sors Archívum - 13 / 23 oldal

Van értelme az életnek

Van értelme az életnek, melyben a rossz rengeteg,

amelyben kizsákmányolnak és kizsigerelnek,

s mindennap egy szörnyűséges fergeteg?

Mi a jó a nehéz napokban, mikor nincs menekvés,

mikor szeretetre lenne szükség és békességre,

s melyben nincs jó szándékú cselekvés?

Elfogadható, hogy még öregen is dolgozni kelljen,

gyengén, elesetten, leépült elmével, megtörve,

s mind aki ilyen megszólalni se merjen?

Miféle dolog megfosztani bárkit attól, hogy éljen,

és szabad akaratát elvenni aljas szándékból,

s elintézni, hogy amíg él csak féljen?

Miféle világ az, melyben a gonosz uralja a Földet,

amelyben eltiporják az értelmet, az érzéseket,

s kiirtanak minden még meglévő zöldet?

Van értelme az életnek kihasználtan, s szolgaként,

lélekben megtiporva, becsületben megsértve,

és mindörökre a sötétség foglyaként?

Ismét eltelt

Ismét eltelt egy év, nem volt jó, sem szép,

rengeteg teherrel kellett megküzdeni,

s vért izzadtak az emberek, a nép.

Számtalan korlátozás, rettegés és félelem,

új, s még újabb adók, nyomorgatás,

a sötét erők praktikája végtelen.

Agymosás, hazugságok garmada, ámítás,

kilakoltatások és az üzletek bezárása,

a senkivé válás felé való csábítás.

Kilátástalanság, bizonytalanság, s végzet,

számtalan szándékos, felesleges halál,

a becsület igen sokaknál elvérzett.

Még azonban él az élet csírája, a remény,

és soha nem szabad feladni semmit,

legyen a sors bármilyen kemény.

Szeretet nélkül azonban nem marad esély,

tiszta szív szükséges, egymás segítése,

hisz folyamatosan fennáll a veszély.

Ismét eltelt egy év, eztán nehezebb jöhet,

összefogás nélkül nincsen menekvés,

ám minden rosszat egy jó követ.

Az idő múlását

Az idő múlását nem lehet sokáig leplezni,

és hiábavaló valamennyi erőfeszítés,

mindig ettől kell majd szenvedni.

Hiába a smink, a púder, a plasztikai műtét,

s hiába a reménykedés és a tagadás,

bárki láthatja a sebészek művét.

Eltitkolni az igazat oly felesleges, sőt hiba,

amennyiben nem fogadnak el valakit,

azon nem segíthet semmiféle ima.

Az idő múlását megállítani biz nem lehet,

s nincs is igazán értelme, felesleges,

a sorsot kijátszani soha nem lehet.

Mindenki

Mindenki a saját sorsának legfőbb gyilkosa,

öntudatlanul árthat a legszebb álmainak,

s ezáltal a rosszakaróinak a cinkosa.

Kiadja magát mások akaratának, kényének,

és elárulja önnön legtitkosabb vágyait,

pofont adva a legbensőbb énjének.

Nem érti a mérgező szavak valódi lényegét,

rettegve néz a lelke érzékeny mélyére,

és elősegíti a vesztét, a végzetét.

Mosollyal leplezi a zavarát, s a gyengeségét,

nem ismeri el a benne lakó szenvedélyt,

s mindenkor tagadja a szenvedését.

Mindenki a csodát reméli, ám nem tesz érte,

s hiába cirógatja meg a remény szellője,

ha úgy érzi végül, nem ezt kérte.

Az élet rémálmok sora

Az élet rémálmok sora, melyek nem érnek véget,

s nem hagynak nyugodni senkit, amíg csak él,

és kitartanak, míg el nem jön a végzet.

Rengeteg a csalódás, mely gyötri a szívet, elmét,

és számtalan a teher, amelyet viselni muszáj,

ha az ember meg akarja valósítani a tervét.

A sors sokszor könyörtelen, nem igen kegyelmez,

elveheti azt a kevés jót is, ami örömöt okoz,

s eközben megkínoz és fegyelmez.

Az élet rémálmok sora, sokszor nyugalom nélkül,

küzdeni ez ellen kitartással, s reménnyel lehet,

a szeretet az, ami elhozza a békét végül.

