Saját alkotásaim
Láncra vert remény, lábbal taposott álmok,
elölt vágyak tömege, s iszonyú félelem,
a sors nagyon kegyetlen és álnok.
Sarokba szorított szeretet, mely igen retteg,
s jéghideg gyűlölet, kegyetlen ridegség,
biz rosszat tesz a léleknek, testnek.
Megváltozott érzelmek, becsapott emberek,
tomboló gyávaság, magukba fordulás,
és védtelenül hagyott gyermekek.
Láncra vert remény és torkot szorító bánat,
dühöngő reménytelenség, tétova percek,
az ébredés magára még meddig várat?
Egy igaz ölelés annyira örömteli, s szívet melengető,
különösképpen, ha azt egy kisgyermektől kapjuk,
hiszen az esetben még kevésbé elfeledhető.
Az ölelés az öröm kiteljesedése, az őszinte szereteté,
a ragaszkodásé, az érdek nélküli, valós érzelmeké,
legyenek azok nőké, férfiaké, gyermekeké.
Egy igaz ölelés feldobhatja a napot, s vidítja a lelket,
emlékezetes pillanatot hagyhat az emlékezésnek,
és általa mindenki kis megnyugvásra lelhet.
Egy képzelt világban a gonosz nem létezik,
a boldogság, s az öröm ösztönösen érkezik.
A szeretet folyamatos és a szívek repesnek,
az emberek nevetnek, mindenkit szeretnek.
Nincs bűn és nincs bűnözés, nincs politika,
egyetlen nap sem unalmas, s nincs tragédia.
Étel, ital van bőven, semmiből nincs hiány,
valamennyi ember tudja, mi a helyes irány,
Mindennapos a szerelem, az ölelés, a csók,
s minderre rátesz a sok kacaj, nevetés, bók.
Zöldek a mezők, a rétek, s virágok nyílnak,
a lelkek e helyen különleges erővel bírnak.
Egy képzelt világban az óhajok teljesülnek,
nagyokat, s piciket szintúgy megbecsülnek.
Az álmok valóra válnak és a remény valós,
a sors a jóval és a széppel nem marad adós.
Mikor szárnyal a szív, az ember is szárnyal,
és nem foglalkozik semmiféle sötét árnnyal.
Csillog a szeme, s igen vidáman mosolyog,
gyakorta az érzelmek csapdájában toporog.
Szeretne is, meg nem is, dönteni nem képes,
a bizonytalansága, s a tétovázása sem véges.
Annyira próbálná a saját figyelmét elterelni,
remélve, hogy a vágyait hamarosan elfelejti.
Mikor szárnyal a szív, s boldogok az álmok,
a szürke hétköznapok is egyszerűen mások.
A lélek húrjain az érzések tömkelege játszik,
s kiút ebből a csapdából nem nagyon látszik.
Vonzás és varázs, érzések, érzelmek, vágyak,
a megbékélés utáni rejtett óhajok, sóhajok,
s a sebzett lelkek megbocsátásra várnak.
Tudják, hogy hibáztak, s túl konokok voltak,
dacból nem engedtek és hátat fordítottak,
s úgy tettek, mintha nem lenne holnap.
Belülről azonban a szívük hevesen dobogott,
égette őket a meg nem tett történtek heve,
s őszinte énjük titkon emiatt zokogott.
Vonzás és varázs, igazi félelem a csalódástól,
holott amennyiben meg tudnák beszélni,
nem kerülnének messze a valóságtól.
A lelkek tüze egykor ragyogott fent az égen,
manapság oly halovány, szinte láthatatlan,
s alig észrevehető a koromsötét éjben.
Az idők kezdetén csupán szikraként létezett,
egyszerűen feltűnt a galaktikus semmiből,
s energiája a világegyetemből vétetett.
Minden percben nagyobb lett az éltető ereje,
eljutott a Földre is, ahol az élet csírázott,
s az emberek világában akadt szerepe.
Valamennyiükbe érzéseket, s érzelmeket vitt,
azok hamarosan meg is változtak nagyon,
s a munkája gyümölcsében bízott, hitt.
Teltek-múltak az idők, s a folyamat gyorsult,
az emberi faj egy kis része lelketlen lett,
s az ismert világ önmagából kifordult.
A lelkek tüze meggyengült, s félve rettegett,
tudta, ha az emberiség nem tér végre észre,
akkor önnönmaga is örökre elveszett.
Eltitkolt érzelmek, s belülről gyötrő vágyak,
a félelem, a bizonytalanság, a tétovázás,
mind a beteljesülés útjában állnak.
A megfelelni akarás, a ki mit szól bármihez,
a pletyka, a sunyi pusmogás, az irigység,
mind elzárja a szív útját bárkihez.
Izzón perzseli a lelket az oly áhított gyönyör,
a varázslatos álmok utáni sóvárgás tüze,
s mindezekkel az elme nem is pöröl.
Eltitkolt érzelmek, megtagadott percek sora,
eljátszott közömbösség, s elfordított arc,
ezek nem vezetnek el a célhoz soha.
Régi emlékek suhannak a gondolatok útjain,
felidézve olyan sok szépet, annyi vágyat,
s csendesen pengetnek a lélek húrjain.
Ismét előtörnek az elmúlt idők a homályból,
mosolyok, ölelések, vidámság és flörtök,
s megannyi érzés a szívnek a honából.
Újfent élnek az eltávozott szerettek, barátok,
az elvesztett gyermekek, közeli rokonok,
és elmosódnak a láthatatlan határok.
Régi emlékek, s egykori, csodás álmok sora,
bennünk élnek az időknek a végezetéig,
s nem fognak elhagyni minket soha.
Zűrzavaros érzelmek, s állandóan lobogó tűz,
csalódások és az elvesztéstől való félelmek,
ez mind a keserűség, s a bánat útjára űz.
Akaratlan érintések, átgondolatlan pillanatok,
ösztönös megnyilvánulások igen gyakorta,
és szívek, amelyek élvezik e pillanatot.
Árulkodó testbeszéd, ámító szavak, s mosoly,
a belülről fakadó színtiszta érzések tömege,
s ím a lélek önmaga csapdájában fogoly.
Zűrzavaros érzelmek és el nem érhető álmok,
olyannyira áhított ölelések, édes keserűség,
a sors bizony esetenként nagyon álnok.
Szomorú szerelem, s be nem teljesült vágyak,
a szellővel szárnyaló, suhanó érzelmek,
és a nagy csalódást sugalló árnyak.
Az elképzelt valóság, a félénk, lapuló remény,
az oly nagyon áhított imádat, igaz ölelés,
s a szemeit ismételten behunyó erény.
A magát kínzó lélek, amely önmagát emészti,
s mivel nem mer, nem akar róla beszélni,
a saját békéjét újfent másoktól reméli.
Szomorú szerelem és a hamu alatt izzó parázs,
lesütött pillák, s oldalra fordított tekintet,
ez az egész nem más, mint varázs.
