A szünidő végeztével, a Riogatás újra az útját járja,
és igyekszik bekopogtatni valamennyi ablakon,
örvendezik a szíve, ha a rettegést látja.
Szélesen mosolyog, amikor megfelelő alanyra talál,
akivel el tudja hitetni, hogy eme világnak vége,
s a szörnyűségekben soha nincs határ.
Belül kuncog, mikor a szerencsétlen könyörög neki,
mondván, hogy bármit megtesz, bármit elfogad,
s végül mindenét a kínzója kezébe teszi.
A Riogatás ennyivel nem éri be, neki mindenki kell,
nem adhatja alább, hiszen nem ezzel bízták meg,
és amíg nem teljesít, békességre nem lel.
A szünidő végeztével megkezdődik az őszi learatás,
az elvetett magok termése immár leszedésre vár,
ám muszáj sietni, mert nagy a lemaradás.
