gondolatok Archívum - 17 / 19 oldal

Könnyebb a szemeket behunyni

Könnyebb a szemeket behunyni, mint látni a valót,

és könnyebb nem tudomást venni a gondokról,

mint elzavarni minden hazugot, s csalót.

Kényelmesebb mások kínján viccelődni, s tréfálni,

semmint megoldani mindenkinek a saját baját,

az elől persze nehéz csak úgy elsétálni.

Egyszerűbb félrenézni, amikor sokan szenvednek,

s nem meghallani a segítségkérést, a fohászt,

persze végül mindenkinek csengetnek.

Könnyebb a szemeket behunyni, s másra gondolni,

akarattal elhessegetni az igazságot, a veszélyt,

és nehezebb építeni, mint rombolni.

Mit szólnának elődeink

Mit szólnának elődeink, ha látnák mivé váltunk,

s látnák azt, hogy önként feladjuk mindazt,

amire egykor olyannyira vágytunk?

Ha látnák, hogyan mondunk le a szabad életről,

minden jogunkról és az összes álmunkról,

nem sütnék le a szemüket a szégyentől?

Ha látnák, mennyire gyávák és rettegők lettünk,

mennyire befolyásolhatóak, beidomítottak,

nem válna értelmetlenné minden tettünk?

Ha látnák, hová süllyedtünk az évek folyamán,

miként ugrasztanak össze minket érdekből,

s közben tétlenül ülünk a sors vonatán?

Mit szólnának elődeink, ha jelenleg itt állnának,

s fürkésző tekintettel végigmérnének minket,

meglepő lenne, ha a sírjukba vágynának?

Ármányos szavak

Ármányos szavak, melyekkel irányítani lehet,

amelyek mételyezik a lelket, a szívet,

s melyek ellen csak az ész tehet.

Az ész, mely egyre ritkábban bizonyítja létét,

hihetetlenül le van tompítva és butítva,

s így nem érzi a vesztét, a végét.

Az a kevés mi megmaradt, s kitartóan harcol,

mindent bevet, hogy mentse a menthetőt,

s az időbe segélykiáltást karcol.

Hihetetlen, mekkora erő rejtőzik a beszédben,

mennyire meg tudnak téveszteni bárkit,

s ez fegyver a zsarnokok kezében.

Ármányos szavak mérge tornádóként tombol,

nem áll le és nem pihen meg mindaddig,

amíg minden jót le nem rombol.

Vissza kell térni

Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,

s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,

így segítve túllépni a jelennek árnyán.

Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,

amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,

előkészítik a ragyogó útját a fénynek.

Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,

és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,

nem szabad feladni az álmainkat még.

Év végén

Év végén a Remény egy kicsit kipihente magát,

sikerült rendeznie a gondolatait, érzéseit,

s rájött, régóta nem hallatta a szavát.

Nem is volt rá lehetősége és gyötörte a félelem,

a szégyen emésztette emiatt, visszavonult,

s úgy érezte, hogy mindenre képtelen.

Most azonban bátorságát összeszedve útra kelt,

fogta a hamuba sült pogácsákat, a kabátját,

és a hűtőben még finom bort is lelt.

Év végén eldöntötte, hogy eztán másképp lesz,

segíteni fog az embereken, az elesetteken,

és mindent csakis egy jobb világért tesz.

Melyik ér többet

Melyik ér többet, a szabadság, vagy a rabság,

az igazi becsület, az aljas becstelenség,

a butaság, vagy a szellemi nagyság?

A tiszta, s érző szív, vagy a sötét lelketlenség,

az őszinte szeretet, a kegyetlen gyűlölet,

a pedáns rend, vagy a rendetlenség?

Egy igaz ölelés, netalán egy hatalmas pofon,

a segítőszándék, vagy a gonosz ármány,

egy vadidegen, egy közeli rokon?

Az egyéniség, jellem, vagy a jellemtelenség,

a tudás, az értelem, a mélységes üresség,

az önfeláldozás, az embertelenség?

