Saját alkotásaim
Régi emlékek suhannak a gondolatok útjain,
felidézve olyan sok szépet, annyi vágyat,
s csendesen pengetnek a lélek húrjain.
Ismét előtörnek az elmúlt idők a homályból,
mosolyok, ölelések, vidámság és flörtök,
s megannyi érzés a szívnek a honából.
Újfent élnek az eltávozott szerettek, barátok,
az elvesztett gyermekek, közeli rokonok,
és elmosódnak a láthatatlan határok.
Régi emlékek, s egykori, csodás álmok sora,
bennünk élnek az időknek a végezetéig,
s nem fognak elhagyni minket soha.
Zűrzavaros érzelmek, s állandóan lobogó tűz,
csalódások és az elvesztéstől való félelmek,
ez mind a keserűség, s a bánat útjára űz.
Akaratlan érintések, átgondolatlan pillanatok,
ösztönös megnyilvánulások igen gyakorta,
és szívek, amelyek élvezik e pillanatot.
Árulkodó testbeszéd, ámító szavak, s mosoly,
a belülről fakadó színtiszta érzések tömege,
s ím a lélek önmaga csapdájában fogoly.
Zűrzavaros érzelmek és el nem érhető álmok,
olyannyira áhított ölelések, édes keserűség,
a sors bizony esetenként nagyon álnok.
Szomorú szerelem, s be nem teljesült vágyak,
a szellővel szárnyaló, suhanó érzelmek,
és a nagy csalódást sugalló árnyak.
Az elképzelt valóság, a félénk, lapuló remény,
az oly nagyon áhított imádat, igaz ölelés,
s a szemeit ismételten behunyó erény.
A magát kínzó lélek, amely önmagát emészti,
s mivel nem mer, nem akar róla beszélni,
a saját békéjét újfent másoktól reméli.
Szomorú szerelem és a hamu alatt izzó parázs,
lesütött pillák, s oldalra fordított tekintet,
ez az egész nem más, mint varázs.
Rejtett vágyak lapulnak a szívünk mélyén,
és nem maradnak ott, nem hagynak békén.
Folyamatosan emlékeztetnek, hogy élnek,
és a lelkünkbe bezárva a felejtéstől félnek.
Félik, biza soha nem juthatnak ki a fénybe,
s más nem értheti, mi megy bennük végbe.
Előtörnek olykor, mint egy hűs vizű patak,
mely a sziklák résein gyorsan lefelé halad.
Rejtett vágyak izzanak és égetnek legbelül,
eme érzéseket immár semmi nem írja felül.
Velünk lesznek mindig, míg eljő a pillanat,
s reánk köszönt a csodás, ragyogó virradat.
A szeretet átsegíthet a nehéz időkön, a gondokon,
a problémák hosszú során és a viszályokon,
s javíthat bizony az emberi sorsokon.
Átölelhet, ahogyan átöleli egy anya a gyermekét,
megcirógathatja a síró és szenvedő arcokat,
s könnyíthet a túlterheltek helyzetén.
Olyan dolgokra képes, amelyet felfogni is nehéz,
áttörheti a gyűlölet által létrehozott falakat,
s úgy tűnik, a lelkek mélyére is benéz.
A szeretet átsegíthet az érzelmek viharos tengerén,
megbocsátásra ösztönözhet és nyugalomra,
s kifoghat minden ármány fegyverén.
Sértődöttség és dacolás gyötri a megsebzett lelket,
amely szenved és nagyot csalódott valakiben,
s míg vérzik a szíve, nyugalmat nem lelhet.
Olyan fájdalmas az ábrándok érintését elveszíteni,
az áhított, s elképzelt vágyakat, remélt álmokat,
s önmagunk hibáit becsülettel szembesíteni.
A duzzogás nem jó megoldás, önbecsapás csupán,
s a látszat, mely szerint mi vagyunk megbántva,
e hazugságot magyarázná meg igen sután.
Sértődöttség és dacolás, oly hiábavaló egy dráma,
kár elvesztegetni rá értékes perceket, s órákat,
mikor helyrehozhatnánk mindent már ma.
Az érzelmekkel játszani nem veszélytelen ötlet,
mivel igen könnyen megsérülhet bárki lelke,
eme témáról írtak már számtalan könyvet.
Bájolgás, kacérkodás és oly sok vidám pillanat,
szemezés, simogatás, enyelgés, huncutkodás,
ám mindezek véget érhetnek egy perc alatt.
Mikor tisztul már a látás, s nem a homály vezet,
és az értelem kezdi visszavenni az irányítást,
a szív akkor mondhatja ki, hogy szeret.
Az érzelmekkel játszani nem tisztességes, hiba,
de amennyiben mindenki őszintén színt vall,
akkor végre célba érhet a szerelem nyila.
Őszinteség nélkül egy kapcsolati forma sem működhet,
legyen az akár haveri, baráti, vagy netalán szerelmi,
és ezen valamennyi fél komolyan eltűnődhet.
A valóság letagadása ugyancsak sokszor végzetes hiba,
s könnyedén lerombolja az addig felépített falakat,
és akkor a helyzeten bizony nem segít az ima.
A titkolódzás és a hazugság tovább rombol, ha baj van,
mi több, egymás ellen fordíthat bárkiket, bármikor,
s ők többé nem segítik majd egymást a bajban.
Őszinteség nélkül az élet kizárólag a gonosz martaléka,
melyben nincs becsület, nincs tisztesség, sem öröm,
s mindez az őszintétlenség bűnös hagyatéka.
Sóhajok szállnak, izzik a vágyak parazsa,
a szívek dobbanása erőteljesen hallik,
s remélnek az álmok, mint valaha.
A lélek félénken pislog szerte maga körül,
az érzések és az érzelmek táncot járnak,
s eme zűrzavarnak, van aki örül.
A szemek tiszta tükrében remény csillan,
és a puha érintések nyugalmat adnak,
talán a pillanat varázsa el nem illan.
Sóhajok szállnak, de ezek boldog sóhajok,
most a lélegzet is visszafojtva figyel,
s reméli, beteljesednek az óhajok.
Szeretni és szeretve lenni varázslatos dolog,
s olyankor az érintett személy úgy érzi,
a világ ezentúl majd körötte forog.
Másnak látja a valóságot és másnak az időt,
nem érzi nehéznek a gondok sorozatát,
s hiszi, reá következnek a jó idők.
Rózsaszínű ködként ereszkedik alá a fátyol,
nem eszik, s nem iszik eleget mostanság,
a valóságtól pedig most igen távol.
Álomvilág uralja a fantáziája összes percét,
s a vágyai szétáradnak az testében szerte,
elfeledve a lelkének minden terhét.
Szeretni és szeretve lenni sokak nagy álma,
s mindent megtennének ezért az álomért,
csak ne érje el őket a csalódás árnya.
