Saját alkotásaim
Új élet sarjad a mezőn, eljött a kikelet ideje,
és ugyan még kissé hűvösek a hajnalok,
hamarosan visszavonul a tél hidege.
Madarak éneke száll tova, s virágok nyílnak,
méhzümmögés hallik, lepkék libbennek,
a fekete rigók a területükért vívnak.
A magasban héja köröz és a széllel szárnyal,
alant vadnyulak száguldanak, s játszanak,
a fajdok meglepik társukat egy tánccal.
Új élet sarjad és a természet önmagára talál,
fürge gyíkok sütkéreznek a kövek között,
s újból nyüzsgővé válik a zöldellő határ.
A tavaszi szellő bársonyán gyöngyözik a harmat,
a madarak többsége éjjelente vidáman dalol,
s nappal a szemek elől elbújva hallgat.
Éled a természet, rügyek bimbóznak a fák ágain,
zöldellni kezd a fű a réteken, s csobog a patak,
ragyog a napfény a Föld varázslatos tájain.
Kiszabadul fagyos börtönéből az őszinte szeretet,
s lágyan megcirógatja a vágyakozó arcokat,
felvidítva minden felnőttet és gyereket.
A tavaszi szellő bársonyán a remény is útjára kél,
és útján megdobogtatja a legapróbb szívet is,
s boldogságot hoz mindenkire, aki csak él.
A legélhetetlenebb helyen is kicsírázik az élet,
csak megfelelő körülmény kell mindehhez,
s mindezt a tudást letagadni biza vétek.
Amennyiben akad elegendő ivóvíz és energia,
az alapok már meg is vannak eme csodához,
csupán kell még hozzá egy kis esszencia.
Mikor ezen összetevők elegyednek egymással,
megtörténik az, ami hihetetlennek tűnhet,
gazdagítva a természetet egy, s mással.
A legélhetetlenebb helyen sem arathat a halál,
és bármilyen kegyetlen, gonosz is a sors,
az ember mindig újabb esélyre talál.
Tavaszi szellő szédítő, bódító illata járja át a tájat,
mindenfelé a varjak sötét serege legeli a füvet,
s a jó idő magára már nem igen sokat várat.
A tél hamarosan visszavonul, a küzdelmet feladja,
nem hoznak a reggelek fagyokat és jégcsapokat,
s magát az évszakváltásnak gyorsan megadja.
Abbahagyja a didergetést és az emberek kínzását,
s nem fagyasztja le a bőrt a szenvedő arcokról,
megérti a váltakozó természetnek a hívását.
Tavaszi szellő suhan a még alvó növényzet fölött,
s felvidítja nemsokára a megfáradt lelkek sorát,
nem hagyva keserűséget a rideg idők mögött.
Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,
egykor csodás napokat látott maga körül,
ám mára beindult a végső hanyatlása.
Egy mély völgyben található az ősidők óta,
sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,
és annak idején sok állat hallott róla.
Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,
s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,
majd gyakorolták a menekülést, futást.
A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,
s néha már olyannyira megtelt életerővel,
hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.
Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,
miatta borultak virágba a közeli mezők,
s vize éltette őket télben és nyárban.
Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,
teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,
és a szenny tömegével indult felé.
Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,
bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,
s a természet érezte, ez gonosz jel.
Az értelem tava a kiszáradás szélére került,
sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,
s a tó a végzet elől a reménybe merült.
Varázslatos a nyugalom e mesebeli tájon,
s harmatcseppek csillognak a sok faágon.
Mint apró gyémántok a füvön villódznak,
a rét zöldjében színes bogarak birkóznak.
Patak csörgedezik a magas hegylánc felől,
és a halak közül a leggyorsabb úszik elöl.
A bokrok rejtekében vadnyulak pihennek,
sokat szaladgáltak ma már, ezért pihegnek.
Őzek csapata legelészik alant a völgyben,
ürge és pocokjáratok találhatók a földben.
A magasban sas repül a békés vidék fölött,
s vadmalacok játszanak az erdő fái között.
Kotoréka előtt kicsiny utódait eteti a róka,
szépen növekednek, náluk gyakori a móka.
A vadmacska a turbékoló gerlepárt figyeli,
s most a szép, csíkos, nyári bundáját viseli.
Varázslatos a nyugalom, pazar az élővilág,
s körös-körül nyílik a sok gyönyörű virág.
Bárányfelhők suhannak tova a kékségben,
azután eltűnnek a Nap lenyugvó fényében.
Kivirult a természet, virágba borultak a fák,
s virágok borítják valamennyi ágat,
a tavasz nem sokáig várat.
Sokfelé jácintok, nárciszok, s egyéb virágok,
szépségük gyönyörködteti a szemet,
idővel ennél szebb is lehet.
Hisz egyre több növény bontja ki a szirmát,
s hamarosan varázslatossá teszi a tájat,
mindenfelé illatfelhő szállhat.
Kivirult a természet, s virágszőnyeg a vidék,
a hegyeket, völgyeket bejárja az élet,
e látványnak örülhet a lélek.
Béke és nyugalom, napfény és csend,
zöldellő mezők, nyíló virágok, felhők,
vidám madárcsicsergés, s apró neszek,
élénk rovarseregek, s hajladozó erdők.
Béke és nyugalom, csodás természet,
a páratlan élővilág lenyűgöző varázsa,
parányitól a hatalmasig, ezerféle élet,
mindezeknek a lélekre biz jó a hatása.
Szelek szárnyán közeleg a tavasz,
s a reménytelen remény kavarog,
hideg borzongatja a szívet, lelket,
a múlt, a jelen, s a jövő is zavarog.
Fagyos erők rejtőznek a mélyben,
alaktalan torzók a fényre vágynak,
le akarják dermeszteni a rügyeket,
s a természet elpusztítására várnak.
Szelek szárnyán terjeng a homály,
s mindenhova benéz gyilkos pora,
a Nap igen lassan gyűjti az erejét,
ám végül elűzi a fájó hideget tova.
Szabadba csábít a napfény, s a levegő,
a természet páratlan szépsége nyugtat,
a sok szürke nap után igazi vágyálom,
ha az ember kint sétálhat, vagy futhat.
Egy kis időre visszahúzódik a gonosz,
s a sötét mocsarának a mélyére merül,
ám nem mond le gyilkos tervezeteiről,
programozottan kiírt, bármibe is kerül.
Megvásárol, hazudik, zsarol, fenyeget,
s mindenáron méregbe fojtja a világot,
számára minden lény állatias és selejt,
s ridegen eltiporja a legapróbb virágot.
Szabadba csábít a környezet, a szellő,
a sarjadzó rügyek, a szabadság vágya,
az öröm érzete, a szeretet, s a remény,
végre mindezek kelhetnének szárnyra.
