félelem Archívum - 15 / 25 oldal

Újra

Újra vonyítanak a sakálok a sötét éjszakában,

s újra messzire száll éles, fülsértő hangjuk,

mint mindig, a pusztítás évszakában.

Ismét hallik a hiénák hátborzongató nevetése,

kísérteties kacajuk megrémít minden lényt,

és sohasem tűnhet el a feledésbe.

Eme szörnyű hangok felborzolják az idegeket,

s a békében legelő állatok jól megrettennek,

hiszen mostantól mindőjük fenyegetett.

Bármelyikükből zsákmány lehet akár azonnal,

s valamennyiük elveszítheti hamar az életét,

mivel nem bírnak el a ragadozó fajokkal.

Újra a vonyítás, a rettentő, kísérteties nevetés,

ám ha a zsákmányállatok végre harcolnának,

nem lenne olyan sikeres a halálba terelés.

Nagyon nehéz

Nagyon nehéz reményre lelni egy hazug világban,

ahol az embereket kisemmizik a javaikból,

és ahol minden bővelkedik a hibákban.

Egy hosszú út vége közeleg, melynek a neve, élet,

eme úton sikeresen elbutították a népet,

s most emiatt szenved annyi lélek.

Elérték, hogy felnőtt, s gyerek engedelmes legyen,

soha ne gondolkozzon, ne elmélkedjen,

és önmagáért semmit ne tegyen.

Megvalósították az állandó félelmet és a rettegést,

egymás ellen fordítottak családokat, barátokat,

s eltiporták az összes jó felvetést.

Nagyon nehéz küzdeni egy ilyen sötét homályban,

mivel a megosztottság óriási, nincs bizalom,

s nincs bátorság, a végzet honában.

A sötétség kutyái

A sötétség kutyái ismét előbújtak a barlangból,

és sunyin vonyítani kezdtek parancsszóra,

rengeteg embert elüldözve a falvakból.

Nemrégen visszahúzódtak pihenni, jóllakottan,

hihetetlen mennyiségű véres húst kaptak,

s azzal elvoltak az elmúlt hónapokban.

Gazdájuk a sátán, kiképezte szófogadó kutyáit,

s azok marcangolták, tépték az embereket,

félelemben tartva azok kicsiny pulyáit.

Hörgő ugatásuk rettegést keltett, pánikot szült,

zsíros cafatokért bármikor megöltek bárkit,

míg vissza nem hívta őket a hajnali kürt.

A sötétség kutyái most ismét ki vannak éhezve,

s mivel közeleg az ősz, még többet akarnak,

kegyetlenségből jól fel vannak vértezve.

Ezek a gonosz állatok addig gyilkolják a népet,

amíg a nép, félelmei ellenére összefog végül,

s közösen vetnek eme borzalomnak véget.

Ömlik a szenny

Ömlik a szenny a televízióból, s mérgezi a lelket,

folyamatosan rettegést és félelmet gerjesztve,

egyre jobban növeli az embereken a terhet.

A hazugságok árja átmossa a sok fogékony agyat,

s a jól fizetett bérencek gondoskodnak arról,

hogy ne sokan éljék túl ezt a forró nyarat.

A hiszékenység nagyon rossz, téves utakra vezet,

rengetegen kifordulnak egykori önmagukból,

s ennek jó vége így biztosan nem lehet.

Az engedelmesség felgyorsítja a gyilkos terveket,

amelyeket régen kidolgoztak elmebeteg körök,

nem szánva sem felnőttet, sem gyermeket.

Ömlik a szenny a televízióból, elkábítva az elmét,

ám ha az emberek kikapcsolnák és nem néznék,

alaposan megnehezítenék a gonosz tervét.

Elpusztítás alatt áll a jövő

Elpusztítás alatt áll a jövő, immár véglegesen,

és abból, ami valaha is a jó részét alkotta,

minden elmúlik gyorsan, végzetesen.

Örökre vége mindannak, amiért érdemes élni,

ami megdobogtatta az emberi szíveket,

most eljött az idő rettegni, s félni.

A hiszékenység miatt alakult ki így a helyzet,

ehhez társult a gyávaság és a butaság is,

az értelem pedig már nagyon verzett.

