnak.

 

Mikor szállnak és mikor váltják be gazdáik szép álmait,

mikor teljesítik mindazt, amiért létrejöttek egykor,

s miképpen nyitják ki a vágyak csodás szárnyait.

 

A lelkekben lapuló remények izgulnak, készülve az útra,

kissé feszengenek ugyan, ám nagyon is bizakodnak,

és hiszik, hogy fátylat tudnak borítani a múltra.

blur 1867402 1280

A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek

A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek, egyre többen,

és miközben gyakorta tombol a vihar eme bolygón,

remélik, a dédelgetett álmuk szárba szökken.

 

Ősidők óta titokban élnek, s készülnek a nagy támadásra,

hiszen tudják, ha egyszer a Nap megvilágítja őket,

nem sok idejük marad majd a számadásra.

 

Mindig is rettegtek a fénytől, mert az égette csúf bőrüket,

ám néha muszáj kimozdulniuk a rejtekhelyeikről,

és emiatt erőt vett rajtuk a téboly, az őrület.

 

A sötétség bolygóján gyülekeznek a rémek és várakoznak,

várják a megfelelő pillanatot, az örök éj eljövetelét,

de addig is, az élettel, s a halállal játszadoznak.

ai generated 8661949 1280

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, sokan alszanak,

pihennek a törpök, a tündék, a manók, s az óriások,

és így, behunyt szemmel, semmitől nem tartanak.

 

Mély álomban pihen a sok király, no meg a sok hercegnő,

a hős lovagok sem küzdenek a hétfejű sárkánnyal,

és ez a csend mindenfelé, szinte már dermesztő.

 

Csipkerózsika, Hófehérke, Piroska, mind tétlenül várnak,

ahogy vár a rokka, a mérgezett alma és a farkas is,

miközben a fejük felett, sötét felhők szállnak.

 

Valamennyi mesealak kiesett a szerepéből, s tanácstalan,

kábák a bűbájtól, a nekik beadott mézes méregtől,

amely a számukra, egyáltalán nem hatástalan.

 

Vihar előtti csönd honol a mesék földjén, s lehűl a levegő,

a gonosz varázs erősen hat és hamarosan villámlik,

végül e szép világból nem lesz más, csak temető.

ai generated 8485611 1280

Érzések vihara kavarog a lélek mélyén

Érzések vihara kavarog a lélek mélyén és fáj a szív,

gyötrelmes minden eltitkolt perc, minden óra,

a vágy, az akarat, s a remény csatákat vív.

 

Érzések vihara kavarog a lélek mélyén szomorúan,

s a lélek várja, hogy kiszabaduljon mindebből,

ám addig szenved mindettől, iszonyúan.

shogun episode 8 anna sawai 02 2211076730

Reménytelenségben reményre várva

Reménytelenségben reményre várva szenvednek sokan,

feszülten ébrednek reggel és este úgy fekszenek,

miközben az idő folyamatosan rohan.

 

Reménytelenségben reményre várva, dermesztő az élet,

keserű percek uralják a legszebb pillanatokat is,

s állandó félelemben él számtalan lélek.

woman 6930644 1280

Hópihék szálldogálnak

Hópihék szálldogálnak csendesen, Karácsony este,

a Hold fénye megcsillan mindegyikőjükön,

s áthat mindent a nyugalom csendje.

 

Az ablakokon jégvirág díszeleg, a város már alszik,

itt-ott még fény szűrődik ki az ablakokon,

ám neszezés, zörej, sehol nem hallik.

 

Hópihék szálldogálnak, az éjszaka fagyos, kemény,

a szeretet átjárja a várakozással teli órákat,

és ezen az éjjelen, újjáéled a remény.

snow 617294 640 1

Holdvilágos éjszakákon

Holdvilágos éjszakákon, amikor elhalnak a neszek,

és a várakozás izgalma beindítja a fantáziát,

nem csukódnak le a gyermeki szemek.

 

Élénken figyelnek a sötétben és a kis szívük dobog,

az jár a fejükben, milyen ajándékot kapnak,

s meghallják-e, ha a Jézuska kopog.

 

Holdvilágos éjszakákon megelevenednek a vágyak,

az álmok szebbek Karácsony közeledtével,

s a percek valahogy másképpen járnak.

istockphoto 1179977066 612x612 1

Egyre több helyen

Egyre több helyen gyúlnak ki az ünnepi fények,

varázslatos hangulatot sugároznak szerte,

s ilyenkor az emberek érzőbb lények.

 

Érzésekkel telítődik a levegő, a boldogság éled,

esténként még a Hold is szebben ragyog,

és a jóra fogékonyabb minden lélek.

 

Egyre több helyen készülnek valamiféle szépre,

forralt bor illata száll, mesék születnek,

és éjjelente sokan néznek fel az égre.

lights 1445754 640

Néha magunk sem tudjuk

Néha magunk sem tudjuk, hogy mit is akarunk,

s míg tétován állunk, várva a sült galambra,

addig bizony csak tévutakon haladunk.

 

Várjuk a csodát, a varázst, s a felmentő sereget,

amely megment bennünket önmagunktól is,

reményből pedig nem kapunk eleget.

 

Áhítjuk a szeretetet, a szerelmet, s egy jó életet,

a vidámságot, a békességet, a boldogságot,

és megálmodunk minden részletet.

 

Kihagyjuk a lehetőségeket, mert nagyon félünk,

bátorságból bizony leckét kellene vennünk,

nem pedig a sötét semmibe néznünk.

 

Néha magunk sem tudjuk, mi lakozik bennünk,

ám mielőbb rájövünk erre, annál jobb lesz,

s végre rádöbbenünk, mit kell tennünk.

girl 3938162 1280

Ha mindenki

Ha mindenki csak vár a sült galambra tátott szájjal,

s a szemeit behunyva álmodozik a jóról,

akkor ki is törődne bárki mással.

 

Vár, miközben telnek a percek, az órák és a napok,

kezd türelmetlen lenni, s korog a gyomra,

érzi, ideje alkotni valami nagyot.

 

Érzi, ám mégsem tesz semmit, tegyék meg mások,

azonban ez a gondolkodás a vég felé visz,

s kútba eshetnek a szép álmok.

 

Ha mindenki tétlenül ül, s bambán bámul maga elé,

biz csalódhat, mert a többi ugyanezt teszi,

s mind haladnak az éhhalál felé.

male 1854335 1280
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.