érzelmek Archívum - 18 / 27 oldal

Érzelmek fogságában

Érzelmek fogságában döntéseket hozni nehéz,

és nem lehet tisztán látni a valóságot,

bár a józan tudat ritkán benéz.

Elfogultan sajna sérülékenyebb a szív, a lélek,

nem egyszerű felnőni a feladatokhoz,

és ettől nagyon sokan félnek.

Homályos a látás, mikor hozzánk közel állnak,

s megbolygatva a napjaink szürkeségét,

kimondva csakis reánk várnak.

A felelősség érzete lehet igen félelmetes teher,

mikor tőlünk várnak valami szépet, jót,

és a fantázia az egekig emel.

Érzelmek fogságában az ember nem önmaga,

kívülről nézve egy teljesen más személy,

de látott már ilyet a földanya.

Amit elszalasztottunk

Amit elszalasztottunk, az el is tűnik az időben,

és valószínűleg nem fog visszatérni a jövőben.

Esélyek sokasága illanhat el a tétovázás miatt,

érzések, érzelmek, vágyak vesznek oda emiatt.

Összetört szívek, fájó csalódások, halk sóhajok,

lelkek húrjain félénken pengető, újfajta óhajok.

Álmok varázslatos világa adhat újabb reményt,

és aki méltó rá, annak a sors felajánl egy esélyt.

Amit elszalasztottunk, az utunkon elkísér végig,

s belülről emészt minket a fájdalom mindvégig.

Ám hiába sajnáljuk magunkat, hibásak vagyunk,

hisz mikor kellett volna, sajna elakadt a szavunk.

A szív mélyén

A szív mélyén rejtőznek a lélek titkai és az igazság,

azok az emlékek, amelyek a valóságot őrzik,

s amelyeknek célja nem a vigasság.

A vágyak, az álmok, a szerelmek és az igaz szeretet,

a rajongás, a ragaszkodás, az őszinte barátság,

a jóból sohasem kap senki sem eleget.

E mélyben rejlik a keserűség, a csalódás és a harag,

a vonzalom, a megbecsülés, s az elismerés,

miközben a világ gyorsan előre halad.

Ki a megfelelő pillanatot nem használja fel, elkésik,

és sokat veszíthet, bár meglehet nem is tudja,

mire rádöbben erre, addigra biz elvérzik.

A szív mélyén felgyűlnek az érzelmek, a fájó sebek,

és nem múlhatnak el a kudarcok égető kínjai,

megmaradnak az általuk okozott hegek.

A jó anya

A jó anya a gyermekét a legelejétől kezdve védi,

ápolja, gondozza, sokszor a széltől is óvja,

s ha nincs mellette, a távolból is félti.

Mindent megtesz érte, amit csak emberileg lehet,

mi erejéből futja, sőt gyakorta erőn felül is,

és feltétel nélkül, tiszta szívből szeret.

A saját gondjait, s a problémáit a háttérbe szorítja,

odaadja az utolsó krajcárját, a legjobb falatokat,

hiszen imádja, s ha teheti csókokkal borítja.

A gyermeke örömében az örömét leli, jóra tanítja,

igyekszik tisztességes embert nevelni belőle,

s a legkisebb bánatát is megérzi, gyanítja.

A jó anya soha nem ártana, semmi pénzért őneki,

sem parancsra, sem zsarolásra, s fenyegetésre,

a jövőjét, a testi épségét kockára nem teszi.

A lelkek harca

A lelkek harca bizony az idők kezdete óta folyik,

gyakran nagyon kegyetlenül, máskor szelíden,

s addig tart, amíg csak az élet el nem fogyik.

Számtalan megpróbáltatás teszi nehézzé az utat,

sok az ármány, irigység, megtervezett gonosz,

és sokszor nem könnyű megtalálni a kiutat.

A lelkek felemésztődhetnek a folytonos harcban,

rémes sebeket szerezhetnek, példa nélkülieket,

s legtöbbször magukra maradnak a bajban.

Óriási szükségük van szeretetre és igaz ölelésre,

szívből jövő, tiszta, önzetlen segítő szándékra,

nagy az érzelmek kavalkádja, szövevénye.

A lelkek harca alkalomadtán nyugvópontra érhet,

hol a vágyak, az álmok, elérhetik az áhított célt,

s a boldogság percei a rosszra csapást mérnek.

Senki nem tudhatja

Senki nem tudhatja, hogy másoknak mije fáj,

s nem érezheti át a gondjait, a sérelmeit,

bármiket is mondjon ki a száj.

Elhiheti ugyan, s megértheti a panaszok sorát,

mégis könnyedén hallgatja mindazt végig,

hisz önmagán nem látja azok nyomát.

Megannyi tragédia teheti búsabbá a napokat,

megviselve az emberi szíveket, s lelkeket,

megtörve a kicsiket, s a nagyokat.

