Saját alkotásaim
Egymással összefogva könnyebb lehetne az élet,
könnyebb volna megbirkózni a gondokkal,
és nyugodtabb lenne rengeteg lélek.
Jobban átvészelhetőek lennének eme nehéz idők,
elviselhetőbbé válnának a megpróbáltatások,
és jó dolgokról is lennének hírvivők.
Egymással összefogva a világ békességben élne,
a szeretet és a jó szándék legyőzné a gonoszt,
s felragyoghatna a fény ideje végre.
Mesél a szél, miközben körbejárja a világot,
útja során betekint a legkisebb helyre is,
s a réten megcirógat minden virágot.
A történetei a reményről, álmokról szólnak,
a szeretetről, a békéről és a biztonságról,
teret adva minden szépnek, jónak.
Regél az összetartozásról, az igaz ölelésről,
a szerelemről, a vágyakról, a megértésről,
és a szerető szülő, gyermek kötelékről.
Jótékonyan hallgat a mélységes sötétségről,
a gyilkos erejű viharokról, a villámokról,
és az éjszakák dermesztő sötétjéről.
Mesél a szél, hogy megnyugtassa a lelkeket,
és némi vidámságot vigyen a szívekbe,
ezzel szebbé téve a nehéz perceket.
A békesség szigetén nem létezik a harag,
nincs ármány, sem semmiféle rossz,
s az idő a végtelen felé halad.
Dúsak a mezők, kristálytiszták a patakok,
virágok illata tölti be az egész teret,
s e helyen nincsenek viharok.
A szeretet átjár minden pillanatot, percet,
a természet szépsége varázslatos itt,
s e helyen az élet csak nyerhet.
A békesség szigetén a napok nyugodtak,
bárányfelhők veszik körül a Napot,
s a fák az álmokról susognak.
A vágyak útján mindig fennen ragyog a Nap,
állandóan nyílnak a virágok a zöld réten,
s a világ teljesen szabad, nem rab.
Az út mentén mindenfelé hegyek és völgyek,
patakok csörgedeznek a régi medrükben,
s az erdőben susognak a tölgyek.
Állat és növényvilágban bővelkedik a vidék,
nincsen szenny a kristálytiszta vizekben,
s minden lénynek joga, hogy igyék.
Bárki óhaja és kedve szerint választhat ételt,
a természet nem korlátozza a lehetőséget,
és semmi nem zavarja meg az éjjelt.
Békesség és nyugalom árad szerte a Földön,
a szeretet állandóan jelen van az időben,
sem a jelen, sem a jövő nem börtön.
A vágyak útján a szellőkkel suhan a fantázia,
varázslatosként telnek a napok, a percek,
és senkinek nincs mit sajnálnia.
Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,
s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,
így segítve túllépni a jelennek árnyán.
Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,
amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,
előkészítik a ragyogó útját a fénynek.
Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,
és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,
nem szabad feladni az álmainkat még.
A Nap kertjében állandóan ragyog a fény,
szakadatlan az öröm és a boldogság,
s biztonságban él minden lény.
Mindig zöldek a mezők, szépek a virágok,
harmat csillog reggelente a fűszálakon,
s mindenki másképp látja a világot.
A szeretet őszinte, igaz és oly természetes,
a szerelem forró, tüzes, szívmelengető,
s az igazság soha nem feltételes.
A becsület nem kérdés, s a tisztesség alap,
az itt élők nem szomorkodnak sohasem,
bizony igazak a kimondott szavak.
A Nap kertjében a békesség mindennapos,
maga a lét biztonságos és nyugalmas,
s valamennyi perc varázslatos.
A sötét alagút végén a jókra már vár a fény,
ott megszabadulnak minden rossztól,
s megnyugodhat az összes lény.
Véget érnek a megpróbáltatások és a kínok,
megszűnik az embereken a nyomás,
a felhőkben lesznek az új sírok.
Ott állandó a boldogság, az öröm, s a béke,
nincs többé fájdalom, nincsen gond,
és megpihennek a lelkek végre.
A sötét alagút végén ott vár az újabb esély,
amelyben tisztességesek a feltételek,
és ahol nem is létezik veszély.
Valaha a régmúltban a sárkányok őrizték a fényt,
s a sötétség korszakának a bekövetkeztéig,
éjjel-nappal óvtak minden igaz lényt.
Számtalan harcot megvívtak az élet védelmében,
és folyamatosan fenntartották a békességet,
eme szónak a legtisztább értelmében.
Azonban telt-múlt az idő, a létszámuk csökkent,
sokuk a kora okán távozott, hisz kiöregedett,
s ezalatt a sötétség szárba szökkent.
A sárkányok sokáig küzdöttek, s végül kihaltak,
a helyüket átvette a kegyetlen gonoszság,
állandósult a félelem és a tilalmak.
Valaha a régmúltban, a fény beragyogta az eget,
mára viszont a viharfelhők fogságában él,
s onnan küld néha egy biztató jelet.
Gyémántként csillog a Hold fénye a friss havon.
Este van. Állatok kelnek át a befagyott tavon.
A hegyen, magas fenyőfák között süvít a szél.
Újra megmutatja erejét, s igazi arcát, az idei tél.
Az erdő mélyén álló faházban kellemes a meleg,
a feldíszített fenyőfa körül zsong a gyerek sereg.
Kandallóban ropog a tűz, anya süt-főz, apa terít,
a készülődés izgalma minden családtagot felhevít.
Az öt gyerkőc vidáman játszik. Csillog a szemük.
Azt remélik, hogy a Télapó ma este itt lesz velük.
Gyakran kipillantanak az ablakon, s lesik a tájat,
az oly nagyon várt vendég, magára meddig várat?
Elkészült a vacsora. Az asztalon finom étkek sora.
A család boldogan falatozik, s az idő elszállt tova.
Mielőtt aludni tértek volna, teljesült a vágyuk.
A Télapó ugyan titokban, de mégis itt járt náluk.
Ropog a tűz a kandallóban, a lángok táncot járnak,
a szikrák vidám, pattogó hangon szálldosnak,
s a szívek felhőtlen boldogságra vágynak.
Kellemes a meleg, a szoba sarkában ott áll a fenyő,
csodás díszein megcsillannak a játékos fények,
odakint fehérbe öltözött az erdő és a mező.
Este van, a magasban csillagok milliói ragyognak,
nagy pelyhekkel ismét szállingózni kezd a hó,
s a tél állatai csendben örülnek a fagyoknak.
Ezek a szeretet napjai, mindenhol nyugalom honol,
békesség járja át a megfáradt emberi lelkeket,
s eközben kint, a szél a bokrok között kotor.
Ropog a tűz a kandallóban és megterítve az asztal,
sokféle fogás, s az arcokon örömteli mosoly,
ezen az estén senki nem törődik a faggyal.
