értelem Archívum - 7 / 9 oldal

Lehetne ez egy szebb világ

Lehetne ez egy szebb világ, ha úgy állnánk hozzá,

s ha a szeretet ereje irányítaná a gondolatokat,

akkor az igazság nem zsugorodna ponttá.

Nem halna ki az értelem, a becsület, és a szépség,

s nem venné át a helyüket az a rengeteg rossz,

a sötétség, a gonoszság, a szörnyű rémség.

A jóság és a tiszta szív lenne mindennek az alapja,

egymás segítése, megértése, természetes lenne,

s az összefogás emelne minket a magasba.

Lehetne ez egy szebb világ, s egy sokkal jobb élet,

varászlatosabbá válhatna valamennyi percünk,

és békében, szabadon élne minden lélek.

Olyan nehéz reményt adni

Olyan nehéz reményt adni, egy reménytelen időben,

mikor hatalmas a zsarnokság, s uszít a hazugság,

és rengeteg ember jár ugyanabban a cipőben.

Sajnos hihetetlen a megosztottság okozta széthúzás,

az egymás elleni intrikák, a bérencek sunyisága,

és mindezek miatt egyre közelebbi az elmúlás.

Fel nem fogható, hogy az értelem ennyire elfogyott,

s vannak emberek, kiknek nem fontos a családjuk,

és nem jönnek rá, ez az egész világ elnyomott.

Az egykori szikra már nem élteti a lelkeket, a népet,

évtizedek alatt a sötétség erői kidolgozták a tervet,

és kialakítottak egy teljesen hamis, hazug képet.

Olyan nehéz reményt adni, mikor a gonoszság az úr,

és ezen rendkívül nehéz lesz valaha is változtatni,

amíg el nem pattan majd, az a bizonyos húr.

Örök éj

Örök éj fenyeget, ha végleg leszáll a sötét,

s az értelem nem érti meg a bölcsek kövét.

Mikorra a fény ereje túlontúl meggyengül,

eme világ biztonsága halálosan megrendül.

Örök éj pusztítja el a létet, s annak nyomát,

hihetetlen erővel törli el az emberek korát.

Ellene csak a fény erejének táplálása segít,

ami erőt a tiszta, igaz lelkek erejéből merít.

Mennyi fájdalom

Mennyi fájdalom kíséri az embert az élete útján,

megannyi keserűség, bánat és szomorú gyász,

s hiába minden, nem változtathat a múltján.

Oly sok elszalasztott pillanat, s olyan sok emlék,

annyi, de annyi tennivaló, számtalan remény,

és annyira más, szebb volt az élet nemrég.

Manapság sok kín és a rettenetes félelem irányít,

elnyomva az értelmet, a logikus gondolkodást,

s alig maradt mára valami, ami még vidámít.

Mennyi fájdalom és megtiport, kiüresedett lélek,

s mennyi szétvert család, széthullott barátság,

vajon mikor ad teret a végtelen a fénynek?

Teljes erőre kapcsolt a gonosz

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, s mindent bevet,

amennyiben sikerrel jár az aljas hadjárata,

a világon mindenki a vágóhídra mehet.

Éjsötét, lélektelen lelkük nem ismer kegyelmet,

elpusztítanak minden érzelmet, szépet, jót,

s nyomukban csak csontvázak hevernek.

Eme pszichopata csoportnak öröm mások kínja,

s jókat nevetgélnek az emberek fájdalmain,

önnön legyőzhetetlenségükben bízva.

Nekik az irányítás kell, az az igazi éltető erejük,

vagyonuk számokban már alig kifejezhető,

s hűen szolgálja őket a fizetett seregük.

Teljes erőre kapcsolt a gonosz, tovább nem vár,

azonban, ha az értelem és a szeretet összefog,

mindnyájuk az izzó, tüzes pokolba leszáll.

