Saját alkotásaim
Az önmarcangolás sehova nem vezet igazán,
csupán megtiporja és megkeseríti a lelket,
s ez senki számára nem lehet vigasz ám.
Oly nehéz megküzdeni a problémák sorával,
és annyira kilátástalan sokszor ez az élet,
végül értünk jön a halál, a fakó lovával.
Az önmarcangolás kizárólag magunknak árt,
minket gyötör, kínoz, s kerget az őrületbe,
mialatt a reményünk a semmibe szállt.
Elszegényítés folyik a hörcsögök kis falvaiban,
és mindaz, amit összegyűjtöttek az itt lakók,
már ott hever, idegenek markaiban.
Eddig jólétben éltek és a magtáraik tele voltak,
egész életükben szorgosan élelmet kerestek,
s kitartásukról nóták, regék szóltak.
Nyugodt, békés napjaiknak sajna eljött a vége,
míg pihentek, sötét viharfelhők gyülekeztek,
s ők mindezt biza nem vették észre.
A szennyes eső kiöntötte őket az alagútjaikból,
a felszínre hozta a tárolt kukoricát, s búzát,
így nem sok maradt a kilátásaikból.
Az életük munkáját a szemük előtt rabolták el,
fácánok, foglyok, pockok tömték magukba,
s ezt látva tudták, hogy harcolni kell.
Elszegényítés réme függ a szegény fejük felett,
valamennyiük léte immáron kérdésessé vált,
s talán ennél még rosszabb is lehet.
Aggódó szívek, s folyamatos nyomás a lelkeken,
a valóságot önmaguknak is letagadó emberek,
akik ilyetén a semmibe vesznek csendesen.
Gyermekek, akik még nem értik, ám érzik a bajt,
látják, hogy szüleik újabban sokat bánkódnak,
s nem bírják elnyomni pici szívükben a zajt.
Egyre nehezebb napok és kilátástalanabb percek,
az eddig oly sok munka által felépített életek,
melyek most mind pénzügyi halált lelnek.
Növekvő kiszolgáltatottság uralja e sötét időket,
s pontosan megtervezett cselekmények sora,
melyben jutalmazzák a hazug hírvivőket.
Aggódó szívek, amelyek kapaszkodót keresnek,
és minden dobbanásukkal reményre várnak,
bízva abban, egyszer szabadok lehetnek.
