Saját alkotásaim
Madárcsicsergés hajnalban, este és reggel,
igazi nyugalmat sugall, békét, szeretetet,
s kellemesebben szól, mint a vekker.
Messze viszi a szél a kis madarak hangját,
s változatos dallamok kelnek versenyre,
ezzel szebbé téve az emberek napját.
Madárcsicsergés a természet kedves része,
behozza az életet, s a reményt a városba,
így száműzve a sötétséget a fénybe.
Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,
a természet nagy része pihentetően alszik.
Csendesen növekednek az ágon a rügyek,
s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.
A telihold lekacsint a magasból a vidékre,
és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.
A fák között szentjánosbogarak suhannak,
a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.
Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,
s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.
Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,
miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.
Hideg szelek fújnak, az emberek dideregnek,
kellemesebb, melegebb helyekre igyekeznek.
Ám a lelkek is fáznak legbelül, s szenvednek,
hiszen a rideg idők maradnak, nem engednek.
Kilátástalanságot fúj a közeledő vihar magja,
s nem hallik meg a segítségért kiáltók hangja.
Eme hangokat elnyomja a bent zakatoló szív,
amely rémülten dobogva isteni segítséget hív.
Hideg szelek fújnak, szétzúzva a megszokást,
s rettentő ereje elhozhatja az utolsó felvonást.
A természet színpadáról eltávozhat az ember,
ha a reá váró borzalmakkal küzdeni nem mer.
Új élet sarjad a mezőn, eljött a kikelet ideje,
és ugyan még kissé hűvösek a hajnalok,
hamarosan visszavonul a tél hidege.
Madarak éneke száll tova, s virágok nyílnak,
méhzümmögés hallik, lepkék libbennek,
a fekete rigók a területükért vívnak.
A magasban héja köröz és a széllel szárnyal,
alant vadnyulak száguldanak, s játszanak,
a fajdok meglepik társukat egy tánccal.
Új élet sarjad és a természet önmagára talál,
fürge gyíkok sütkéreznek a kövek között,
s újból nyüzsgővé válik a zöldellő határ.
A tavaszi szellő bársonyán gyöngyözik a harmat,
a madarak többsége éjjelente vidáman dalol,
s nappal a szemek elől elbújva hallgat.
Éled a természet, rügyek bimbóznak a fák ágain,
zöldellni kezd a fű a réteken, s csobog a patak,
ragyog a napfény a Föld varázslatos tájain.
Kiszabadul fagyos börtönéből az őszinte szeretet,
s lágyan megcirógatja a vágyakozó arcokat,
felvidítva minden felnőttet és gyereket.
A tavaszi szellő bársonyán a remény is útjára kél,
és útján megdobogtatja a legapróbb szívet is,
s boldogságot hoz mindenkire, aki csak él.
A legélhetetlenebb helyen is kicsírázik az élet,
csak megfelelő körülmény kell mindehhez,
s mindezt a tudást letagadni biza vétek.
Amennyiben akad elegendő ivóvíz és energia,
az alapok már meg is vannak eme csodához,
csupán kell még hozzá egy kis esszencia.
Mikor ezen összetevők elegyednek egymással,
megtörténik az, ami hihetetlennek tűnhet,
gazdagítva a természetet egy, s mással.
A legélhetetlenebb helyen sem arathat a halál,
és bármilyen kegyetlen, gonosz is a sors,
az ember mindig újabb esélyre talál.
Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,
mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,
s a jó idő magára már nem igen sokat várat.
A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,
nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,
s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.
Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,
s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,
megérti a váltakozó természetnek a hívását.
Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,
s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,
nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.
Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,
egykor csodás napokat látott maga körül,
ám mára beindult a végső hanyatlása.
Egy mély völgyben található az ősidők óta,
sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,
és annak idején sok állat hallott róla.
Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,
s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,
majd gyakorolták a menekülést, futást.
A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,
s néha már olyannyira megtelt életerővel,
hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.
Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,
miatta borultak virágba a közeli mezők,
s vize éltette őket télben és nyárban.
Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,
teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,
és a szenny tömegével indult felé.
Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,
bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,
s a természet érezte, ez gonosz jel.
Az értelem tava a kiszáradás szélére került,
sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,
s a tó a végzet elől a reménybe merült.
Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,
s harmatcseppek csillognak a sok faágon.
Mint apró gyémántok a füvön villódznak,
a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.
Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,
és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.
A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,
sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.
Őzek csapata legelészik alant a völgyben,
ürge és pocokjáratok találhatók a földben.
A magasban sas repül a békés vidék fölött,
s vadmalacok játszanak az erdő fái között.
Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,
szépen növekednek, náluk gyakori a móka.
A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,
s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.
Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,
s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.
Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,
azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.
Kivirult a természet, virágba borultak a fák,
s virágok borítják valamennyi ágat,
a tavasz nem sokáig várat.
Sokfelé jácintok, nárciszok, s egyéb virágok,
szépségük gyönyörködteti a szemet,
idővel ennél szebb is lehet.
Hisz egyre több növény bontja ki a szirmát,
s hamarosan varázslatossá teszi a tájat,
mindenfelé illatfelhő szállhat.
Kivirult a természet, s virágszőnyeg a vidék,
a hegyeket, völgyeket bejárja az élet,
e látványnak örülhet a lélek.
