érzelmek Archívum - 14 / 28 oldal

Érzelmek viharában

Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,

sokszor nem is látnak tisztán a világban,

s mindig a csalódás rémétől félnek.

Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,

nem merik felfedni az igazi mivoltukat,

és feszülten várják az álombeli csodát.

Vágyak perzselik a szívüket minden percben,

ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,

mivel nem készültek fel még fejben.

A szemük előtt suhan tova a saját reményük,

s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,

hagyják elveszni az utolsó esélyük.

Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,

a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,

s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.

A bizonytalanságba zárt lélek

A bizonytalanságba zárt lélek folyton rettegésben él,

és soha nem lehet biztos önmaga reakcióiban,

hiszen mindig valamiféle csalódástól fél.

Nem meri felfedni a hőn áhított vágyait, s az álmait,

bevallani a legbelül rejtőző érzéseit, érzelmeit,

és nem tudja lebontani a félelmének gátjait.

A bizonytalanságba zárt lélek varázsra, csodára vár,

folyamatosan epekedik valami elérhetetlen után,

és éjjelente az óhajok titkos ösvényén jár.

Emlékek és titkok

Emlékek és titkok, bezárva egy kis helyre mind,

odabent zsúfolódnak a szívnek a legmélyén,

ám olykor meglátszanak az arcon is, kint.

Belülről hevítik a lelket és érzéseket idéznek fel,

megmutatják a múltat, az elkövetett hibákat,

s miattuk a lelkiismeret nyugalmat nem lel.

Néha akadnak napok, mikor nem bírják tovább,

s amint kitárul előttük a vágyaknak a kapuja,

felszínre törnek, de tudják, nincs odább.

Emlékek és titkok, melyeket megőriz az ember,

amelyeket mások elől örök időkre elrejtene,

miközben reméli, újraélheti őket egyszer.

Az emlékek tengere

Az emlékek tengere hullámzik békésen,

lágyan fodrozódik a csodás kék vize,

s a felszíne csillog a Nap fényében.

Annyi titkot, s vágyat őriz felszíne alatt,

megannyi álmot és családi történetet,

mik legtöbbje a vizébe zárva marad.

Az emlékek tengere növekszik folyvást,

magába fogad jó és rossz érzelmeket,

ezek biztosítják vizének a forrást.

Elfújja a szél

Elfújja a szél az emlékeket, s a múlt porát,

az ember nem érti, miért is történhet ez,

és a végső pillanatig keresi az okát.

A megfáradt elme oly sok mindent megélt,

megannyi fájdalmat, bánatot és rettegést,

s néha a való, a mesével helyet cserélt.

Akadtak persze örömteli percek és napok,

vidám játék, gondtalan, szabad pihenés,

szerető család, benne kicsik, s nagyok.

Elfújja a szél mindazt, ami valaha lehetett,

s olykor a leghőbb vágyak tovaszállnak,

a lélek nem emlékszik, kit is szeretett.

Izzasztó álmok

Izzasztó álmok, felkavaró gondolatok sora,

melyek nem hagyják a lelket nyugodni,

s nem engedik el rabságából soha.

A tehetetlen harag éjjel megmutatja magát,

és nyugtalanságot, borzalmakat vetít ki,

az agy pedig ellene ritkán nyer csatát.

Harc, öldöklés, pusztítás, szenvedés, halál,

ezek hatása még éjszakánként is rombol,

s csapdájából az elme kiutat nem talál.

Olykor bekukkant a szépség, s a nyugalom,

az érzelmes látomások, az izzó szerelem,

és nem érződik a sivárság, az unalom.

Izzasztó álmok, s folytonosan cipelt terhek,

a vágyak és az erős akarat segítségével,

az ember az út végén mégis nyerhet.

Mit ér az élet?

Mit ér az élet, ha nincs benne igaz szeretet,

és a felnőttek túlterheltek, elnyomottak,

s nem nevetnek soha a gyerekek?

Milyen világ az, melyikben a gonosz az úr,

s amelyikben tilos az igazság, az értelem,

és mindennap a rettegés réme dúl?

Megéri egyáltalán létezni a sötétség idején,

amelyben minden normális dolog tiltott,

s nincs szabadság, mint annak idején?

Nyugalom, öröm és béke nélkül mi marad,

a jó, félelemtől vacogva feladja önmagát,

s a világ a végső pusztulás felé halad?

Mit ér az élet értelmetlenül, kényszeresen,

érzelmek, szerelmek és ölelések híján,

bealkonyul immáron véglegesen?

A szívben rejtőző érzelmek

A szívben rejtőző érzelmek figyelnek és várnak,

olykor türelemmel, máskor pedig feszülten,

de mind a kitörés lehetőségére vágynak.

Eleget voltak már bezárva, nagy bent a zűrzavar,

lassan felőrlődnek a terhektől, s csatát vívnak,

előkerül a furfang, netán a csűr-csavar.

Hamarosan felizzanak és nem bírnak magukkal,

nem mehet ez így tovább, túlontúl fárasztó,

a nyíltság az, mi leszámolhat a bajukkal.

A szívben rejtőző érzelmek feltörnek a mélyből,

s megmutatják az igazi mivoltukat, énjüket,

hiszen bőven kijár nekik is a fényből.

Felragyogott a Nap

Felragyogott a Nap, s a fák ágai rügybe borulnak,

vidám madárének hallatszik kint a szabadban,

s a viharfelhők ma a messzeségbe vonulnak.

Apró virágok bontják ki a szirmaikat és virulnak,

varászlatos illatuk messze száll a szellők hátán,

s a szerelmes párok egymáshoz simulnak.

Ez a nap különleges és ezt minden nő tudja, érzi,

hevesebben dobban a szívük, s elképzelik azt,

milyen is lehet örök boldogságban élni.

Egy olyan világban, ahol a kedvesség nem ritka,

és a figyelmesség nem különleges kiváltság,

a szeretet pedig őszinte, igazi, s tiszta.

Hol az elismerés természetes, a sok munka után,

s hol az érzelmek valódiak, a vágyak tüzesek,

és nem maradnak hamis álmok csupán.

Felragyogott a Nap és fénye beragyogja az eget,

apró gyémántként csillog a harmatcseppeken,

a Nőnap most igazán különleges lehet.

Az álmok tengerén

Az álmok tengerén ringatózik egy sodródó hajó,

a kabinjai, s a raktárai vágyakozásokkal teltek,

utasai között akad öreg, fiatal, apó és anyó.

Minden lélek keresi a békét, s a szeretet világát,

a megnyugvást, az elismerést, az őszinteséget,

és kutatja a sorsa kiszámíthatatlan irányát.

Reménykednek, hogy egyszer kikötnek valahol,

egy szigeten, ahol mindig ragyog a Nap fénye,

s ahol a szerelmes szívek dobbanása zakatol.

Egy olyan helyen mindig tiszta és friss a levegő,

senki nem bánt senkit, nincsenek problémák,

s ott bizony örökre üres marad a temető.

Az álmok tengerén hullámokat vetnek a sóhajok,

s a hajó vitorláit dagasztja a jó szándék szele,

a végtelenbe tartanak az évek, a hónapok.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30	31