félelem Archívum - 14 / 25 oldal

Megfélemlítve

Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,

és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,

láthatóan az életük nem egy gyermeknap.

Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,

bevalljanak minden titkos dolgot magukról,

s önként felajánlják az összes vagyonukat.

Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,

lemondanak a szabadságuk maradékáról is,

s megvalósul az, amitől annyira féltek.

Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,

egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,

és parancsra befogják mindig a szájukat.

Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,

a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,

és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.

Mindennap szórnak minket

Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,

szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,

s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.

A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,

pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,

s így tovább növekednek a nehézségek.

Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,

bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,

s minden percben az életünkre törnek.

Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,

könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,

ezáltal a valóságot a homályba zavarják.

Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,

eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,

s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.

Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,

hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,

s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.

De hát a tévé nem mondta

De hát a tévé nem mondta, halljuk oly sokszor,

s ezért nem hihető, hogy bántanak minket,

sajnos sok ember ilyenformán voksol.

Bizony most rettegni kell a betegségek hadától,

s a nem létező bajok is sírba tehetnek bárkit,

a napok újra hangosak a bérencek zajától.

Takard el az arcod, ne rettents el másokat soha,

hiszen véletlenül még friss levegőhöz jutnál,

s akkor nem temethet el a hazugságok kora.

Adasd csak be magadba a véget okozó mérget,

s engedelmesen valld be, mit is birtokolsz,

különben nem tudják eltüntetni a népet.

Mindig hajts fejet és a gondolkodást felejtsd el,

ne vitázz, fogadd el, hogy semmid nem lesz,

s úgy a lelked örömöt, boldogságot lel.

Miközben a birkák nyakát vágják, azok némák,

és a kidülledt szemeikből csordogál a könny,

belül fájón érzik, nem esznek több szénát.

De hát a tévé nem mondta, így biztos nem igaz,

aki ennek szellemében éli az utolsó napjait,

annak a számára a halál kegyes és vigasz.

A csiga és a háza

A csiga és a háza együvé tartoznak az elejétől,

otthona szép, csigás vonulatai látványosak,

s ez óvja az időjárás hidegétől, melegétől.

Lassan, komótosan járja a fárasztó, nehéz utat,

s amikor elfárad visszahúzódik a kuckójába,

ám másnap reggel új helyek után kutat.

A megszokott életét nem szándékozik feladni,

békésen eszegeti a különféle növényeket,

és nem akarja oly kedves házát eladni.

Az ellenségei azonban nem hagyják nyugodni,

mindenáron ki akarják lakoltatni a házából,

s többé nem akarják hallani szuszogni.

Békák, varangyok, madarak és kígyók gyötrik,

önmaga feladására kényszerítik kegyetlenül,

s addig zsigerelik, amíg meg nem döglik.

Akkor befalják a tehetetlen testét, s ezzel vége,

mostanság ez a borzalmas rémálom kísérti,

s ébredés után, félve elcsúszkál a stégre.

Gondolja vízbe veti magát, amiért ostoba volt,

és nem vette észre, hogy a halálát kívánják,

s minden ez eddig a pusztulásáról szólt.

A csiga és a háza a születésétől egynek számít,

és bármily gyáva is legyen, nem adja magát,

a tulajdonától soha, tapodtat sem tágít.

Hihetetlen a feszültség

Hihetetlen a feszültség az emberek között,

óriási a belül lakozó rémítő aggodalom,

s a kegyetlen jövőkép áll emögött.

Lassacskán már nem beszélnek egymással,

s elhidegülnek az eddigi jó kapcsolatok,

le kellene számolniuk egy, s mással.

Nem kellene hallgatniuk a hazug szavakra,

az ámításra, becsapásra, mételyezésre,

s gondolniuk kéne a saját javukra.

A szeretet lenne erre a legjobb gyógymód,

a színtiszta őszinteség, a becsületesség,

s nem megtagadni a valósat szólót.

Hihetetlen a feszültség eme sötét világban,

s mégis meg kell próbálni legyőzni ezt,

hiszen a gonosz terve sem hibátlan.

Milliárdnyi szív

Milliárdnyi szív és ugyanannyi lélek retteg,

ki van szolgáltatva a sötétség erőinek,

amely nem marad soha veszteg.

Ellenkezőleg, a világra teljes erőből támad,

bevet mindent a gonosz céljai eléréséért,

és az emberiség megismeri az árnyat.

