remény Archívum - 8 / 31 oldal

Könnyeznek a felhők

Könnyeznek a felhők, így siratják el a nyarat,

ily módon búcsúznak el tőle egy jó időre,

s mindeközben vízzel töltik fel a tavat.

A tavat, amely kiszáradt a nagy hőség idején,

és amely már szinte a sivatag másává vált,

kiszáradt növényekkel parányi szigetén.

Szomorúságuk által újra kizöldellnek a rétek,

szerte sarjad a friss fű és a természet éled,

előbb-utóbb a remények is visszatérnek.

Könnyeznek a felhők, az ősz vigasztalja őket,

ígéri, jól meglesznek majd egymás mellett,

és az élővilág végre kicsit hátradőlhet.

Az emberek nem szeretik az igazságot

Az emberek nem szeretik az igazságot, mert az nagyon fáj,

inkább befogják a füleiket és lehunyják a szemeiket,

s úgy viselkednek, mint egy jól idomított nyáj.

Az emberek nem szeretik az igazságot, az felégeti a lelkük,

elveszi az életkedvüket és a reményeiket is egyaránt,

hiába érzi a valóságot valamennyi apró sejtjük.

Esténként a tisztáson

Esténként a tisztáson feltűnik a remény lámpája,

a benne lévő gyertya lángja varázserővel bír,

és új lehetőséget kínál az élővilág számára.

Egy csodásabb jövőt, egy szebb, békésebb világot,

élhetőbb életet és sokkalta több szeretetet,

tiszta levegőt, erdőt, mezőt, sok virágot.

Ez a lámpa magához vonzza a jóra vágyó lelkeket,

akik apró fényekként jelennek meg körülötte,

és érzik, számukra az éj csodát rejteget.

Esténként a tisztáson felvillannak az apró fények,

mint milliónyi drágakő, oly ékesen ragyognak,

s eközben békésen alszanak az erdei lények.

A szeretet erőt tud adni

A szeretet erőt tud adni, amikor távol van a remény,

s összetarthat a legnehezebb időszakokban is,

mikor az élet tragikus, drámai és kemény.

A szeretet erőt tud adni, legyen bármekkora a teher,

s miközben az embert leteríti a sors újra és újra,

segít talpra állni, ha a lélek a padlón hever.

Picivel lemaradni a dobogóról

Picivel lemaradni a dobogóról iszonyú fájdalmas érzés,

a sportolónak az élete álma omlik össze olyankor,

és az megviseli a lelkét, nem lehet kérdés.

Picivel lemaradni a dobogóról elszomorító, de nagyon,

visszavetheti a lelkesedést és megtöri az embert,

ám a remény újra felcsillanhat egy napon.

Mindenkire ráfér egy csodás nap

Mindenkire ráfér egy csodás nap, a nehéz időkben,

amely kikapcsolja a testét és a lelkét úgy szint,

s ez az érzés nem lehet kérdés, időtlen.

Mindenkire ráfér egy csodás nap, amelytől ragyog,

amely megszépítheti az életét és erőt is adhat,

reményt tud kelteni, méghozzá nagyot.

Mindenkinek szüksége van reményre

Mindenkinek szüksége van reményre, ami éltetheti,

ami át tudja segíteni a legnehezebb időkön is,

s ami által önmagát fontosnak érezheti.

Remény nélkül ez a világ, csupán a vesztesek világa,

a sírásé, a bánaté, a szomorúságé, a fájdalomé,

és sokan kiáltják keserűségüket a világba.

Mindenkinek szüksége van reményre, támogatásra,

biztatásra, dicséretre, szeretetre és igaz ölelésre,

s néhanap, egy kis vigasztaló simogatásra.

Az emberek olyan szépeket álmodnak

Az emberek olyan szépeket álmodnak, ám mindhiába,

a valóság nem igazolja a reményeiket, a vágyaikat,

s az életük nagy részét, nem a jóság inspirálja.

Ellenkezőleg, a hazugságok felemésztenek minden jót,

felőrlik a lelkeket, a tudatot, s az igazi igazságokat,

és soha nem emelnek majd mindezek ellen szót.

Az emberek olyan szépeket álmodnak, remény nélkül,

a vágyaik hajtják igába a fantáziájukat legtöbbször,

s mégis kudarcot vallanak, belebuknak legvégül.

A rég elvonult remény sétál a réten

A rég elvonult remény sétál a réten, a virágok között,

enyhe nyári szellő cirógatja megfáradt arcát,

miközben a Nap ragyog a völgy fölött.

Bandukolás közben eszébe jutnak a régi csodás idők,

amikor még hű segítője volt az embereknek,

s mikor még együtt töltöttek sok időt.

Azóta túl sokat változott a világ és ő kiszorult belőle,

érzi, hogy millióknak okozott nagy csalódást,

s jót már csak kevesen gondolnak felőle.

A rég elvonult remény sétál a réten, s magát biztatja,

hiszi, képes lesz legyőzni a reménytelenséget,

és az egykori erejét, újfent megvillantja.

Számtalan remény nyugszik le a Nappal

Számtalan remény nyugszik le a Nappal, talán végleg,

elköszönnek az emberektől és búcsút intenek,

a világon sokan, ezután nélkülük élnek.

Belefáradtak a sok rosszba, megunták azt, ami folyik,

mindenfelé sérült, megtört és szakadt lelkek,

s köröttük lassan, a levegő is elfogyik.

Számtalan remény nyugszik le a Nappal, lehet örökre,

fájdalmas sebeket szereztek, amíg küzdöttek,

s lassan a világ is búcsúzik, hörögve.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30