gondolatok Archívum - 17 / 19 oldal

Egy igazságtalan világban

Egy igazságtalan világban oly csodás az élet,

s mindennap egy igazi álomnak számít,

melyet dicsőíthet a rengeteg lélek.

Boldog minden eltelt perc és valamennyi óra,

a szíveket melengeti a gyötrelem tüze,

s nem számíthat senki, semmi jóra.

Micsoda öröm nélkülözni, jogok nélkül élni,

a szabadságot eltemetni valódi gyönyör,

s egy mámor állandóan csak félni.

Ki ne szeretné, ha elvennék mindenét hamar,

legalább nem lenne semmije, soha többé,

és nem létezhetne pénzügyi zavar.

Ki ne vágyna jó kis szenvedésekre, s kínokra,

és ki ne vágyna háborúra, pusztulásra,

miközben virágot visz a sírokra.

Egy igazságtalan világban sose volt igazság,

és soha nem is hiányzott, hiszen minek,

ilyen ez az élet, egy vigasság.

Miért fogadjuk el

Miért fogadjuk el a sorsot, ha alakíthatunk is rajta,

és miért is várnánk tétlenül, a csodában bízva,

miközben a világ nem az a kegyes fajta?

Miért nem küzdünk önmagunkért, a szeretteinkért,

és miképpen lehet az, hogy némán hallgatunk,

lesütve a szemünket az érzéseinkért?

Hogyan fogadhatjuk el, hogy elvegyék az életünk,

és hogyan tűrhetjük azt, hogy kisemmizzenek,

s mások döntsék el, miképpen élhetünk?

Miért fogadjuk el, hogy folyton semmibe vesznek,

elvárva, hogy létünkkel ne terheljük a Földet,

miközben ők dőzsölnek, isznak és esznek?

Bizonytalanságban tartva

Bizonytalanságban tartva milyen lehet a jövő,

miképpen érezhetik magukat az emberek,

s hogyan uralkodhat a sok cselszövő?

Miként lehet túlélni ezt a folyamatos nyomást,

mennyi esélye van az életben maradásnak,

és miképpen találnak rajtunk fogást?

Emlékszünk még arra, hogy mikre is vágyunk,

miként válhatott az emberiség ilyen rideggé,

s hogy tiporhatják el minden álmunk?

Hogyan lehetett elfeledni, mi jelent a szeretet,

a ragaszkodás, a hűség és az igaz barátság,

vajon van erre tisztességes felelet?

Bizonytalanságban tartva mennyi az esélyünk,

magával sodor minket a gonoszok sötétje,

s lehet-e még egyáltalán reményünk?

Könnyebb a szemeket behunyni

Könnyebb a szemeket behunyni, mint látni a valót,

és könnyebb nem tudomást venni a gondokról,

mint elzavarni minden hazugot, s csalót.

Kényelmesebb mások kínján viccelődni, s tréfálni,

semmint megoldani mindenkinek a saját baját,

az elől persze nehéz csak úgy elsétálni.

Egyszerűbb félrenézni, amikor sokan szenvednek,

s nem meghallani a segítségkérést, a fohászt,

persze végül mindenkinek csengetnek.

Könnyebb a szemeket behunyni, s másra gondolni,

akarattal elhessegetni az igazságot, a veszélyt,

és nehezebb építeni, mint rombolni.

Mit szólnának elődeink

Mit szólnának elődeink, ha látnák mivé váltunk,

s látnák azt, hogy önként feladjuk mindazt,

amire egykor olyannyira vágytunk?

Ha látnák, hogyan mondunk le a szabad életről,

minden jogunkról és az összes álmunkról,

nem sütnék le a szemüket a szégyentől?

Ha látnák, mennyire gyávák és rettegők lettünk,

mennyire befolyásolhatóak, beidomítottak,

nem válna értelmetlenné minden tettünk?

Ha látnák, hová süllyedtünk az évek folyamán,

miként ugrasztanak össze minket érdekből,

s közben tétlenül ülünk a sors vonatán?

Mit szólnának elődeink, ha jelenleg itt állnának,

s fürkésző tekintettel végigmérnének minket,

meglepő lenne, ha a sírjukba vágynának?

Ármányos szavak

Ármányos szavak, melyekkel irányítani lehet,

amelyek mételyezik a lelket, a szívet,

s melyek ellen csak az ész tehet.

Az ész, mely egyre ritkábban bizonyítja létét,

hihetetlenül le van tompítva és butítva,

s így nem érzi a vesztét, a végét.

Az a kevés mi megmaradt, s kitartóan harcol,

mindent bevet, hogy mentse a menthetőt,

s az időbe segélykiáltást karcol.

Hihetetlen, mekkora erő rejtőzik a beszédben,

mennyire meg tudnak téveszteni bárkit,

s ez fegyver a zsarnokok kezében.

Ármányos szavak mérge tornádóként tombol,

nem áll le és nem pihen meg mindaddig,

amíg minden jót le nem rombol.

Vissza kell térni

Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,

s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,

így segítve túllépni a jelennek árnyán.

Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,

amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,

előkészítik a ragyogó útját a fénynek.

Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,

és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,

nem szabad feladni az álmainkat még.

Év végén

Év végén a Remény egy kicsit kipihente magát,

sikerült rendeznie a gondolatait, érzéseit,

s rájött, régóta nem hallatta a szavát.

Nem is volt rá lehetősége és gyötörte a félelem,

a szégyen emésztette emiatt, visszavonult,

s úgy érezte, hogy mindenre képtelen.

Most azonban bátorságát összeszedve útra kelt,

fogta a hamuba sült pogácsákat, a kabátját,

és a hűtőben még finom bort is lelt.

Év végén eldöntötte, hogy eztán másképp lesz,

segíteni fog az embereken, az elesetteken,

és mindent csakis egy jobb világért tesz.

Melyik ér többet

Melyik ér többet, a szabadság, vagy a rabság,

az igazi becsület, az aljas becstelenség,

a butaság, vagy a szellemi nagyság?

A tiszta, s érző szív, vagy a sötét lelketlenség,

az őszinte szeretet, a kegyetlen gyűlölet,

a pedáns rend, vagy a rendetlenség?

Egy igaz ölelés, netalán egy hatalmas pofon,

a segítőszándék, vagy a gonosz ármány,

egy vadidegen, egy közeli rokon?

Az egyéniség, jellem, vagy a jellemtelenség,

a tudás, az értelem, a mélységes üresség,

az önfeláldozás, az embertelenség?

Melyik ér többet, az élelem, vagy az éhezés,

egy kiló arany, netalán egy liter iható víz,

kiállni a jóért, vagy a szolgai térdelés?

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31