Saját alkotásaim
Titkok, vágyak, remények és szenvedő lelkek,
óhajok, álmok, gyakori bizonytalanság,
s félelemben eltöltött percek.
Félelem a csalódástól, s az esetleges kudarctól,
a fájdalomtól, amely nagyon tud égetni,
s attól, ki nem okul a kudarcból.
Titkok, vágyak, remények, meseszerű fantázia,
dobogó szívek, önámítás és duzzogás,
az embernek van mit sajnálnia.
Reszkető lelkek lapulnak érzésekkel átitatva,
és bizonytalanok önmaguk sorsát illetően,
hisz tudják, sorsukat a félelem átitatja.
Körbeveszi őket a sötétségnek gonosz árnya,
amely nem hagy nekik nyugodt perceket,
s ez bizony egyikőjüknek sem az álma.
A rémisztő napok és a kizsákmányolás terhe,
hihetetlen méreteket öltöttek napjainkban,
és emiatt halad jól a háttérerők terve.
A szeretet ereje még él, s míg él van remény,
soha nem szabad fejet hajtani a gonosznak,
legyen az bármilyen kegyetlen, kemény.
Reszkető lelkek álmodoznak a jóról, szépről,
egy csodásabb világról, s a nyugalomról,
amelyet kitartással elérhetnek végül.
A rosszat és az igazságot hallani nagyon nehéz,
mivel túl kínos lehet, túlságosan könyörtelen,
s túlontúl gyötrelmes a léleknek az egész.
Senki nem szereti, ha ráébresztik, biza tévedett,
s kiderült, hogy mennyire átverték, becsapták,
amíg a hazugságok csapdájába lépkedett.
Igen megterhelő meglátni a valóság igazi arcát,
annál sokkal könnyebb ellökni a segítő kezet,
s elutasítani azt, aki értünk is vívja a harcát.
A rosszat és az igazságot hallani oly félelmetes,
ám beismerni önnön hibáinkat, tévedésünket,
semmikor, s egyáltalán nem szégyenletes.
Elmebaj mindaz, ami újabban a világban történik,
káosz és zűrzavar van kialakulóban mindenütt,
s a sötétség gonosz ereje erősen örvénylik.
Eleddig minden normálisan működött mindenhol,
az emberek tették a dolgukat, ahogyan kellett,
s voltak jó napjaik, pihenő idejük mindenkor.
Nem volt feszültséggel, s gyűlölettel teli a levegő,
az öröm, a boldogság, a vidámság, magától jött,
és nem volt ennyi menekülési utat kereső.
Manapság azonban a könyörtelenség ereje pusztít,
szembeállítja a rokonokat, a legjobb barátokat,
s mindenkit árulásra, önmegtagadásra buzdít.
Folyamatos a mérgezés a levegőben, az ételekben,
ahogyan a vízben is és mindenben miben lehet,
s hihetetlen a visszafejlődés az értelemben.
Mindennaposak a veszekedések, a meg nem értés,
a háttér nagyon ügyesen manipulálja az elmét,
s így kihalóvá lesz majd az emberi érzés.
Kényszerítéssel és fenyegetéssel mulat a hatalom,
totális az elnyomás, a megfélemlítés az eszköz,
s nemsokára vér folyhat a termő talajon.
Elmebaj, hová is jutott az emberiség és mivé vált,
egy maroknyi pszichopata elveheti a jogokat,
egy maroknyi, amely pusztít, gyilkol, s árt.
Mindenki fél valamitől, még ha le is tagadja,
a csalódástól, a viszonzatlan szerelemtől,
és a kudarctól, ami magával ragadja.
A becstelenségtől, a hitványságtól és a bútól,
a kirekesztettségtől, a kizsákmányolástól,
s attól, hogy letér egyszer az igaz útról.
A fájdalomtól, amely folyton gyötri a lelkét,
a betegségektől és a hazugságok sorától,
tudva, így elősegíti a sötétség tervét.
A veszteségektől, amik kivéreztetik a jelent,
a soha meg nem bocsátható tévedésektől,
melyek többsége utolsó esélyt jelent.
A számkivetettségtől, az aljas korlátozástól,
a kötelező mérgektől, a fenyegetettségtől,
és a durva, erőszakos kíváncsiságtól.
Mindenki fél valamitől, mi fogságban tartja,
és egész életútját behálózhatja a rettegés,
amíg a fejét örök álomra nem hajtja.
Megfélemlítve rettegnek az emberek mindennap,
és maguk sem tudják, mit is kellene tenniük,
láthatóan az életük nem egy gyermeknap.
Rá vannak kényszerülve, hogy kiadják magukat,
bevalljanak minden titkos dolgot magukról,
s önként felajánlják az összes vagyonukat.
