gondolatok Archívum - 14 / 19 oldal

Elszállt ez az év is

Elszállt ez az év is, elfújta a zord idők hideg szele,

a sors nem igazán kegyeskedett biz senkivel,

s az emberek szíve aggódással volt tele.

Mindenki érezte a saját gondját és a saját terheit,

önnön problémáját, s a reá háruló nyomást,

amelyek gyakorta lenullázták a terveit.

Nagyon sokaknak kellett megküzdeni az életben,

megvívni a csatáikat, magáért a létezésükért,

s ez mély nyomot hagyott a lelkekben.

Persze akadtak vidámabb napok, s boldog percek,

szeretettel teli időszakok, örömteli ölelések,

amelyekben az emberek békére leltek.

Ezekből azonban kevés volt, s olyan nagy a hiány,

annyira megfogyatkozott maga az értelem is,

s túlteng a világban a hitvány, a silány.

Elszállt ez az év is és sok jót a következő sem ígér,

a remény az, amely nélkül oly nehéz küzdeni,

s mely jó esetben, akár a halálig kísér.

Ha nincs szeretet

Ha nincs szeretet, akkor mi értelme a létnek,

mi értelme az állandó küszködésnek,

és hol marad a helye a fénynek?

Hol marad a helye a szívben az érzelmeknek,

s mi védi meg a lelkeket a fájdalomtól,

mit tarthatunk így értelmesnek?

Ha nincs szeretet, sötétbe fog borulni a világ,

elvész minden, ami egykoron érték volt,

s nem számítanak soha a hibák?

Megannyi álom

Megannyi álom rejtőzködik a szívünknek mélyén,

és megannyi vágy kalandozik a lelkünkben,

reményt sugallva, a fantáziánk révén.

Megannyi álom színesíti a szürke hétköznapokat,

és teszi elfogadhatóvá az elfogadhatatlant is,

megszépítve, az amúgy sötét pillanatokat.

Hová tűnt az értelem

Hová tűnt az értelem, elhagyta az emberiség javát,

s miután megadta magát a mélységes sötétnek,

attól kezdve nem is hallja az igazság szavát?

Hová tűnt az értelem, hogy hagyhatta el a lelkeket,

hogyan válhatott semmivé, a gonosz kapcájává,

s ilyetén, hogy szerzett oly szörnyű perceket?

Nehogy mások döntsék el

Nehogy mások döntsék már el, hogy mit érezhetünk,

miről, mit is gondolhatunk, mikről álmodhatunk,

vagy mikor hibázhatunk és mikor tévedhetünk!

Nehogy bárki jobban tudja, hogy mi a jó számunkra,

hadd dönthessük el azt mi, magunk, s mindenkor,

és ne rakjanak igen nehéz terheket a vállunkra!

Ne kényszerítsenek miránk olyat, amit nem akarunk,

mi érezzük a fájdalmunkat, ahogy a gyászunkat is,

s nem vágyunk gépek lenni, emberek maradunk!

Nehogy mások döntsék el, hogy meddig is élhetünk,

nem kell méreg, sem a testünkbe, sem a lelkünkbe,

nekünk a szabadság és a békesség az érdekünk!

Megéri az élet

Megéri az élet azt a számtalan gondot és szenvedést,

a sok-sok fájdalmat, a rengeteg megpróbáltatást,

a meg nem értést, s a folyamatos megvetést?

Az álmaink és a vágyaink eltiprását, a hazugságokat,

a kihasználtságot, a szakadatlan terhelések sorát,

vajon levonjuk ebből egyszer a tanulságokat?

Miért olyan kevés a szeretet, s miért van a sok bánat,

olyan csodás is lehetne minden, ha azt akarnánk,

a jóság és a remény, kéz a kézben nem járhat?

Megéri az élet mindezt, megéri a végtelen küzdelem,

s leszedhetjük-e valaha a kitartásunk gyümölcsét,

vagy nekünk a kilátástalanság jut, szüntelen?

Sokan a keserűségüket

Sokan a keserűségüket, s a fájdalmukat nem bírják,

és másokon vezetik le a kínzó feszültségüket,

a lelki bajaikat, kívülállók kárára vívják.

Próbálják leplezni azt, ami valójában bennük rejlik,

tagadják, hogy lenne bármi, ami bántaná őket,

s azt hiszik, minden gondolatukat elrejtik.

Sokan a keserűségüket feloldani nem képesek soha,

és mindig találnak okot, hogy mást bántsanak,

holott önmagukban van a fájdalmuk oka.

A szépség nem igazi érték

A szépség nem igazi érték, csak egy állapot csupán,

s amíg tart, lenyűgöző, elbűvölő és varázslatos,

szexis, ám ha elmúlik, mi lesz azután?

Amennyiben ez volt az egyetlen érték, akkor annyi,

semmi maradandó nem marad majd az utókorra,

ez lenne, amit valaki hátra tud hagyni?

Az idő kifog mindenen, a test is öregedésnek indul,

s miközben az ez ellen való küzdelem hiábavaló,

elhiheti bárki, hogy egyszer megifjul?

A szépség nem igazi érték, csak egy kis szösszenet,

s rövid lábjegyzet mindössze az élet keservében,

mindez megéri a szomorú könnyeket?

Milyenek is vagyunk

Milyenek is vagyunk, vajon ismerjük magunkat,

valóban tudjuk, hol vannak önnön határaink,

és hallatjuk-e a bajban a szavunkat?

Fontos-e nekünk, hogy mások milyennek látnak,

és tiszta szívvel tesszük-e a dolgunkat mindig,

avagy félünk, hogy eljön a másnap?

Nyugodtan alszunk, hisz a lelkiismeretünk tiszta,

vagy álmatlanul hánykolódunk egész éjszaka,

mivel a nyugodt álom igencsak ritka?

Milyenek is vagyunk, becstelenek, becsületesek,

jószívűek, segítőkészek, netán igen rosszak,

precízek, pontosak, vagy felületesek?

Minderre a válasz biza nem egyszerű, sőt, nehéz,

ám meglehet, a választ nem is kell keresnünk,

hiszen az igazság, magától is benéz.

Ki tudja

Ki tudja, meddig lehetnek velünk a szeretteink,

és meddig fogunk emlékezni majd reájuk,

vagy miket őriznek meg az emlékeink?

A szeretetünket sokszor nem tudjuk kimutatni,

s emiatt látszólag talán ridegnek tűnhetünk,

ám kérdés, hová fogunk így kilyukadni?

Addig kellene szeretnünk, s élnünk, míg lehet,

kedvesen cirógatnunk, gyengéden ölelnünk,

s átéreznünk, a lelkünknek ez mit is jelent.

Ki tudja, reánk mi vár, meddig is rójuk az utat,

mi mindent kell még tennünk és kibírnunk,

és mutat-e a sors, a legvégén kiutat?

h	K	s	c	p	s	v
					1	2
3	4	5	6	7	8	9
10	11	12	13	14	15	16
17	18	19	20	21	22	23
24	25	26	27	28	29	30
31