szív Archívum - 23 / 26 oldal

Mindenkinek van szerette

Mindenkinek van szerette, akit imád,

legyen az apa, anya, testvér, gyerek,

velük teljes az élet, s általuk egészek,

nélkülük a világ biz nem lehet kerek.

Nagynénik, nagybácsik és sok rokon,

tündéri unokák, szerelmek, s barátok,

feleségek, férjek, s kedves ismerősök,

a tiszta szeretetben nincsenek határok.

Az összetartozás ereje a szívekben él,

melengetve erősíti a testet és a lelket,

aki szívből szeret akárkit, harcol érte,

s mindig megteszi, mi csak tőle telhet.

Akadnak feszültségek és rossz napok,

s előfordulhatnak kellemetlen percek,

ám ez természetes és nem tart sokáig,

s a szívek bugyrai érzelmekkel teltek.

Mindenkinek van szerette, kit félthet,

akiért meghalna, ha úgy hozza a sors,

őértük küzdeni megtiszteltetés volna,

lészen a végzet bármennyire is gyors.

Balek Béla

Balek Béla másnak mindig jót akart,

komoly arca, s kissé nyers modora,

egy jó szívű, megértő embert takart.

Ha kellett feláldozta a szabadidejét,

s a pénzét, mert nem akarta elhinni

sohase az emberi gonosznak a létét.

Szívvel, s becsülettel végezte dolgát,

sajna mások irányították a sorsát.

Hiába igyekezett, tettei elismerésre

sehogyan és semmikor nem találtak,

úgy döntött elég volt, továbblépett,

és azóta Balek Bélára nem találnak.

Szép emlékek

Szép emlékek foszlányai szállnak

és melegséggel töltik el a lelkeket,

oly régen az elmék mélyén vártak,

s most elhagyták a biztos rejteket.

Felidézik az igaz szeretet perceit,

a meghitt órákat, boldog napokat,

családok egykori álmait, s terveit,

csodás tavaszokat, s téli fagyokat.

Puha érintéseket, s tüzes vágyakat,

rejtőző szerelmeket a szív mélyén,

s néhanapján mesebeli szárnyakat,

örömteli beteljesülést az út végén.

Vidám gyerekeket, a Nap melegét,

ölelések sorát, s közös nevetéseket,

megerősítik az összetartozás erejét,

újraélesztik a régvolt eseményeket.

A szép emlékek átkarolják a jelent,

s érzelmeink lágy húrjait pengetik,

ki-ki maga tudja, neki ez mit jelent,

a múlt pillanatai a végtelent sejtetik.

A tétlenség ára

A tétlenség ára igen nagy lehet,

a végén pedig senki nem nevet.

Tétlenül várni a végzet árnyára,

lakatot tenni az igazság szájára.

Nem védeni önmagunkat soha,

s letűnt már a bátraknak a kora.

Gyáván nézni, míg kicsinálnak,

helyet nem adnak a kritikáknak.

Nem tűrik az értelmet, a tudást,

mivel az gátolja az előre jutást.

A kiirtás idején akadályt jelent,

s nem egy hazug világot teremt.

Rettegések során kivárni a véget

és nem remélni már igazi szépet.

Családunkat feladni harc nélkül,

s a gyerekeket is elhagyni végül.

Nem érinteni és nem ölelni már,

hiszen a méreg mindenkinek jár.

Maszkkal befogni minden szájat,

s kiölni a létből az összes vágyat.

A tétlenség ára tragikus, drámai,

így foszlanak szerte bárki álmai.

Ha a szív és a bátorság egyesül,

a sötétség ereje rögvest menekül.

A szeretet ereje

A szeretet ereje hatalmas dolgokra képes,

túl tud juttatni a problémák során,

tiszta szívből jön, s nem véges.

Átsegíthet a válságokon, bántó viszályon,

kitarthat komoly problémák idején

és segít, hogy kevésbé fájjon.

Selymes simogatással cirógatja az arcokat,

lágy öleléssel támogathat, lelkesít,

s megvívja a lelki harcokat.

Sejtelmesen reményt adhat a kínok között,

kitartásra ösztönözhet bánat idején,

fény lehet a sötétség fölött.

Vidámmá tehet és boldogsággal tölthet el,

ölelésre ösztönözhet, s jó dolgokra,

míg énünk nyugalomra lel.

A szeretet ereje képes a gonoszt legyőzni,

segíthet túlélni a legzordabb időben,

semmi nem tudja őt lefőzni.

Mindehhez azonban elő kell, hogy jöjjön,

s ne lapuljon a félelemtől reszketve,

a szabadság ő, nem a börtön.

Az időnek forgatagában élünk

Az időnek forgatagában élünk,

s fogolyként a rabjai vagyunk,

bármit is sugalljon eme énünk,

a sorshoz nem lehet szavunk.

