Erre a világra megszületni

Erre a világra megszületni aztán igazán csodás öröm,

nincs ennél szebb, s nem lehet bölcsebb gondolat,

főleg, ha belül maradunk a szegénység körön.

 

Mindig az a legjobb, ha tűrjük az igát, az elnyomást,

ha mindig engedelmeskedünk az elpusztítóinknak,

s reméljük, így megérhetjük az utolsó felvonást.

 

Ha a sötétség hitvány erőit éltetve, fizetjük az adókat,

s mindig jámborul, békésen bólogatva helyeslünk,

pénzzel tömjük a hazug, aljas, féreg csalókat.

 

Amíg soha nem vonjuk kétségbe a valótlan állításait,

s míg az elhullásunk megfelel a gonosz tervezetnek,

beteljesítve a jövőlátók számítógépes számításait.

 

Erre a világra megszületni minden ember szép álma,

és bizony annyira felemelő érzés eltiportnak lenni,

nem is lehet normális, akinek nem az a vágya.

istockphoto 1257039642 612x612 1

Egyszer véget ér az út

Egyszer véget ér az út, az életünknek az útja,

ám a vég előtt számot kell majd adnunk,

s felsejlik bennünk önmagunk múltja.

 

A múlt, melyben volt öröm, bánat, s szeretet,

voltak vágyak, álmok, izzó szerelmek,

s a sors osztott ki minden szerepet.

 

Akadtak nehéz napok, nagyon keserű percek,

ugyanakkor boldog pillanatok adtak erőt,

és sokszor nem alakultak jól a tervek.

 

Kemény próbák, igazi barátságok, remények,

elhibázott döntések, beteges időszakok,

s olykor harag, máskor szeszélyek.

 

Egyszer véget ér az út és eltávozunk messze,

csatlakozunk majd megannyi elődünkhöz,

miután leszáll reánk, az örök éj leple.

istockphoto 913713308 612x612 1

A megfizethetetlen nyugalom

A megfizethetetlen nyugalom annyira ritka,

holott mindenki nagyon érzi a hiányát,

s biz ez hozná az életkedvet vissza.

 

Megpihenni a fárasztó, s gyötrő napok után,

élvezni a kötetlenséget, a szabad órákat,

a jóhoz néha ez is elég csupán.

 

Kizárni a külvilágot, s annak minden bűnét,

beengedni a szívünkbe az igaz szeretetet,

elűzve a sötét gonosznak a bűzét.

 

A megfizethetetlen nyugalom élteti a lelket,

támogatja az egészséget, örömmel tölt el,

s általa bárki igazi békét lelhet.

woman 1839955 480

Ha újraélhetnénk

Ha újraélhetnénk a boldog órákat, s perceket,

a feledhetetlen pillanatokat, történéseket,

biz csökkenthetnénk a lelki terheket.

 

Dobogna a szívünk és felpezsdülne a vérünk,

ismét örömteli érzések éledhetnének újjá,

talán az elképzeltnél többet is érünk.

 

Annyi mindent gondolhatnánk ezután újfent,

belefoghatnánk más, reményteli dolgokba,

s nem hinnénk, ez mindenen túlment.

 

Ha újraélhetnénk azt, amit annyira imádtunk,

s megmerítkezhetnénk az igaz szeretetben,

azonnal szebbé válhatna a világunk.

portrait 1324072 480

Apró kezek

Apró kezek, csillogó szemek, huncut mosoly,

a gyermeki lélek játékos, tanulni vágyó,

és csupán nagyon ritkán komoly.

 

Hancúrozás, birkózás, s bújócska a társakkal,

ugrálás a trambulinon, fogócska a kertben,

és megismerkedés a sok furcsa állattal.

 

Őszinte öröm és szívből jövő boldog percek,

igazán varázslatos időszak ez a kicsiknek,

s a levegő a közelükben szinte serceg.

 

Apró kezek, amelyeket a kezeinkkel fogunk,

kíváncsi és minket fürkésző pillantások,

értük, ha kell, áldozatokat is hozunk.

istockphoto 956025216 612x612 1

Nyugodt esték, békés napok

Nyugodt esték, békés napok, s vidám élet,

erre vágyik az a rengeteg megfáradt lélek.

Oly sok szenvedés, s annyi fájdalom után,

emberibb és sokkal igazabb időkre csupán.

 

Áhítják a szeretetet, s a szerelem varázsát,

az örömteli ölelést és a szívnek a tanácsát.

Vágyják az egészséget, mesebeli dolgokat,

s minden jót, ami megszépítheti a sorsukat.

 

Nyugodt esték, békés napok, órák, percek,

és szép évek, melyek boldogságban telnek.

Mindezeket, s mást is álmodnak olyan rég,

Földet, ahol süt a Nap, s mindig kék az ég.

people 2537324 480

Milyen jó is lenne

Milyen jó is lenne egy békés világban élni,

ahol nyugalom és szeretet uralja a teret,

s ahol soha, senkitől nem kell félni.

 

Ahol a szívet nem a fagy hidege dermeszti,

hanem az öröm tüze melengeti a lelket,

s az életet a megértés és a jó jellemzi.

 

Ahol a felnőttek és a gyerekek is vidámak,

a boldogság, az igaz ölelés természetes,

a Nap ragyog, nem villámok cikáznak.

 

Milyen jó is lenne ezt valóságként megélni,

s annak idején, amikor közeleg az este,

csakis a szépről és a jóról mesélni.

astronomy 2297212 480

Hullik a hó

Hullik a hó és érzelmek szárnyalnak a szélben,

gyermekek kacaja hallik, szánkók siklanak,

ez egy kivételes pillanat az idei télben.

 

Felszabadult öröm, s láncok nélküli vidámság,

hógolyózás és hóangyal a friss hó buckáiban,

ez egy gyermeknek maga a királyság.

 

Hullik a hó és selymesen csillog az éjszakában,

a Hold ezüstje gyémántként ragyog a havon,

ez biz a normális a télnek évszakában.

istockphoto 1030879210 612x612 1

Hamar elmúlik

Hamar elmúlik minden jó és minden szép,

s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.

Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,

a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.

 

A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,

az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.

Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,

s a rosszal szemben igencsak megizmosít.

 

Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,

ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.

Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,

hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.

istockphoto 1052967546 612x612 1

Az összetartás ereje

Az összetartás ereje sokat segít, ha baj van,

általa könnyebb megküzdeni mindennel,

s megismerszik, ki a barát a bajban.

 

Összetartás nélkül könnyen elbukhat bárki,

s egyedül sokszor nagyon nehéz küzdeni,

ám együtt nem kell szorongva várni.

 

Karácsonykor különösen van hatása ennek,

hiszen az emberek, s a családok sokasága,

eme ünnepen ebből példát tesznek.

 

A szeretet és az ölelés melengeti a lelkeket,

a szívek érzik mindezt, s az öröm őszinte,

magával ragad felnőttet, s gyermeket.

 

Az összetartás ereje megerősítve önmagát,

reményt adhat bizony az emberiségnek

és megmentheti a létet, s a Földanyát.

istockphoto 1159390595 612x612 1
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.