Saját alkotásaim
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, hanem a rosszat,
és legfőképpen azok kiváltó okait és kitalálóit,
kik a pokolban égjenek, időtlen hosszat.
Nem a jó dolgokat kell megszüntetni, nem, az őrületet,
a tébolyt, a hiszékenységet, az állandó félelmet,
és a gonoszt imádó, elvakult csődületet.
Milyen alapon dönt bárki a testünkről és a lelkünkről,
hogyan merészel, egy sötétség vezérelte klikk,
megfosztani a jogainktól, s a testünktől?
Miféle világban élünk, ahol a gyermek, nem a szülőké,
és amelyben a normalitást elmossa a mocsok,
s jobb, ha senki, soha nem válik szülővé?
Az egykori értelem elbutítása miként lehet ilyen gyors,
és miféleképpen gondolkoznak a hiszékenyek,
s mi az oka, hogy ilyen kegyetlen a sors?
Hogyan hagyhatják az emberek, a mérgek beadatását,
s a teljes ellenőrzést valamennyi percük fölött,
a szabadságuk elvételét, befagyasztását?
Milyen alapon dönt bárki a testünkről, az álmainkról,
az érzéseinkről, a szerelmeinkről, az életünkről,
s miképp foszthatnak meg, a vágyainktól?
Addig egyen és igyon az ember, amíg még teheti,
és amíg még adódik rá bármiféle esélye is,
mielőtt a gonosz, végleg el nem temeti.
Addig egyen, amíg van számára tisztességes étel,
szarvasmarha, sertés, kacsa, liba, vagy tyúk,
és nem rovarcomb lesz, az igazi főétel.
A pulyka, a hal, a zöldségek, a gyümölcsök is jók,
s megannyi finom étek, amelyet elkészíthet,
a műhúsra ne pazaroljon időt, sem szót.
Addig egyen és igyon az ember, míg életben van,
érzi az ízeket, a zamatokat és az aromákat,
ezekről nem szól, semmilyen sötét tan.
Miközben az emberek gyanútlanok és teszik a dolgukat,
s igyekeznek helytállni a nehéz mindennapokban,
nem látható erők, megírják a végső sorsukat.
A megkérdezésük nélkül döntenek az életről, s halálról,
arról, hogy mikor, mitől szenvedjenek, rettegjenek,
és káoszt teremtenek, a gonosz legjavából.
Mágiájukkal behatárolják az életteret, elvéve a reményt,
elvakítják a tisztán látó szemeket és gúzsba kötnek,
s nem hagynak egyáltalán, semmiféle esélyt.
Miközben az emberek gyanútlanok, nem hiszik a véget,
egyszerűen nem fogják fel, mily veszélyben vannak,
és elutasítanak minden jó, értelmes érvet.
Mikor esik már le az a labda, amelynek a neve, végzet,
és amely az egész emberiség fölött pattog szerte,
s mely kíméletet soha, de soha nem érzett?
Azok, akik feldobták a magasba egykor, nem láthatók,
hogy lehetséges mindez, s miért is történhet meg,
csak nem manipulálták a mondanivalót?
Vagy talán elfelejtették közölni a halandók tömegével,
egyszerűen lényegtelenné vált a kiirtásnak módja,
s beetették a népeket, a jóság szövegével?
Milyen jogon dönthet bárki is, bárki létéről, haláláról,
a mindennapjairól, a családjáról, az érzelmeiről,
s vajon mennyit nyerhet mások halálából?
Hogyan tudták ennyire elbutítani ezt az egész világot,
s miképpen válhatott az értelem, sötét ürességé,
elhervasztva a jót és mindenféle virágot?
Mikor esik már le az a labda és utoljára mikor pattan,
lehetséges az, hogy eme világ teljesen bolond lett,
és a megtévesztésekbe végül belezakkan?
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, ott vége szakad,
az emberiség pedig immár oda szorult, a szélére,
s ha alázuhan, életben bizony nem marad.
A szakadék szélétől csak lefelé vezet út, s visszaút nincs,
alant, a mélyben, elhal a remény és minden esély,
elbúcsúzik a lét is, ami a legdrágább kincs.
A sötétség mindig igyekszik bekebelezni a fényt, magát,
bármit megtenne, hogy a ragyogását megszüntesse,
s eme céljáért, örök időktől kezdve vívja a csatát.
A sötétség mindig igyekszik bekebelezni minden életet,
legyen az bármilyen apró, vagy bármilyen csekély is,
és ezen okból, próbálja befolyásolni a végzetet.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket, parkokat,
és hiába próbálnak ellenállni a nemes növények,
hamarosan reájuk köszönt, a sötét alkonyat.
Egyre inkább ellepi a gyom a szép kerteket és tereket,
a sok gaz elszívja a vizet a hasznos növényzet elől,
s minden termést, a végső pusztulás fenyeget.
Az élet folyamán sok az akadály, túl sok a teher,
s az emberek nem tudnak figyelni mindenre,
hisz az energiájuk, sokszor a padlón hever.
Minden perc egy újabb kihívás, egy másik gond,
bármikor jöhet váratlan fordulat, betegség,
és néha nehezen kerül fel az i-re a pont.
Az élet folyamán sok az akadály, sok a tragédia,
rengeteg a veszteség, a zűrzavar és a káosz,
s mindezek ellen, nincs biztos stratégia.
Amit a szív és az emlékezet megőriz, az elkísér végig,
ezen emlékek elevenen ragyognak, s örökre,
végezetül eljutnak a fényességbe, az égig.
Amit a szív és az emlékezet megőriz, az a lélekben él,
táplálja az egykori álmokat, a kínzó vágyakat,
mindennap velünk fekszik, s velünk is kél.