Fogy az idő

Fogy az idő, s végzetesen ketyeg az óra,

a gonosz erőktől nem számíthatunk jóra.

Sőt, egyre borzalmasabb dolgok várnak,

és az egykori remények mind elszállnak.

A sötétségben tartott világ lassan ébred,

és amíg a félálom tart, kiontják a véred.

Elvesznek mindent, ami csak számított,

amit az emberfia egész életében áhított.

Fogy az idő és innen nem lesz majd kiút,

bármily szépségeket is biztosított a múlt.

Akad azonban még egy kevéske remény,

ha az értelem felviláglik a sötétség egén.

Az értelem tava

Az értelem tava egy letűnt kor maradványa,

egykor csodás napokat látott maga körül,

ám mára beindult a végső hanyatlása.

Egy mély völgyben található az ősidők óta,

sűrű erdővel borított hegyek néznek le rá,

és annak idején sok állat hallott róla.

Lejártak a partjára magukba szívni a tudást,

s naponta itták a kristálytiszta, dús vizét,

majd gyakorolták a menekülést, futást.

A tó fénykorában az egész helyet betöltötte,

s néha már olyannyira megtelt életerővel,

hogy a szárazabb helyeket is elöntötte.

Áldásos hatása érvényesült fűben és fában,

miatta borultak virágba a közeli mezők,

s vize éltette őket télben és nyárban.

Egy idő után zavaros víz csörgedezett belé,

teli vegyi méreggel, trágyával, kosszal,

és a szenny tömegével indult felé.

Mikor elérte, sűrű és sötét mocsok lepte el,

bűzös lett, az állatok ivás után meghaltak,

s a természet érezte, ez gonosz jel.

Az értelem tava a kiszáradás szélére került,

sekély lett, ám elérte egy friss vizű patak,

s a tó a végzet elől a reménybe merült.

Pihentető nyugalom

Pihentető nyugalom, ami igen ritka, oly kevés,

s annyira nehéz rátalálni a rohanó világban,

pedig a hatása az életre igencsak mesés.

Az elme rendkívül túlterhelt, s szinte fuldoklik,

elszívja az energiáját a folyamatos félelem,

s ettől a reménybe vetett hite is haldoklik.

Az értelem, amely egykor magas szinten állott,

igen nagy mértékben lesüllyedt a tudatlanba,

ahol szinte nullává és semmivé mállott.

Az ész már láthatatlan a végzet sötét viharában,

egyre kevesebbszer tűnik fel a homályból,

s nagyon szenved az elárvult igazában.

Pihentető nyugalom, a fáradt lélek áhított álma,

és sok alvás, ahol az álmok birodalmában,

kis időre teljesülhet a szívnek a vágya.

Az érzelmekkel játszani

Az érzelmekkel játszani nem veszélytelen ötlet,

mivel igen könnyen megsérülhet bárki lelke,

eme témáról írtak már számtalan könyvet.

Bájolgás, kacérkodás és oly sok vidám pillanat,

szemezés, simogatás, enyelgés, huncutkodás,

ám mindezek véget érhetnek egy perc alatt.

Mikor tisztul már a látás, s nem a homály vezet,

és az értelem kezdi visszavenni az irányítást,

a szív akkor mondhatja ki, hogy szeret.

Az érzelmekkel játszani nem tisztességes, hiba,

de amennyiben mindenki őszintén színt vall,

akkor végre célba érhet a szerelem nyila.

Mikor ébred a tudat?

Mikor ébred a tudat, amikor már késő végleg,

és amikorra a mélységes álomból felriad,

körülötte az értelem falai égnek?

Mikorra már teljesen tehetetlenné válva retteg,

s esélye sem lesz visszafordítani a véget,

és csak bánja, miért maradt veszteg?

Mikor ébred a tudat, vagy ébred-e egyáltalán,

az utolsó pillanatban rádöbben a hibáira,

amint belép a gonosz sötét bejáratán?

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30