Saját alkotásaim
Mikor valaki fiatal, még hevítik az édes álmok,
teli van reménnyel és forró vágyakkal,
s nem sejti, a világ milyen álnok.
Mire rádöbben a valóságra, sajnos bizony késő,
számtalan kudarc éri, sok sebből vérzik,
és rájön, az útja nem lesz fénylő.
Ellenkezőleg, igen sok nehézség gyötri a lelkét,
rengeteg gondja akad és sokat csalódik,
s elveszni látja valamennyi tervét.
Mikor valaki fiatal, nem hisz az előtte járóknak,
a tanácsaikat kineveti, butaságnak tartja,
és elhiszi, soha nem bánkódhat.
Életben tartó emlékek, s a lelket perzselő tűz,
a szívet marcangoló vágyak izzó parazsa,
ez mind a sejtelmes izgalmak felé űz.
Ki nem a szépről, jóról álmodik, nincs olyan,
s olyan sem, akit hidegen hagyna mindez,
bár lehet, elképzeléséből jó nem fogan.
Megannyi, ezerszer átgondolt pillanat árnyal,
felidéződnek a legmélyebben rejlő titkok,
ám mégis a földön kell állni, két lábbal.
Életben tartó emlékek, s ködbe vesző remény,
selymesen bársonyos simogatások érzete,
talán felcsillan az esély a jövő egén.
Hamar eltelik ami jó, szinte meg sem történt,
és csupán egy álomnak tűnik nemsokára,
nem kavarja fel a galaktikus örvényt.
Az elképzelt dolgok kevésszer válnak valóra,
pedig olyannyira csábító maga a tudata is,
s így érezhet a Föld valamennyi lakója.
Hamar eltelik ami jó, mi marad, az az emlék,
s a lélek belül új kalandokra vágyakozik,
olyanokra, melyek történtek nemrég.
Mikor rosszul sül el mindaz, amit elképzeltünk,
el kellene gondolkoznunk azon, mi is történt,
s miként lehet, hogy az úton eltévedtünk.
Hogyan változhatott ennyit a kezdeti lelkesedés,
miként fordíthattunk hátat a kedveltünknek,
s legtöbbször sokként érhet a felfedezés.
A lelkünk túlontúl sérülékeny, s igen sebezhető,
a fantáziánk meglehet nem a valóságot látja,
s az akaratunk nem mindig kezelhető.
Mikor rosszul sül el az, amiről eddig álmodtunk,
nagy fájdalmat tudunk érezni a szívünkben,
s kiderülhet, nem mindennel számoltunk.