Az életösztön, s a szeretet mára visszavonult,

az ármány, a gonosz, erősebb, mint valaha,

a becsület, a tisztesség visszaszorult.

Elpusztítás alatt áll a jövő, gyorsul a folyamat,

ám mielőtt örök sötétségbe borulna a világ,

lecsapolhatnánk a bűzös mocsarat.

Érdemes ezen a világon élni?

Érdemes ezen a világon élni? Érdemes küzdeni?

Miért gyűlölnek minket annyira a gonoszok,

és miért akarnak a pokolra küldeni?

Miért törnek az életünkre különféle aljas módon,

milyen okból kifolyólag mérgeznek naponta,

s miért tiltják, hogy az igazság szóljon?

Miféle elképzelés szülte azt, hogy vesznünk kell,

és miért nem élhetünk békében, mint régen,

a lelkünk nyugalmat így miért nem lel?

Hogyan engedhetjük azt, hogy kiirtsanak végleg,

s miképpen tűrjük a családtagjaink halálát,

ennyire semmirevalók lettünk, tényleg?

Miképpen hathat reánk az irtózatos félelem árja,

hogyan retteghetünk ennyire a sötétségtől,

s marad valaki, aki mindezt nem bánja?

Miképpen fordíthattak egymás ellen bennünket,

miféle ármány által lettünk bábok és szolgák,

s miképpen irányíthatják minden tettünket?

Hogyan tagadhatja meg egy szülő a gyermekét,

s adhatja át ezeknek a hitvány gyilkosoknak,

ezzel is segítve a kipusztításunk kezdetét?

Érdemes ezen a világon élni? Ennyik volnánk?

Ahelyett, hogy a sötétség erőit legyőznénk,

s a hamvaikat a tengerbe szórnánk?

Állandósult félelemmel

Állandósult félelemmel manipulálnak a sötét erők,

a folytonos rettegés által mindent irányíthatnak,

legyőzve valamennyi jó és tisztességes erőt.

Megkeserítik a mindennapokat, s az összes percet,

megfojtják az igazságnak a legkisebb csíráját is,

s bármi áron véghezviszik a gonosz tervet.

Elveszik az emberek tartalékait, erkölcsit, anyagit,

manipulálnak hazugsággal, s gyilkos mérgekkel,

megszerzik az élők és az elhunytak javait.

Egymás ellen fordítanak és cenzúrázzák az életet,

nem kímélnek sem felnőttet, sem pici babákat,

s kioltják a szemekben ragyogó fényeket.

Állandósult félelemmel nyomorítják meg a lelket,

s amíg könyörtelen és kegyetlen uralmuk tart,

nyugalmat senki, a temetőben sem lelhet.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

Juhok a farkasok előtt

Juhok a farkasok előtt. Ez egy festmény a falon.

Nagyon élethű, s igazán valóságosnak tűnik,

a mondanivalója pedig életszerű nagyon.

A nyáj engedelmesen bégetve bólogat bódultan,

s szinte meghipnotizáltan bámulnak előre,

mindnyájan a ragadozók felé fordultan.

Azok kajánul vicsorogva morognak a nyáj felé,

ezzel félelemben tartva azt a rengeteg birkát,

s egymás után hurcolják őket a vezérük elé.

Ott aztán széttépik mindet, s a farkasok esznek,

vértől ragyog valamennyi fűszál a zöld réten,

az ordasok pedig szép kövérek lesznek.

Juhok a farkasok előtt. A képről sugárzik a vég.

Az emberek is hasonló sors felé haladnak,

ám sokuknak ez nem világos még.

Sejtelmes árnyak

Sejtelmes árnyak suhannak szédületes sebességgel,

varázslatos táncot lejtenek a figyelmet elvonva,

s ha eljön az idő lecsapnak, erős hevességgel.

Sötét viharként mutatják meg az erejüket, lényüket,

villámokat szórva rettegést és félelmet keltenek,

már a világ kezdetén elvesztették a fényüket.

Sejtelmes árnyak susognak sugallatokat a világnak,

s szinte hipnotikus álomban tartanak minden élőt,

miközben állandóan a Föld körül cikáznak.

h	K	s	c	p	s	v
1	2	3	4	5	6	7
8	9	10	11	12	13	14
15	16	17	18	19	20	21
22	23	24	25	26	27	28
29	30