Saját alkotásaim
Mindenfelé csillognak a fények, közeleg az ünnep,
a boltok tele ajándékot vásárlók tömegével,
sokan az akciók sokaságától függnek.
Mindenfelé csillognak a fények, s halk zene hallik,
a várakozás és a remény időszaka elérkezett,
a szeretet ilyenkor igen keveset alszik.
A szeretet még nem halt ki, csupán szendereg,
sokaknál okoz zűrzavart és érzelmi gondot,
s a tennivalója nem kevés, rengeteg.
A szeretet még nem halt ki, de ápolásra szorul,
az igazi érzések, s a szív éltetik, míg bírják,
amíg véglegesen vissza nem vonul.
A szeretet még nem halt ki, s van még remény,
az élet hiába olyan fondorlatos, ármányos,
a fény felragyog majd a sötétség egén.
Csendes az esti város, még a hópelyhek is alszanak,
odabent, a jó meleg szobákban nagy a várakozás,
a gyermekek minden zajt Mikulásnak hallanak.
Izgatottan figyelnek a legapróbb zörejre, neszekre,
kicsiny szívük hevesebben dobog az izgalomtól,
és ma este nem szeretnének menni semerre.
Csendes az esti város, csillagok ragyognak az éjben,
a szeretet időszaka ez, a boldogságé, s a reményé,
őszinte öröm csillan a sok gyermek szemében.
Erősödik a szeretet a szívekben, így Karácsony táján,
meghittebben telnek a napok, az órák, a percek,
és a rengeteg fény igazán csodálatos látvány.
Erősödik a szeretet a szívekben, ébred a sok remény,
ajándékok sokasága rejtőzik a szekrények alján,
és felragyognak a csillagok, december egén.
Szomorú a hóember, immár a könnyei is potyognak,
izzad a kalapja alatt a Nap simogató sugaraitól,
és barátai, a szánkók sem nagyon mozognak.
Szomorú a hóember, örömöt kevés ideig okozhatott,
sárgarépa orra is elkezdett konyulni bánatában,
pedig álmában már a varjakkal borozgatott.
Szomorú a hóember, s úgy érzi, a tél cserben hagyta,
az ereje fogytán van, alig bírja tartani a seprűjét,
ám reméli, hátra a boldogság érzetét hagyja.
Az életünket végigkíséri számtalan égető fájdalom,
amelyeken bizony nagyon nehéz túllépni,
és nem segíthet semmiféle szánalom.
Az életünket végigkíséri megannyi keserű pillanat,
azonban erősítheti a lelkünket a szeretet,
és a remény által eljöhet a pirkadat.
Egy szegény ember jobban átérzi mások fájdalmát,
meg tudja érteni az elesettek szomorúságát,
és nem használja a hamisság álarcát.
Egy szegény ember lelke sokat kibír, sokat szenved,
ám szenvedés közben is képes őszinte mosolyra,
s míg él, a reményeiből sosem enged.
Tiszteletre méltó az, aki mindig kiáll az igazságért,
a becsületért, az elesettekért, a gyengékért,
és sokat próbál tenni a boldogságért.
Aki kiáll a becsapottak, a kizsákmányoltak mellett,
aki képes reményt vinni a reménytelenségbe,
s aki bármikor megteszi, ami tőle telhet.
Aki nem nézi tétlenül a hamisságot, a sok ármányt,
a számtalan gaztettet, a rengeteg manipulációt,
és aki a fényt látja, nem a gonosz sárkányt.
Tiszteletre méltó az, aki kiáll önmagáért is, ha kell,
aki lovagként védi meg eme sérülékeny világot,
s csak akkor örül, ha gazságra már nem lel.
A saját bőréből senki nem bújhat ki, nem is tudna,
és hiába is szeretne másikat a mostani helyett,
akkor sem kap, ha a mostanit nagyon unja.
A saját bőréből nem tud kivetkőzni az ember soha,
legyen bármilyen ügyes, vagy akár tehetséges,
az élete és a reményei így suhannak el tova.
Csendesek az utcák, mindenfelé nyugalom honol,
az őszi napfény gyengéden melengeti a tájat,
szerte pompáznak a fák és minden bokor.
Alig járnak az autók, néha bukkan csak fel valaki,
a magasban madárcsapatok vonulnak dél felé,
és társalgásukat, itt alant is igen jól hallani.
Csendesek az utcák, a békesség áthatja a lelkeket,
a szeretet és a remény érzése is kézen fogva jár,
a boldogság, s az öröm, áthatják a perceket.