Elillanó percek, s vágyott órák,

a sejtelmes érzetek kavalkádja,

a történések lám útjukat róják,

a lelket a félelem visszarántja.

Félelem a világtól, magunktól,

titkaink megóvása bármi áron,

nem menekülhetünk bajunktól,

úgy, hogy a vég ne reánk várjon.

Elszalasztott pillanatok tömege,

s megismételhetetlen tettek sora,

a világnak sehol sincsen közepe,

s álmaink törötten szállnak tova.

Meg kellett volna neki mondani,

megtenni, megkérdezni mit lehet,

a falakat egymás után lebontani,

az ember későn jön rá mit is tehet.

Kik szívünkhöz közel álltak, éltek,

többet is érdemelhettek volna talán,

soha nem tudjuk meg mitől féltek,

ők sem jutottak át csapdájuk falán.

Szív nélkül

Szív nélkül és lélek nélkül lehet élni,

a következményektől nem kell félni.

A hazudozás is oly könnyedén megy,

a gyarló köznép számára ez biz kegy.

Hisz ők nem is valók sohasem másra,

mint a túlvilágra befizetendő utazásra.

Könnyedén meg kell tőlük szabadulni,

hisz minden a terv szerint fog alakulni.

Még azt is elhiszik, ami nem is létezik,

s a megváltás kizárólag fentről érkezik.

Negédes, s mézes méreggel teli szavak,

a sötét, gonosz erőknek átadandó javak.

Szív nélkül pihekönnyű ítéletet hozni,

s lélek nélkül kínt, gyötrelmet fokozni.

Rettegést kelteni, az aztán valódi álom,

s ígéreteket tenni, ám úgy, hogy fájjon.

Az igaz szeretet ezeket legyőzni képes,

bizony az ármány deleje is igen véges.

Egymást segítve és jó szándékkal telve,

a szívtelen, lelketlen világ le lesz verve.

Érző szív

Hull a hó, fájón süvít a szél,

s nagyon kemény az idei tél.

Este van és csikorog a hideg,

minden olyan nagyon rideg.

Egy férfi sétál egymagában

és búsul számtalan bajában.

Néz előre, a szemein fátyol,

lehetne ő most bizony bárhol.

Szerelme elhunyt, neki vége,

sohasem jut már el a révbe.

Összetört szívvel baktat előre,

nem érdekli ki mit gondol felőle.

Órák óta bolyong össze-vissza,

a múltat nem hozhatja már vissza.

Karácsony van, s ő üres belül,

fájdalmát semmi nem múlja felül.

Térdig jár a hideg hóban, fázik,

a kukák között valami mászik.

Mélán, s kíváncsian indul oda,

maga sem tudja pontosan hova.

Sírást hall a szemétkupacok mögül,

egy lányka néz rá a rongyai közül.

Vacog és rémült. Sovány szegény.

Látszik, elhagyta minden remény.

Ötéves lehet. Szemében fájdalom,

s a férfiban feléledt a szánalom.

Halovány, szutykos kis arca komoly,

bágyadt tekintetén semmiféle mosoly.

A férfi sérült szíve dobogni kezdett,

s érezte, hogy ez valami új kezdet.

Megfogta a rettegő kislány kezeit,

s merőn nézte a csillogó szemeit.

Óvatosan magához ölelte a kis árvát,

s megtörölte liluló, piciny kis száját.

Keserűségét félretéve indult vele haza,

hisz a kicsinek, övénél nagyobb a baja.

Hazaérve megfürdette, adott neki enni,

majd elment a számára ruhákat venni.

A Karácsony elűzte a bánatukat tova,

s többé nem hagyták el egymást soha.

A szeretet lángja

A szeretet lángja oly halovány és sápadt,

gyéren pislákol a sötétben, nagyon fáradt.

Az ereje elhagyta, a gonosz, gyilkos ködben,

s megérezte az ármány erejét mindeközben.

Elkedvetlenedett a sok rossztól, amit látott,

s hiába parázslott benne a jó meleg, fázott.

Megdöbbent, hogy ennyire el tudták feledni,

s vele együtt az álmokat, vágyakat is temetni.

A szeretet lángja csalódott, reményét vesztette,

hisz a világ ezúttal önmagát koporsóba fektette.

Karácsony jő. Legyenek a lelkek bezárva bárhol,

a szívük ereje táplálja és ő újfent erősen lángol.

Aki szívből szeret, egyszer eljut oda, ahová vágyik,
s talán a legszebb álma és reménye is valóra válik.
A boldogság alapja az őszinte szeretet egymás iránt,
a szív, s a lélek időben jelezni fogják a helyes irányt.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31

Címke: szív