vágyak Archívum - 13 / 25 oldal

Fiatalon még

Fiatalon még minden szebb és sokkal másabb,

könnyebbnek tűnnek a terhek, a gondok,

s a lehetőségek köre sokkal tágabb.

Az egészség még alapvetően jó, az elme hasít,

a test strapabíróbb, sokkal kevésbé fárad,

s kevesebb mindaz, ami csak taszít.

Rózsaszín útjukat róják, az álmok és a vágyak,

a remény sokkalta erősebb, mint később,

s a sóhajok is ritkábban szállnak.

Az idősek jó szándékú tanácsai nem fontosak,

mesének, hihetetlennek tűnhetnek olykor,

s félvállról lehet venni a gondokat.

Fiatalon még elképzelhetetlen a későbbi bánat,

és nevetségesnek látszanak a problémák,

ám a valóság később jól arcul vághat.

Egy csillagos estén

Egy csillagos estén, amikor nyugalom honol,

a Földön mindenfelé utat tör a szeretet,

s a békesség uralkodik, nem a pokol.

Megdobbannak a szívek, emlékek törnek elő,

s akár havas a táj, akár zöldellnek a rétek,

a lelkekben rejlik az igazi nyerő erő.

Egy csillagos estén minden szebbnek látszik,

elérhetőbbnek tűnnek a régi szép álmok,

s a vágyak sora a fantáziákon játszik.

Légbe szálló sóhajok

Légbe szálló sóhajok kavarognak a széllel,

megannyi álmot és vágyat hordoznak,

s végül egyesülnek a fénnyel.

A fény útján haladnak a végtelen felé tova,

ahol már nincsenek akadályok előttük,

s ahonnan nincs visszaút, soha.

Légbe szálló sóhajok hangjait hordja a szél,

e hangokat csak érzékeny lélek hallja,

s amíg hallja, érzi, hogy még él.

Túl sok jutott már

Túl sok jutott már a kínokból és a szenvedésből,

a megpróbáltatások sorából, a kizsigerelésből,

a félelemből, s a folytonos rettegésből.

Az emberek nyugalomra vágynak, s valami jóra,

igaz szeretetre, boldogságra és valódi örömre,

békére, egészségre, sok kedves szóra.

Túl sok jutott már a rosszból és elég volt belőle,

csupán mindenki szeretné élni a saját életét,

s minél később távozni az örök mezőkre.

A szívek mélyén

A szívek mélyén megannyi izzó vágy lapul,

s megannyi titok, viszonzatlan szerelem,

melyek a fájó lelket ejtették rabul.

Számtalan bánat, rengeteg szomorú pillanat,

elszalasztott lehetőségek, megbánt tettek,

és mindezek semmivé foszlanak.

A szívek mélyén nem lehet soha nyugalom,

s nem lehet békesség, vagy igaz szeretet,

míg a fantázia uralkodik a tudaton.

Mindenki ragaszkodik

Mindenki ragaszkodik valamihez, az álmaihoz,

sok különféle dolgot gyűjt össze apránként,

s titkon mindig is hű marad a vágyaihoz.

Idővel megtelik a szekrény, megdobban a szív,

új remények veszik át a köddé váltak helyét,

és a sors megint, s újfent kalandokra hív.

Mindenki ragaszkodik valakihez, akit szerethet,

akiért megtenne bármit, ha szükséges volna,

s akiről kellemes képzelgései lehetnek.

Ébred a természet

Ébred a természet, ébrednek a növények, a táj,

álmatagon ébredeznek a telet átalvó állatok,

és mindenfelé friss, tavaszi szellő száll.

Rügyeznek a fák, virágok nyílnak a zöld réten,

az élővilág minden tagja újból sürög-forog,

s vidám madárének hallatszik az éjben.

A remény is magához tér kábulatából a napon,

kezdi végre összeszedni magát, s talpra áll,

hiszen a világ várt már rá, de nagyon.

Ébred a természet, s új esély tárja ki szárnyait,

bárányfelhők suhannak a napsütötte égen,

felélesztve az emberek titkos vágyait.

Mesél a szél

Mesél a szél, miközben körbejárja a világot,

útja során betekint a legkisebb helyre is,

s a réten megcirógat minden virágot.

A történetei a reményről, álmokról szólnak,

a szeretetről, a békéről és a biztonságról,

teret adva minden szépnek, jónak.

Regél az összetartozásról, az igaz ölelésről,

a szerelemről, a vágyakról, a megértésről,

és a szerető szülő, gyermek kötelékről.

Jótékonyan hallgat a mélységes sötétségről,

a gyilkos erejű viharokról, a villámokról,

és az éjszakák dermesztő sötétjéről.

Mesél a szél, hogy megnyugtassa a lelkeket,

és némi vidámságot vigyen a szívekbe,

ezzel szebbé téve a nehéz perceket.

A vágyak útján

A vágyak útján mindig fennen ragyog a Nap,

állandóan nyílnak a virágok a zöld réten,

s a világ teljesen szabad, nem rab.

Az út mentén mindenfelé hegyek és völgyek,

patakok csörgedeznek a régi medrükben,

s az erdőben susognak a tölgyek.

Állat és növényvilágban bővelkedik a vidék,

nincsen szenny a kristálytiszta vizekben,

s minden lénynek joga, hogy igyék.

Bárki óhaja és kedve szerint választhat ételt,

a természet nem korlátozza a lehetőséget,

és semmi nem zavarja meg az éjjelt.

Békesség és nyugalom árad szerte a Földön,

a szeretet állandóan jelen van az időben,

sem a jelen, sem a jövő nem börtön.

A vágyak útján a szellőkkel suhan a fantázia,

varázslatosként telnek a napok, a percek,

és senkinek nincs mit sajnálnia.

Mivé válik

Mivé válik az ember tragikus körülmények között,

mikor megfeledkezik arról, hogy ki is volt rég,

s mennyi mindent hagyott maga mögött?

Mikor elfeledi a régi szép időket és egykori álmait,

s hagyja homályba veszni a kedves pillanatokat,

amik feltüzelték a lelke rejtett vágyait?

Amikor már nem igazán önmaga, s mindene sajog,

az egészségét aláásta a megszámlálhatatlan baj,

s amikor a jövője immár nem ragyog?

Mivé válik ez a világ a folytonos félelem korában,

a ridegség, kegyetlenség, érzéketlenség idején,

s marad egyáltalán valami jó a nyomában?

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31