Saját alkotásaim
A remény harcosa a sötét erdők rejtekét járja,
és ott meglapulva figyeli a világ bánatát,
a fény visszatértét már nagyon várva.
Remeteként, magányosan és titokban jár, kel,
gyűjti az erejét az eljövendő nagy harchoz,
s az emberi lelkektől bátorítást nyer.
A remény harcosa visszavágyja a jót, a szépet,
tudja, nagyon keményen kell majd küzdenie,
ám hiszi, minden nem érhet így véget.
Halálkártya virít a sötétben, az ember kezében,
és maga sem akarja elhinni, hogy ez a való,
ám ráerőszakolják a szolidaritás nevében.
A lelkiismeretére próbálnak hatni, s hibáztatni,
amennyiben nem szeretne meghalni, az hiba,
hisz így nem lehet a válságból kilábalni.
A válságból, mit szándékosan terveztek sokáig,
amely a világ teljes megváltoztatásáról szól,
és mi eljuttathat majd az utolsó csodáig.
A csodáig, minek a neve gépiesített emberi faj,
az, aki marad, engedelmes rabszolgaként él,
és számára a gondolkodás tilos és baj.
Halálkártya. Ez lesz mindenki szomorú jövője,
ám, ha ellen tudnak állni a gonosz delejének,
nyitva áll az út egy jobb, szabadabb jövőbe.
A Remény harca mindig is az embereket szolgálta,
az idők elejétől őket lelkesítette és bátorította,
s nem hagyott senkit egyedül a sorsára.
Küzdött az életükért, a családjukért, sokat segített,
a gondokból, a nehézségekből, a fájdalomból,
és a kudarcból is igen sok erőt merített.
Vitézül csatázott minden korban és minden időben,
s nem adta még meg magát soha, semmikor,
s nem is szándékozik a közelgő jövőben.
Most azonban elképzelhetetlen gonosszal csatázik,
aki valamennyi emberi lélekre halált akar hozni,
s a pici babákra is kíméletlenül vadászik.
A Remény harca nem volt még ennyire kegyetlen,
ám felöltötte a páncélját és felcsatolta a kardját,
s érzi, hogy igenis győzhet most, a jelenben.
Most dől el a jövő, ebben a következő néhány évben,
és a döntésektől nagyon sok függ, maga a létezés,
a fény győz, vagy a halál fog aratni az éjben.
Harc nélkül a válasz egyértelmű, mindenkinek vége,
s aki netán kegy folytán rabszolgaként megmarad,
az is csupán remegve mer felnézni a kék égre.
Senki semmit nem birtokolhat és jogai nem lesznek,
állatként az otthonába lesz majd örökre bezárva,
a sírján nem lesz név, rá virágot nem tesznek.
Most dől el a jövő, s az ismert világ romjaira hullhat,
azok, kik ezt tették az emberiséggel, meglakolnak,
s a felelősségre vonás elől, el egy sem bújhat.
Szösszenet az egész létünk ebben az időben,
és meglehet emlékünk sem marad a jövőben.
Éppen ezért nem mindegy, bármit is teszünk,
hogy tiszta, vagy mocskos marad-e a nevünk.
Szösszenet vagyunk, semmi más, nem egyéb,
szólhatnak rólunk regék, történetek és mesék.
Netán elfeledhet minket a történelem, a világ,
csak a sírjainkon marad pár elszáradt virág.
Koromsötét jövő előtt áll az emberiség,
és nem számít sem faj, sem nemzetiség.
A szabadságjogok eltűnnek véglegesen,
mivel sajna a butaság terjed végzetesen.
Nagyon sikeres a kábítás, az agymosás,
a félelemkeltés, s a rettegésbe hajszolás.
Tönkremennek a gazdaságok, s a cégek,
rabszolgasorsra jutnak a még élő népek.
Senkinek sem lehet majd soha semmije,
s az embereknek nem maradhat senkije.
A sötétség aljas, gonosz terve jól halad,
az sem fog örülni, aki végül megmarad.
Koromsötét jövő ármánya vetül a létre,
itt már a világnak a megmaradás a tétje.
Azonban még létezik az értelem csírája,
s erősödve szabadságot hozhat a világra.
Rideg álmok és sötét félelem uralják az életet,
nem hagynak nyugodalmat és pihenést,
s előre vetítik a közelgő végzetet.
Sejtetik, hogy semmi nem az, aminek látszik,
szemfényvesztés uralja a mindennapokat,
amit látni lehet, az elmével játszik.
Csavaros fondorlatok, jól kitalált hazugságok,
sebezhető lelkeket kihasználó gonoszok,
kik rohamosan gyártják a hazugságot.
Mindenkit zsaroló, s fenyegető erőszakhullám,
folyamatosan pánikot okozó rémképek,
átgázolnak minden élőn, s hullán.
Rideg álmok és sötét félelem zavarják a jelent,
felforgatják az életet és magát a világot,
s a létük borzalmas jövőt teremt.
Mi végre élünk, ha szabadok úgyse lehetünk,
és nem választhatjuk meg a sorsunkat,
s ez ellen túl sokat nem is tehetünk?
Mi értelme lehet egy ilyesfajta torz világnak,
ahol nem számít a jó, s a becsület álom,
és nincs helye az értelmes vitáknak?
Miféle faj az ember, amely butít, öl, gyilkol,
mely nyomorba taszít és sokat harácsol,
miközben minden valóságot titkol?
Hol van az értelem, hol van a szeretet lángja,
hol a bátorság, a szív és a küzdeni tudás,
mindezeket majd az utókor bánja?
Hová tűnt az életösztön, a kitartás, s a féltés,
mi lesz a gyermekekkel és a jövőjükkel,
feltehető még egyáltalán az a kérdés?
Mi végre élünk, ha elbukunk, s ha veszítünk,
volt vajon értelme egyáltalán a létünknek,
vagy hamis dicsfényben feszítünk?
Elrabolt álmok, elrabolt életek, s elrabolt jövő,
megváltoztatott és hamis történelmi tettek,
a sötétség homálya állandó cselszövő.
Elhazudott napok, s eltervezett, kivetített tudat,
megtervezett évtizedek és gyilkos mérgek,
az igazság oly gyakorta hiába is kutat.
Lecsukott szemek, látni nem akaró elmék hada,
fel sem akarják fogni mindazt, mi történik,
ám hamarosan mindnek eláll a szava.
Elrabolt álmok szállnak el a végtelen semmibe,
s foszlanak a gyűlölet gyilkos mocsarába,
a halálig nem kell menni messzire.
Egy új esély, egy új kezdet, s felcsillan a remény,
talán más lesz, talán jobb lesz, több eséllyel,
az élet egyébként is túlzottan kemény.
Gyakorta a váltás jót hozhat, újabb lehetőségeket,
másfajta tennivalókat és másabb szokásokat,
újfajta munkát, komoly felelősségeket.
Az újdonság ereje nagy kihívás, s kemény feladat,
próbára teheti a tudást, a kitartást, a türelmet,
és aki megállja a helyét, az fennmarad.
Egy új esély teret adhat a fantáziának, a vágynak,
s szárnyalhat az önmegvalósítás, a lélek ereje,
és szebb jövőt ígérve, legyint a mának.
