Saját alkotásaim
Már nincs hova bújni a hőség elől, mindent áthatott,
átforrósította a falakat, az utcákat és a tereket,
a természetet is, mely így pokollá válhatott.
Szenved ember, állat, gyorsan kókadnak a növények,
mindenfelé fülledt a levegő, az élet romokban,
és esélye sincs, a forróság elöli szökésnek.
Már nincs hova bújni a hőség elől, dühödten tombol,
kiszárít, megaszal és a reménytől is megfoszt,
s már nem csupán nappal, este is rombol.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, de a lélek sem,
az emberek többsége nagyon szenved e pokolban,
s bizony sokszor nem marad szárazon a szem.
Nem marad, hiszen a sós izzadás elhomályosítja a látást,
marja az arcot, behatol az ember minden pólusába,
és nem fog hozni senkire, semmiféle áldást.
Bezzeg a temetőkben kellemes a hűvös, valósabb a béke,
az ott pihenő rokonok, barátok, ismerősök sokasága,
már mind eltávozott, a legragyogóbb fénybe.
Az iszonyú forróságban a test nem pihen, csakis vegetál,
és minden hazugság, ami arról szól, hogy ez így a jó,
össze fog dőlni, mint egy álombeli mesevár.
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, amely kínoz,
s amely még a lelket is kiöli a szenvedőkből,
és közelebb juttat a hűvös sírhoz?
Ki ne imádná az elviselhetetlen forróságot, mely pusztít,
s lerombolja az egészséget, elveszi az erőt is,
és mindenféle életet megkurtít?
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, minden rosszabb,
a szenvedés, a kínlódás, s a türelmetlenség nagyobb,
ami eddig rövidnek tűnt, most sokkal hosszabb.
Amikor a kínzó hőség gyötri az embert, a hangulata nulla,
folyamatosan izzad, bűzlik, tapad, mindenkit leordít,
és már önmagáról is állítja, hogy csak egy hulla.
Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már pihennek,
és örök álmukat alusszák a végtelen idő égisze alatt,
nincsenek kitéve fájdalmaknak, vagy idegnek.
Nem terheli őket soha többé semmi, végleg szabaddá váltak,
igazán szabaddá, mindenféle felelősség terhe nélkül,
és búcsút intettek eme világnak, s a gyásznak.
Egyre több élő kezdi irigyelni a holtakat, akik már elmentek,
s megszabadultak a láncaiktól, sötétségtől, ármánytól,
amíg még éltek, túlságosan sokat szenvedtek.
A megtört lelkek világa és a gyermekek előre elvett jövője,
miközben fojtogató nehézségek gyötrik az embereket,
addig a gonosz csak halad, semmivel sem törődve.
A megtört lelkek világa, amelyben a remény csak szenved,
és amelyben a szeretet segélykiáltása a semmibe vész,
egy rémálom, ám korántsem a vég, hanem a kezdet.
Miért ragaszkodnak az emberek a sivár kis életükhöz,
az igen sanyarú napjaikhoz és a szenvedéseikhez,
melyek közelebb viszik őket a végzetükhöz?
Miért ragaszkodnak az emberek a reménytelen léthez,
a fájó sebeikhez, a gyötrelmük hosszabbításához,
és inkább a rosszhoz, mint a jóhoz, széphez?
Mikor már csak szenvedés az élet, remények nélkül,
ugyanakkor rengeteg fájdalommal és kínnal,
a lélek megtörik, s fel is fogja adni végül.
Mikor már csak szenvedés az élet, idegesség, s teher,
elképzelhetetlen gyötrelmek sokasága és bánat,
a végzet, immár a halál lábai előtt hever.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, végre-valahára,
olyan jó izzadni, állandóan ruhát cserélni, s tapadni,
leégni és pirosra sülni, vidáman kacarászva.
Ismét szórakoztat bennünket a kínzó hőség, ez igazi élvezet,
s nincs is csodásabb, mint a szemünkbe csorgó sós lé,
ennél szebbet nem tud varázsolni a képzelet.
Igen nagy bajok vannak eme világgal, sötét és komor,
meg nem választott hóhérok gyilkolnak szerte,
a remény, s az igazság is, mankóra szorul.
Büntetik a jót, a szépet, a logikát, az értelmet, a hitet,
ugyanakkor ünneplik a hazugságot és a bűnt,
a szegényeknek pedig alig juttatnak vizet.
Elveszik a szabadságot, rabságra, szolgaságra ítélnek,
kiirtják az emberiség zömét, s a józanságot is,
sem felnőttet, sem gyereket nem kímélnek.
Megosztják az embereket és egymás ellen fordítanak,
hamis híreket, nem létező dolgokat mutatnak,
s a médiáik, főképp hazugságot ordítanak.
A szeretet, a család, s az összetartozás bűnnek számít,
az érzelmek sokasága nem megengedett többé,
a háttér aljas propagandája, bármit is állít.
Igen nagy bajok vannak eme világgal, mely kegyetlen,
a sötétség nem kíméli a fényt és az éltető erőt,
a gonosznak, nem ez a kártyája az egyetlen.