Számtalan veszteség kíséri az életnek az útját,

rokonok, barátok, s szerelmek elvesztése,

sokan sírják vissza önmaguk múltját.

Senki nem tudhatja, mi vár reá az úton végül,

mikkel is kell megküzdenie egymagában,

míg a saját érzéseivel meg nem békül.

Álomvilágban élve

Álomvilágban élve a valóságot homály fedi,

másnak tűnnek a nappalok, az éjek,

s az élet boldogsággal teli.

Napfény ragyogja be a tájat, s zöldek a rétek,

méhek zümmögnek a virágok fölött,

az élőlények vidáman élnek.

Senki nem bánt senkit, s nyugodtak a napok,

nincsenek problémák, sem gondok,

s nincsenek foglyok, rabok.

Őszinték az emberek, s a szeretet ereje nagy,

nem létezik a gonosz, s az ármány,

és nincsen hideg, sem fagy.

Érzésekkel, s érzelmekkel telítettek a percek,

mindenfelől árad a segítőkészség,

s a szívek örömmel teltek.

Álomvilágban élve békések a vágyak, álmok,

az ébredés biza fájdalmas, rémítő,

a valóság szörnyű, s álnok.

Egy fiatal nő ül a szobában

Egy fiatal nő ül a szobában,

s gondolkodik egymagában.

Hová és merre viszi a sorsa?

Mi lehet az élet sava-borsa?

Visszaemlékszik a régmúltra,

a szebb pillanatokat elnyújtva,

mereng azon, mi is történt vele,

szíve újra érzelmekkel van tele.

Előző kapcsolatának már vége,

elege volt, ezért ím ő állt félre.

Unalmassá és megszokottá vált,

pedig sokáig reménykedve várt.

Ám hiába, párja nem változott,

néha köszönés nélkül távozott.

Kihűlt a szerelem forró lángja,

emlékek maradtak csupán hátra.

Nem oly rég megismert valakit,

s máris kapott tőle biza valamit.

Méghozzá bizalmat és reményt,

döntött, nem engedi el szegényt.

Értelmes, szórakoztató és kedves,

nagyon melegszívű, s igen rendes.

Rágondolva a szíve nagyot dobban,

és a régen kihűlt tüze újra lobban.

Régi idők emlékei

Régi idők emlékei bukkannak fel gyakran,

ahogyan telik az idő gyorsan, vagy lassan.

Agyunk a lelki szemeink elé tárja a múltat,

és némelyik dolgot szebb köntösbe bújtat.

Számtalan pillanat vésődött örökre belénk,

s elménk igen sokszor tárja mindazt elénk.

Sőt, egyre élesebben, ahogyan öregszünk,

és igazi megnyugvásra, békére törekszünk.

Megérint a múlt és a szívünkben kavarog,

az egykori csalódás ismét, újfent zavarog.

Annyi mindent tennénk most másképpen,

és újabban maradnánk inkább a háttérben.

Érzések, s érzelmek árja hat immár reánk,

és felidéződik az összes elkövetett hibánk.

Ugyanakkor a szeretteink emléke ragyog,

ők már a végtelen honában, a sírban rabok.

Régi idők emlékei suhannak a lelkünkben,

maradandó nyomot hagynak a testünkben.

Amíg emlékezésre még képesek vagyunk,

hisszük, az időben mi is nyomot hagyunk.

A Szeretet és a Boldogság

A Szeretet és a Boldogság hathatós páros voltak,

kiegészülve az Örömmel, a Vidámsággal,

s az Öleléssel, az emberekhez szóltak.

Jobbá, szebbé tették számukra a perceket, órákat,

s ők melegséggel telített lelkekkel élhettek,

zengve a csapatukról regéket és ódákat.

Szép volt így az életük, s békésen teltek a napok,

türelmesek, megértőek voltak egymás iránt,

s folyamatosan alkottak valami nagyot.

Egy napon a sötétség köde kezdett leereszkedni,

homályt bocsájtott az észre és a szemekre,

s eközben új erők kezdtek felemelkedni.

Előlépett a ködből a Félelem, a Rettegés, a Pánik,

irgalmatlanul terjeszkedtek szerte a világban,

tudván, hogy az emberiség jóra vágyik.

Agresszív módon támadták az értelmet, az elmét,

s hatásosan szétzúzták a Szeretet csapatát,

széttépték, akár egy gyenge kelmét.

Az emberek tanácstalanul, s összezavarva néztek,

félelmükben egymás ellen fordultak rútul,

s attól kezdve a maguk börtönébe éltek.

Ráadásul megjelent a Zsarolás is, s a Fenyegetés,

melyek kiteljesítették a zsarnoki hatalmat,

és állandósult miattuk a veszekedés.

A Szeretet és a Boldogság ideje végzetesen lejárt,

még léteznek ugyan elvétve a szívek mélyén,

de nem bírnak azzal, mit a gonosz kreált.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31