Mostanság az a trend

Mostanság az a trend, hogy cukrot ne vegyél,

de lisztet és sok mást sem kapsz sokáig,

hiszen a cél az, hogy ne is egyél.

Örülhetsz, hogy figyelő szemek védik a léted,

és nem tehetsz semmit a tudtuk nélkül,

számukra a levegővételed, az vétek.

Annyira vigyázzák a sorsod, hogy hihetetlen,

véletlenül sem léphetsz semerre, soha,

és újabban kutatnak az idegekben.

Óvnak a széltől is, nehogy megfújja az orcád,

s nehogy meggondolatlanul tégy valamit,

az idei lesz az utolsó szülinapi tortád.

Mostanság az a trend, nincs is szükség terád,

nem is kellett volna megszületned sem,

hogy ne terheld a léteddel a hazád.

Reszkető lelkek

Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,

és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,

hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.

Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,

amely nem hagy nekik nyugodt perceket,

s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.

A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,

hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,

és emiatt halad jól a háttérerők terve.

A szeretet ereje még él, s míg él van remény,

soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,

legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.

Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,

egy csodásabb világról, s a nyugalomról,

amelyet kitartással elérhetnek végül.

Többet ér a világ

Többet ér a világ, mintsem hagyjuk elvérezni,

és hagyjuk kiölni a lelkünket, a szívünket,

a sors munkáját nekünk kell elvégezni!

Nem várhatjuk, hogy majd mások megoldják,

s nem nézhetjük a szeretteink elpusztítását,

és azt sem, hogy az értelmet megfojtsák!

Nem tűrhetjük, hogy mindenünket elvegyék,

s mindent, amiért vért izzadva dolgoztunk,

a hazug senkik önmaguknak eltegyék!

Ne nézzük tétlenül a szabadságunk eltiprását,

a jogaink teljes megsemmisítését örökre,

és a vágyaink, álmaink megtiprását!

Többet ér a világ, mintsem a gonosznak adjuk,

amely örökre börtönbe akarja zárni a fényt,

s vele együtt minket is, ha hagyjuk!

Mielőtt végleg elmegyünk

Mielőtt végleg elmegyünk, elmerengünk a tetteinken,

feldereng előttünk a múlt, s a szép emlékek sora,

amelyek örök nyomot hagytak a lelkeinkben.

Felidéződnek a gyermekkor játékos évei, a vidámság,

mikor felhőtlenül lehetett játszani, gondok nélkül,

s még véletlenül sem bukkant fel a sivárság.

Jöttek az iskolás évek, majd átléptünk a felnőtt korba,

kezdtük belátni, hogy nem minden van aranyból,

mégis be kellett állni a hosszú, s tömött sorba.

Érzelmeink hullámvasútként emelkedtek, s zuhantak,

a hormonok működtek és elért minket a szerelem,

ahol egyszerűen nem maradt hely a tudatnak.

Telt-múlt az idő, s energiánkat lekötötte a sok munka,

kezdtünk már mindenbe belefáradni, elegünk lett,

ráébredtünk, ez lesz mindőnknek a jussa.

Mielőtt végleg elmegyünk, végigsimítjuk az arcunkat,

s néma könnycseppek indulnak hosszú útjukra,

miközben megvívjuk az utolsó harcunkat.

Vajon melyik faj az?

Vajon melyik faj az, amelyik érdekből gyilkol,

önző, kapzsi, irigy és sokszor rosszindulatú,

mely a fajtársai elől annyi minden titkol?

Amely bármit megtesz a hatalomért, a pénzért,

igen sokat hazudik önnön érdekei szerint,

s feláldoz tömegeket egy aljas célért?

Sokszor kegyetlen, gonosz, elbánik másokkal,

megtéveszt, elámít, eltiporja a többi lényt,

s biza hamar leszámol az álmokkal?

Amely igaz szeretetre vágyik, őszinte örömre,

mely békében is meg tudna lenni a világgal,

s ilyetén nyugalomban élhetne örökre?

Vajon melyik az a faj, mely mindezekre képes,

mely szeretné legyőzni a sorsot, a végzetet,

azonban az idő a számára is véges?

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31