Saját alkotásaim
Elszalasztott pillanatok, soha meg nem élt percek,
mindennap remélt, s be nem teljesült vágyak,
és a lelkekben rejtőző, álombeli tervek.
Véghez nem vitt érintések, s áhított ölelések sora,
a szívekben izzó, varázslatos kábulat érzése,
melyeket nem lep majd be az idő pora.
Elszalasztott pillanatok, érzelmek csábos varázsa,
kimondhatatlan és mindörökre néma titkok,
mindezek velünk tartanak a halálba.
Érzelmek suhanása, s szívek dobbanása a mélyben,
izzó vágyak szárnyalása és az álmok hajszolása,
nagyon sokan megmerülnének a kéjben.
Ugyanakkor mindezt a legtöbben félnek kimutatni,
pironkodva, szemlesütve, s gyakran félrenézve,
sokszor nem tudják hol fognak kilyukadni.
Igen bizonytalanok, gyakorta hebegnek-habognak,
ám amikor nem látja őket senki, maguk vannak,
öröm vidítja a lelküket s szinte ragyognak.
Érzelmek suhanása tölti be a napok minden percét,
és járja át a gondolatokat, elterelve a figyelmet,
s feledtetve a szürke hétköznapok terhét.
A feltétlen szeretet megsegíthet, ha baj van,
átláthatóbbá teheti a legnehezebb időket,
s ösztönözhet a legszörnyűbb bajban.
A megosztottságban összefogásra sarkallhat,
megvilágíthatja a legsötétebb zugokat is,
s érthetőbbé válhatnak a tartalmak.
A tartalmak, amelyeket a homály köde ural,
és melyeket a sötétség erői alkottak meg,
s aminek a végkifejlete nagyon cudar.
Boldogságot vihet a szeretet nélküli világba,
varázslatos perceket szerezhet gyakorta,
és elterelheti a rosszat, jobb irányba.
Ölelésre késztethet, belülről jövő érzésekre,
elérheti, hogy segítő kezet nyújthassunk,
s választ adhat a kényes kérdésekre.
A feltétlen szeretet, a tiszta szív, s a jó lélek,
létfontosságú dolgok kell, hogy legyenek,
míg ezen a Földön emberek élnek.
A Szív és az Értelem az életről mást gondol,
sokszor ütköztetnek igen fontos érveket,
a feszültség közöttük pusztít, rombol.
A Szívet az érzelmek vezérlik, s a hormonok,
megérintik és teljes mámorban tarthatják,
hiszen az emberek általa boldogok.
Az Értelem hidegen, tényszerűen bírál, érvel,
és magánál kellene lennie folyamatosan,
ám logikáját a Szív zúzza széjjel.
Néhanapján, mikor összhang alakul közöttük,
felragyog a Nap, ezüstösen csillog a Hold,
s minden probléma lemarad mögöttük.
A Szív és az Értelem kezdettől egy testben él,
és harmóniáról, szerelemről álmodoznak,
de a szeretet lenne a legfontosabb cél.
Mit a szívünkben őrzünk, velünk fog maradni,
velünk él és velünk fog majd halni is,
kár lenne mindezeket tagadni.
Annyi érzelem és titkolt vágy van e rejtekben,
megannyi óhaj, sóhaj, s reménykedés,
mind megmaradnak a sejtekben.
Számtalan álom, s megvalósítatlan elképzelés,
belülről gyötrő kínok és emésztő tüzek,
ezeken nem segít az emlékezés.
Mit a szívünkben őrzünk elkísérhet a végzetig,
s a galaktikus idők porának nyomában,
a tetteink súlya biza megméretik.
Az Érintés és a Simogatás összeillő párost alkotnak,
boldogságot, s örömöt visznek az élet perceibe,
és nem hajtanak fejet semmilyen zsarnoknak.
Ősidők óta erősítik az egybetartozást, s a szerelmet,
és amennyiben a harag felüti a fejét a közelben,
ők a békéltetők, s gyakorolják a kegyelmet.
Kegyelmet az érzelmek vihara fölött, a bánat idején,
segítenek a szenvedések, s a fájdalom közepette,
igen hatásosak, sikeresek a lelkek szigetén.
