Saját alkotásaim
Az izzó végzet egyre csak közeledik az emberek felé,
fojtogató a mérgező levegő és parázslik az ég,
végül odakényszerülünk, a gonosz elé.
Az pedig kegyetlenül lesújt reánk, butaságunk okán,
a tétlenségünk, kínzó hiszékenységünk miatt,
s mindazért, amit tettünk, életünk során.
Az izzó végzet egyre csak közeledik, s felégeti a létet,
a Földön írmagja sem marad az emberiségnek,
mely magának köszönheti, e szörnyű véget.
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, ott vége szakad,
az emberiség pedig immár oda szorult, a szélére,
s ha alázuhan, életben bizony nem marad.
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, s visszaút nincs,
alant, a mélyben, elhal a remény és minden esély,
elbúcsúzik a lét is, ami a legdrágább kincs.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, szó szerint,
legyen az a rovarevés, a klímaváltozás, s a háborúk,
ha nem jár sikerrel, nekifut újfent és megint.
Jönnek majd az ufók, s mindenféle ismeretlen rémség,
ha netalán ez sem válik be, akkor bármily hisztéria,
a lényeg, hogy az emberekben ne legyen kétség.
Kétség afelől, hogy csakis ők tudják megmenteni őket,
mindazon szerencsétleneket és elnyomott népeket,
a megnyomorított lelkeket, a férfiakat, s a nőket.
Mindenféle nem létező betegséggel keltenek rettegést,
és ezekre hivatkozva beoltanának bárkit méreggel,
hogy ezáltal is fokozzák a kegyetlen szenvedést.
Elhitetnék, hogy az is valóságos, ami soha nem is volt,
az eddigi világ, az eddigi élet, csak káprázat, látszat,
és bármi is történt, az kizárólagosan róluk szólt.
Róluk szólt a politika, a számtalan hazugság, s ámítás,
a nem létező nemek és a tiszta lelkek igazi tébolya,
no meg az a felfoghatatlan, valótlanságot állítás.
A gonosz a céljai eléréséért bármire képes, s bármikor,
a vágya, az emberiség megszüntetése véglegesen,
s eme céljaiért, az igazságra mindenkor rátipor.
Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biz nagyon,
elvész a szabadság, a józanság és az értelem,
s nyomuk sem marad majd egy napon.
Odalesz minden, amiért az elődök a vérüket ontották,
amiért képesek voltak feláldozni az álmaikat,
és hogy ez lesz, azt soha nem gondolták.
Nem hitték, hogy az utódaik semmivé lesznek, nullák,
fejet hajtanak külső erőknek és a gonosznak,
s nem marad utánuk más, csak hullák.
Szorul a hurok az emberiség nyaka körül, biza szorul,
és amennyiben az emberek nem térnek észre,
a remény e világban örökre visszavonul.
Szenny árassza el az egész világot, amelybe az belefullad,
mindenfelé a mocsok és a fertő piszkítja be a Földet,
miközben az értelem, mindebbe beleszunnyad.
Szenny árassza el az egész világot és megfertőzi az elmét,
mely zavarodottá válik, s képtelen józan cselekvésre,
kapcarongynak nézve, a legfinomabb kelmét.
A pénz uralma fojtogatja a világot, az embereket,
markában tartja a lelkeket, s minden élőt,
megkeserítve az éjeket, a reggeleket.
Sokan bármire képesek érte és eladják magukat,
vannak, akiknek az a mindenható istene,
s miatta hurokba dugják a nyakukat.
Nélküle a lét sokkalta békésebb, emberibb lenne,
a szeretet igaz fénye átjárhatna mindenkit,
és az élet gördülékenyebben menne.
A pénz uralma könnyeket fakaszt, megnyomorít,
s miközben kevesek rémuralmát biztosítja,
a legtöbbeket bizony nyomorba taszít.
Az álmok kora lejárt, beköszöntött a sötétség kora,
a valóságnak, s az igazságnak ím bealkonyult,
az egykori reményt is elfújta a szél, tova.
Az álmok kora lejárt, a mesebeli hősöknek is vége,
az emberiség igen nehezen ébred kábulatából,
és hiába tekint fel, oly esdeklően az égre.
Hová tűnt az értelem, elhagyta az emberiség javát,
s miután megadta magát a mélységes sötétnek,
attól kezdve nem is hallja az igazság szavát?
Hová tűnt az értelem, hogy hagyhatta el a lelkeket,
hogyan válhatott semmivé, a gonosz kapcájává,
s ilyetén, hogy szerzett oly szörnyű perceket?
Szükség van a reményre, mindenkinek, mindenkor,
mivel nélküle oly álmatlanok a sötét éjszakák,
s felbukkanhat a balszerencse mindenhol.
Az élet igen sokszor kemény, rideg és biz kegyetlen,
rengeteg fájdalmat, csalódást, s bánatot okoz,
így szép álmok helyett, zavar van a fejekben.
Szükség van a reményre, talán jobban, mint valaha,
olyan időket él az emberiség, amely veszélyes,
s a reménytől, feléledhet a túlélés parazsa.
A mézesmadzag deleje sokszor túlontúl hatásos,
s amikor eme varázs végleg kiteljesedik,
a végeredmény legtöbbször halálos.
E madzag bűvkörébe vonzza azokat, akik vakok,
és lassan ható mérget csepegtet a füleikbe,
amitől aztán el is hiszik, hogy nagyok.
A mézesmadzag deleje hamis ígéretekkel csábít,
és igen ügyesen bájolja el az emberiséget,
minden értelmet, s józanságot elhárít.