Ezzel odadobják mindazt, amiért ez eddig éltek,
lemondanak a szabadságuk maradékáról is,
s megvalósul az, amitől annyira féltek.
Feladják a terveiket, vágyaikat, s összes álmukat,
egyelőre nem mernek ellenállni a gonosznak,
és parancsra befogják mindig a szájukat.
Megfélemlítve kínkeservesek a percek, s az órák,
a kiszolgáltatottság miatt nem élet ez az élet,
és sokaknak nyílnak majd a sírján rózsák.
Mindennap szórnak minket, mint kísérleti egeret,
szórják ránk a mennyei mannát mértéktelenül,
s úgy tűnik számukra, sosem kapunk eleget.
A csodás kék égboltot beszürkítik a nehézfémek,
pár nap alatt érik el a talajt és a tüdőnket is,
s így tovább növekednek a nehézségek.
Tetszésük szerint manipulálnak, fertőznek, ölnek,
bármikor aktiválhatják a „gyógyító” sugarakat,
s minden percben az életünkre törnek.
Ez sokak számára hihetetlen, s tudni sem akarják,
könnyebb a homokba dugni a fáradt fejeiket,
ezáltal a valóságot a homályba zavarják.
Míg az emberek szenvednek, betegednek, halnak,
eme folyamatot kiagyalók vígan eléldegélnek,
s a kastélyaikban dőzsölnek, isznak, falnak.
Mindennap szórnak minket, de nem a valósággal,
hanem tündérmesékkel és agyat ölő butítással,
s ilyetén örökre leszámolnak az igazsággal.
De hát a tévé nem mondta, halljuk oly sokszor,
s ezért nem hihető, hogy bántanak minket,
sajnos sok ember ilyenformán voksol.
Bizony most rettegni kell a betegségek hadától,
s a nem létező bajok is sírba tehetnek bárkit,
a napok újra hangosak a bérencek zajától.
Takard el az arcod, ne rettents el másokat soha,
hiszen véletlenül még friss levegőhöz jutnál,
s akkor nem temethet el a hazugságok kora.
Adasd csak be magadba a véget okozó mérget,
s engedelmesen valld be, mit is birtokolsz,
különben nem tudják eltüntetni a népet.
Mindig hajts fejet és a gondolkodást felejtsd el,
ne vitázz, fogadd el, hogy semmid nem lesz,
s úgy a lelked örömöt, boldogságot lel.
Miközben a birkák nyakát vágják, azok némák,
és a kidülledt szemeikből csordogál a könny,
belül fájón érzik, nem esznek több szénát.
De hát a tévé nem mondta, így biztos nem igaz,
aki ennek szellemében éli az utolsó napjait,
annak a számára a halál kegyes és vigasz.
A csiga és a háza együvé tartoznak az elejétől,
otthona szép, csigás vonulatai látványosak,
s ez óvja az időjárás hidegétől, melegétől.
Lassan, komótosan járja a fárasztó, nehéz utat,
s amikor elfárad visszahúzódik a kuckójába,
ám másnap reggel új helyek után kutat.
A megszokott életét nem szándékozik feladni,
békésen eszegeti a különféle növényeket,
és nem akarja oly kedves házát eladni.
Az ellenségei azonban nem hagyják nyugodni,
mindenáron ki akarják lakoltatni a házából,
s többé nem akarják hallani szuszogni.
Békák, varangyok, madarak és kígyók gyötrik,
önmaga feladására kényszerítik kegyetlenül,
s addig zsigerelik, amíg meg nem döglik.
Akkor befalják a tehetetlen testét, s ezzel vége,
mostanság ez a borzalmas rémálom kísérti,
s ébredés után, félve elcsúszkál a stégre.
Gondolja vízbe veti magát, amiért ostoba volt,
és nem vette észre, hogy a halálát kívánják,
s minden ez eddig a pusztulásáról szólt.
A csiga és a háza a születésétől egynek számít,
és bármily gyáva is legyen, nem adja magát,
a tulajdonától soha, tapodtat sem tágít.
Hihetetlen a feszültség az emberek között,
óriási a belül lakozó rémítő aggodalom,
s a kegyetlen jövőkép áll emögött.
Lassacskán már nem beszélnek egymással,
s elhidegülnek az eddigi jó kapcsolatok,
le kellene számolniuk egy, s mással.
Nem kellene hallgatniuk a hazug szavakra,
az ámításra, becsapásra, mételyezésre,
s gondolniuk kéne a saját javukra.
A szeretet lenne erre a legjobb gyógymód,
a színtiszta őszinteség, a becsületesség,
s nem megtagadni a valósat szólót.
Hihetetlen a feszültség eme sötét világban,
s mégis meg kell próbálni legyőzni ezt,
hiszen a gonosz terve sem hibátlan.