Az Érintés és a Simogatás nélkül ez a világ kihalhat,
mivel elhidegülhetnek az emberek egymástól,
s mindez a mindennapjaikra is kihathat.
A fájdalmat eltitkolni sokszor bizony lehetetlen,
meg lehet próbálni, s rá is játszanak sokan,
ám végül kiderül, mindenki tehetetlen.
Hiába kívül a bűbájos mosoly, s a megnyerő arc,
a valóságban legbelül az érzelmek csatáznak,
hiszen az élet minden pillanata egy harc.
Nincs olyan ember, kit bántás még soha nem ért,
s aki mindig elérte, amit csak szeretett volna,
és könnyedén kipipálhatta a kitűzött célt.
Fájhat a reménytelen szerelem, a nem várt halál,
a kiszolgáltatottság, s a nincstelenség érzése,
mindebből a lélek kiutat nehezen talál.
Fájhat az eltitkolt igazság, s a zsarnoki kényszer,
a vágyak, az álmok megvalósíthatatlansága,
esély pedig soha nem adódik kétszer.
A fájdalmat eltitkolni olykor rettenetesen nehéz,
igazából tagadni hiábavaló is és értelmetlen,
szívszorító és szomorú ez az egész.
Mit a szívünkben őrzünk, az örökre ott marad,
legbelül, mélyen elrejtve, titokként kezelve,
az idő útja, s a világ bármerre is halad.
Plátói szerelmek emléke, légben szálló óhajok,
a családunk iránti tisztelet, őszinte szeretet,
a megsebzett lelkünk, s néma sóhajok.
Elszalasztott lehetőségek, meg nem élt vágyak,
izzón égető hibák és hamu alatt lapuló tűz,
biz mind-mind a végtelenbe szállnak.
Elhazudott igazságok, s fel nem vállalt érzések,
a gyávaságunk miatti szomorúság és bánat,
a soha meg nem válaszolt kérdések.
Mit a szívünkben őrzünk, az erőt adhat és éltet,
kitartásra ösztönözhet, s új reményt táplál,
ha az ember elég bátor, továbbléphet.
A búcsú fájdalmas és szomorú a legtöbb esetben,
az elválás a megszokottól igen keserves lehet,
s zűrzavart okozhat a lelkekben, fejekben.
Sokféle búcsú létezik, s a legtöbbjük nem vidám,
nagyon meg tudja érinteni a dobogó szíveket,
és az elszakadás soha nem megy simán.
Ki a szerelmétől köszön el, sokszor meg is bánja,
és akkor kezdi el igazán értékelni a másikat,
mikor tudja, hogy többé már nem látja.
Aki eltávolodik a baráti körétől bármilyen okból,
más helyre költözik, megnősül, férjhez megy,
sokáig nem szabadul majd a sokkból.
A családtagok és a szerettek elvesztése végzetes,
hiába fogják egymás kezét a vég pillanatában,
tudják, hogy mindez immár végleges.
A búcsú fájdalmas, megtörheti az embert örökre,
az emlékképek bevillannak újra, újfent, ismét,
s az emlékezővel maradnak mindörökre.
Rövid mese születik abból, ami jó és igaz,
sajna ez bizony senki számára nem vigasz.
Mi is a jó? A szeretet, a béke, a nyugalom,
és mikor senkit nem ölhet meg az unalom.
Jó még a család, az összetartozás, az öröm,
a becsület, a tisztesség is belül van e körön.
Jó a segítőszándék, a tisztelet, az elismerés,
s az önmagunk hibáira rávilágító felismerés.
Jó, hogy sokféle állat, s növény él a Földön,
s hogy mindannyian osztozhatunk a zöldön.
Igaz az, ami a valóságot tükrözi, s nem csal,
aki méltón harcol a szeretteiért, míg meghal.
Igaz az adott szó, s a tiszta, önzetlen ölelés,
az emlékek sora, miket nem lep el a feledés.
Rövid mese származik eme rongy világból,
bizony az ember nem igen tanul a hibákból.
