természet Archívum - 4 / 6 oldal

A legparányibb állat is

A legparányibb állat is félti és óvja az életét,

küzd a területéért, a kicsiny utódaiért,

s igyekszik elkerülni a végzetét.

Mindent megtesz, hogy a létét szebbé tegye,

az életösztön bátor tettekre sarkallja,

s akkor is harcol, ha fáj a sebe.

Méretétől függetlenül minden lény ezt teszi,

némelyik tartalék élelmet gyűjt télire,

s némelyiknek a hasa sosem teli.

Van amelyik vadászik és van amelyik legel,

akad olyan, amely halakat fog a tóból,

meg olyan is, mely a napon hever.

A legparányibb állat is méltó rá, hogy éljen,

hisz ő is a természet értékes gyermeke,

és megérdemli, hogy sose féljen.

Új rügy fakad

Új rügy fakad egy már halottnak tűnt ágon,

még gyengécske, kicsi és alig látható,

ám kifejlődve szép lesz a nyáron.

A haldokló növény eme rügyben él tovább,

neki adja át az erejét, a tapasztalatait,

és innen a szél sem viszi odább.

A reménytelenségből képződött ez a hajtás,

amely egészséges és egyre erősödik,

jót tett neki a rövid téli alvás.

Új rügy fakad, s a jövő reményét hordozza,

megmutatja, hogy az életösztön óriási,

s míg él, a természet gondozza.

Ragyogó tavaszi napfény

Ragyogó tavaszi napfény cirógatja az embereket,

és kicsábít minden élőlényt a természetbe,

beragyogva a mezőt, a fenyveseket.

A kék ég végtelen tengerén madárrajok szállnak,

a réten korai virágok bontogatják szirmaikat,

s egy időre távoznak a téli árnyak.

Ragyogó tavaszi napfény hozza vissza a reményt,

s éleszti fel a rég elfeledett vágyak sokaságát,

adva az életnek egy újabb esélyt.

Magasan köröz a sas

Magasan köröz a sas, a szárnyait szélesre tárva,

sebes szelek borzolják a tömött tollait,

s a világot most odaföntről látja.

Szikrázóan ragyog a Nap a bárányfelhők fölött,

azok nyájként legelésznek a kék égen,

s jól elvannak egymás között.

Rügyeznek a fák és alant kizöldelltek a mezők,

a bokrok is gyors növekedésbe kezdtek,

s igen jól jöttek a csendes esők.

Az állatvilág tagjai is levetik a téli öltözéküket,

építik a fészküket, kitakarítják odúikat,

s ellenőrzik a saját területüket.

Eljött a tavasz ideje, ismét életre kelt a remény,

s megdobogtatva az összes állat szívét,

feledteti, hogy az élet kemény.

Magasan köröz a sas, fent nem zavarja semmi,

onnan nézi, ahogyan az élet felpezsdül,

s érzi, milyen is szabadnak lenni.

A békesség szigetén

A békesség szigetén nem létezik a harag,

nincs ármány, sem semmiféle rossz,

s az idő a végtelen felé halad.

Dúsak a mezők, kristálytiszták a patakok,

virágok illata tölti be az egész teret,

s e helyen nincsenek viharok.

A szeretet átjár minden pillanatot, percet,

a természet szépsége varázslatos itt,

s e helyen az élet csak nyerhet.

A békesség szigetén a napok nyugodtak,

bárányfelhők veszik körül a Napot,

s a fák az álmokról susognak.

Színes falevelek és nyugalom

Színes falevelek és nyugalom uralja a tájat,

ragyog a Nap, kellemes melege simogat,

száműz eme vidékről minden árnyat.

Állatok készülnek a téli pihenőre serényen,

s amíg csak lehet, gyűjtögetik az élelmet,

minden falatért küzdenek keményen.

Apró neszek, halk zörejek, sejtelmes zajok,

a bokrok alján játszanak a siheder állatok,

s eközben a közelben pihennek a nagyok.

Színes falevelek és nyugalom, sebes patak,

lassan közeledik a varászlatos alkony,

és hamarosan lepihennek a vadak.

Iszonyú forróság

Iszonyú forróság gyötri, kínozza a világot,

megsárgítja a mezőket, a fák leveleit,

s elszárítja valamennyi virágot.

Az emberek is rettentően szenvednek tőle,

folyamatosan izzadnak, tapad a ruhájuk,

s a pokoli hőség veszélyes a bőrre.

Az állatvilág kínjai ugyanolyanok, égetők,

szomjasan, lesoványodva és tikkadtan,

a fájdalmaik csak szemmel mérhetők.

Kiszáradnak a folyók, a patakok, s a tavak,

ivóvízhiány alakul ki szerte a Földön,

a kiszáradt medrekben döglött halak.

Iszonyú forróság és irányítható természet,

amikor a cél találkozik a technikával,

minden élőlényt utolér az enyészet.

Madárcsicsergés

Madárcsicsergés hajnalban, este és reggel,

igazi nyugalmat sugall, békét, szeretetet,

s kellemesebben szól, mint a vekker.

Messze viszi a szél a kis madarak hangját,

s változatos dallamok kelnek versenyre,

ezzel szebbé téve az emberek napját.

Madárcsicsergés a természet kedves része,

behozza az életet, s a reményt a városba,

így száműzve a sötétséget a fénybe.

Egy nyugodt éjszakán

Egy nyugodt éjszakán rigók éneke hallik,

a természet nagy része pihentetően alszik.

Csendesen növekednek az ágon a rügyek,

s ilyenkor nőnek ezerszám a réten a füvek.

A telihold lekacsint a magasból a vidékre,

és ezüstös fénye megmerül a patak vizébe.

A fák között szentjánosbogarak suhannak,

a fülesbaglyok ma is élelem után kutatnak.

Egy nyugodt éjszakán a róka járja az útját,

s már szinte szájában érzi a fácánok húsát.

Az alvó virágok szirmait cirógatja a szellő,

miközben mélyen pihen a sötétben az erdő.

Hideg szelek fújnak

Hideg szelek fújnak, az emberek dideregnek,

kellemesebb, melegebb helyekre igyekeznek.

Ám a lelkek is fáznak legbelül, s szenvednek,

hiszen a rideg idők maradnak, nem engednek.

Kilátástalanságot fúj a közeledő vihar magja,

s nem hallik meg a segítségért kiáltók hangja.

Eme hangokat elnyomja a bent zakatoló szív,

amely rémülten dobogva isteni segítséget hív.

Hideg szelek fújnak, szétzúzva a megszokást,

s rettentő ereje elhozhatja az utolsó felvonást.

A természet színpadáról eltávozhat az ember,

ha a reá váró borzalmakkal küzdeni nem mer.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30