Melyik ér többet, az élelem, vagy az éhezés,

egy kiló arany, netalán egy liter iható víz,

kiállni a jóért, vagy a szolgai térdelés?

Mi is az életünk értelme

Mi is az életünk értelme, a szolgaság, a rabság,

az állandó félelemben és rettegésben élés,

az elnyomókkal szembeni vakság?

Az engedelmesség bármikor, s bármilyen áron,

a fejet hajtás, az életünkről való lemondás,

a veszteség bármennyire is fájjon?

Hagyni, hogy kiirtsanak, s eltiporjanak végleg,

elvegyenek mindenünket igen könnyedén,

ez lenne mindőnk álma, de tényleg?

Vagy inkább az, hogy igazi szeretetben éljünk,

a boldogság hassa át a lelkünket örökre,

és soha többé senkitől se féljünk?

Mi is az életünk értelme, miért élünk a Földön,

nem lenne ideje véget vetni a gonosznak,

hogy végre az igazi békesség jöjjön?

Egy férfi sétál este

Egy férfi sétál este az utcán, s igen nagy a csend,

rajta kívül más nem tapos az őszi faleveleken,

újabban már a rettegés a megszokott rend.

Kevés ablakból szűrődik ki fény, a többi az sötét,

az emberek rettentő módon félnek mindentől,

és sokuk már sötétben issza meg a sörét.

Több helyen csecsemősírás hallik, s igen élesen,

a babák is megérzik, hogy a szüleik aggódnak,

ennek ellenére nem maradhatnak éhesen.

Ahogy lopja a távot, több helyen kutyák ugatják,

dühödten, s vicsorogva ugranak a kerítésnek,

zavarva ezzel a környék éjjeli nyugalmát.

Azon mereng, hogy hogyan is jutottunk el idáig,

hogyan hagyhatják az emberek mindezeket,

s tudja, ezt nem lehet már bírni sokáig.

Hihetetlen, hogy az értelem csúfos szintre jutott,

és elfeledte az elődök jó, hasznos tanításait,

s ilyetén az egykori fény a mélybe bukott.

Manapság igen gonosz erők pusztítják a világot,

könyörtelenül eltipornak mindenféle életet,

s egyre többek sírját borítják a virágok.

Egy férfi sétál este, csendben, s halkan lépkedve,

zűrzavarral a szívében aggódik a szeretteiért,

a sorsban, s a reményben nagyon kétkedve.

Elrejtett gondolatok

Elrejtett gondolatok, mélyen megbúvó érzések,

izzó vágyak, s a lelket felemésztő lobogó tűz,

mindig vannak új és még újabb kérdések.

Lesütött szempillák, zavarba ejtő percek titkai,

belülről folytonosan kínzó a bizonytalanság,

s mindezek fölött nem könnyű elsiklani.

Elrejtett gondolatok, s a közömbösség látszata,

ez mind csupán játék, a titokzatosság része,

mely anélkül fáj, hogy kívülről látszana.

Lelketlen szeretet

Lelketlen szeretet árnyéka vetül a mindennapokra,

s mogorvává, érzéketlenné teszi az embereket,

ezzel csapást mérve a kicsikre, nagyokra.

Egyre jobban átszövi az életet, a gondolatok sorát,

s megzavarja a legszorosabb kapcsolatokat is,

kiirtva az őszinte szeretetnek a nyomát.

Megfertőzi az elmét, amely így homályossá válik,

megfeledkezik a jóról, a szépről, az igazságról,

s a fertőzött csak az engedelmességre vágyik.

Elfeledi, hogy ki volt egykor, milyen volt az élete,

nem érez sajnálatot, nincs benne együttérzés,

s nem fogja fel, hogy ez nem az ő érdeke.

Szenvtelen arccal nézi mások fájdalmát és kínjait,

önmagát megtagadva, bambán bámul a világra,

s felégeti maga mögött a reménynek hídjait.

Lelketlen szeretet égeti a szemeket és vakká teszi,

elpusztítja a szerelmeket, az igaz barátságokat,

s aki hisz benne, az mindezt észre sem veszi.

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31