Az árnyat, mely eltakarja a Napot az égről,

és aki félelmében a mocsárba süllyed,

az nem bukkan fel többé a mélyből.

Semmi nem lesz ugyanolyan, mint valaha,

kialszik a remény egykor ragyogó fénye,

s mindenkit elvisz a csinált nyavalya.

Milliárdnyi szív vágyja a békét, az igazat,

ezen iszonyú időszakot azok élhetik túl,

akik bátrak, becsületesek, s igazak.

Milyen szörnyű

Milyen szörnyű nézni, ahogy a vesztünkre törnek,

ahogyan aljasul bármit elkövethetnek ellenünk,

eltiporják a jogainkat és még meg is ölnek.

Elveszik a szabadságunkat, s félelemben tartanak,

és amíg nekünk rettegés a nap minden perce,

ők, akik ezt teszik, nyugodtan alszanak.

Megfosztanak az élelemtől, s bezárnak az akolba,

folyton éreztetik velünk, csak állatok vagyunk,

hiába bégetünk naphosszat, velük dacolva.

Milyen szörnyű, ahogy gyűlik udvarukon az irha,

ahogyan elveszik tőlünk a kicsiny utódainkat,

s mi tétlenül bámulunk, mi, milliónyi birka.

A tiltások és tagadások honában

A tiltások és tagadások honában a káosz az úr,

a becsület semmit nem számít semmikor,

s az igazság a visszajövetelére gyúr.

Az emberek birkamód engedelmesek, s félnek,

önmagukért sem mernek tenni semmit sem,

és egyre szegényebb rétegként élnek.

Összezavarodottan, s oly tétován néznek körül,

olyan bizonytalanok és annyira elesettek,

a szenvedésüknek a sötét kör örül.

Lassan egymáshoz sem mernek szólni és érni,

s megtagadják az elődeiket, a családjukat,

bizony levegőt sem mernek kérni.

Hiszen tiltott a gondolkodás, pláne az értelem,

s le van tagadva minden bűn, vagy gaztett,

felszínre nem kerülhet soha a sérelem.

Hazugságok fojtogatják a létet, tervek szerint,

befolyásolják az időjárást, s minden mást,

és titkosítják a bűneiket újra, megint.

Elveszik az életteret, s tönkreteszik a bolygót,

majd az egyszerű emberekre fogják ezt is,

mérgekkel készítve elő a koporsót.

A tiltások és tagadások honában öröm az élet,

nincs is jobb, mint elpusztítandónak lenni,

hiszen erre vágyik az összes lélek.

Annyi mindentől

Annyi mindentől megfosztanak minket míg élünk,

lefoglalnak munkával és kötelességekkel,

s tesznek róla, hogy mindig féljünk.

Sunyin, alantas módon elveszik a szabadságunkat,

becsapnak, túlterhelnek, félelemben tartanak,

s kihasználják a laza hanyagságunkat.

Megrémítenek, igyekeznek elhitetni, jót akarnak,

s nekünk csupán engedelmeskednünk kell,

hiszen a dolgok jó irányba haladnak.

Hazugságokkal etetnek, egymás ellen fordítanak,

eltávolítanak a szeretteinktől, az igazságtól,

és mindent, amit lehet, eltorzítanak.

Kegyetlenül elbánnak azokkal, akiknek van esze,

s akik nem akarnak megtörni és elveszni,

azoknak biz gyakran főhet is a feje.

Annyi mindentől eltántorítanak, hiszen engedjük,

gyávaságból lemondunk az álmainkról is,

s így önmagunkat végleg elvesztjük.

Miféle világ az

Miféle világ az, ahol az igazakat, a jókat büntetik,

a rosszak pedig vigadnak, javakban dúskálnak,

s alkalmanként egymást még ki is tüntetik?

Milyen élet az, amelyben a gyengéket eltapossák,

amelyben nincs sajnálat, részvét, összetartozás,

s hol még az emberek lelkét is elrabolják?

Érdemes-e létezni igaz szeretet, s megértés nélkül,

folytonosan megfélemlítve és rettegések között,

miközben tudjuk, a jótett soha meg nem térül?

Miféle világ az, hol az embert rabszolgának nézik,

s úgy is bánnak vele, kizsákmányolják, lenézik,

és kisajtolnak belőle mindent, az utolsó vérig?

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30