versek Archívum - 156 / 235 oldal

A lekaszált rét

A lekaszált rét egykoron virágzó mező volt,

és minden tagja békességben tudott élni,

hisz e hely a valódi nyugalomról szólt.

A vidéket ellepték a tarka, s csodás virágok,

pazar látványuk kedveltté tette a területet,

a létükkel csodássá tették a világot.

Szívesen repültek arra a madarak, a méhek,

és a kisebb állatok is visszatértek sokszor,

s tudták, ott igazi közösségben élnek.

Azonban nem tartott sokáig az idilli állapot,

sötét viharok mérgező szennye hullott alá,

s nem kímélt sem növényt, sem állatot.

A lekaszált rét manapság csupán egy emlék,

emléke az egykori, szép, s vidám létnek,

amely természetesnek tűnt nemrég.

A sötét mágus

A sötét mágus ügyesen varázsol a kezével,

s miközben szinte belelát a lelkekbe,

mindent végigmér a szemével.

Végigmér és mérlegel, fürkészi az arcokat,

látja, hogy mennyire átélik a látványt,

még van trükk, amit nekik tartogat.

A trükk, mellyel eltüntet mindent a színről,

s nem marad majd a nézőtéren senki,

ezt a mutatványt szereti szívből.

A sötét mágus hipnotizálni tud a szavakkal,

s miután valamennyien hisznek neki,

senki nem fordul hozzá panasszal.

A galaktikus sötétség

A galaktikus sötétség bekebelezi a fény hadát,

s kiterjesztve a láthatatlan gonosz erejét,

elnémíthatja a rengeteg csillag szavát.

Ármánnyal és alattomosan mételyez az űrben,

megzavarja a bolygók szokásos mozgását,

s azok nem voltak még ekkora zűrben.

Felfordult a galaxis megszokott rendje, világa,

szertefoszlik az ősrobbanás utáni állapot,

s néma sikoly kiált a végtelen világba.

A galaktikus sötétség a jövő réme, s ellensége,

tagadása mindannak, ami valaha is létezett,

és a normalitásnak a tökéletes ellentéte.

Milyen emlékeket hagyunk hátra?

Milyen emlékeket hagyunk hátra, ha időnk lejár,

s miféle pillanatokat adunk át a végtelennek,

amikor az élet kapuja előttünk bezár?

Mennyi, de mennyi gondolat és tett válik köddé,

az érzéseink, az érzelmeink eltűnnek örökre,

s már nem is szerethetünk, soha többé.

Beteljesületlen marad annyi vágy, s annyi álom,

immár nem ölelhetjük át a szeretteinket sem,

és mindezt senkin nem kérhetjük számon.

Milyen emlékeket hagyunk hátra a végtelenben,

s mindaz, amiért valaha a szívünk dobogott,

a lelkeknek útján valóban mérhetetlen?

Milliárdnyi csillag

Milliárdnyi csillag ragyog az éjszakai égen,

felülről tekintenek le valamennyiünkre,

s tündökölnek a galaktikus térben.

Mint az emberi lelkek, születnek és halnak,

állandó változás a létük a végtelen útján,

s maguk után emlékeket hagynak.

Milliárdnyi csillag sejtelmesen őrzi a titkát,

igéző fényük reményt ad az embereknek,

s életre kelti a szívükben lévő szikrát.

Apró kezek

Apró kezek, csillogó szemek, huncut mosoly,

a gyermeki lélek játékos, tanulni vágyó,

és csupán nagyon ritkán komoly.

Hancúrozás, birkózás, s bújócska a társakkal,

ugrálás a trambulinon, fogócska a kertben,

és megismerkedés a sok furcsa állattal.

Őszinte öröm és szívből jövő boldog percek,

igazán varázslatos időszak ez a kicsiknek,

s a levegő a közelükben szinte serceg.

Apró kezek, amelyeket a kezeinkkel fogunk,

kíváncsi és minket fürkésző pillantások,

értük, ha kell, áldozatokat is hozunk.

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az csodás lenne,

szárnyalhatna a szívünk és a lelkünk is egyaránt,

s a sorsunk azontúl csakis jó irányba menne.

Boldogak lennének a napok, nyugodt minden pillanat,

örömteli valamennyi történés, oly békések az órák,

és nem foszlanának szét az álmok egy perc alatt.

Ha megkaphatnánk, amit szeretnénk, az elég is volna,

már nem kellene mindennap az életünkért küzdeni,

hiszen a világ csak a jóról és a szépről szólna.

Életben tartó emlékek

Életben tartó emlékek, s a lelket perzselő tűz,

a szívet marcangoló vágyak izzó parazsa,

ez mind a sejtelmes izgalmak felé űz.

Ki nem a szépről, jóról álmodik, nincs olyan,

s olyan sem, akit hidegen hagyna mindez,

bár lehet, elképzeléséből jó nem fogan.

Megannyi, ezerszer átgondolt pillanat árnyal,

felidéződnek a legmélyebben rejlő titkok,

ám mégis a földön kell állni, két lábbal.

Életben tartó emlékek, s ködbe vesző remény,

selymesen bársonyos simogatások érzete,

talán felcsillan az esély a jövő egén.

Hamar eltelik ami jó

Hamar eltelik ami jó, szinte meg sem történt,

és csupán egy álomnak tűnik nemsokára,

nem kavarja fel a galaktikus örvényt.

Az elképzelt dolgok kevésszer válnak valóra,

pedig olyannyira csábító maga a tudata is,

s így érezhet a Föld valamennyi lakója.

Hamar eltelik ami jó, mi marad, az az emlék,

s a lélek belül új kalandokra vágyakozik,

olyanokra, melyek történtek nemrég.

Érzelmek viharában

Érzelmek viharában éli napjait minden lélek,

sokszor nem is látnak tisztán a világban,

s mindig a csalódás rémétől félnek.

Féltik a megszokott életüket, s a titkaik sorát,

nem merik felfedni az igazi mivoltukat,

és feszülten várják az álombeli csodát.

Vágyak perzselik a szívüket minden percben,

ám mégsem kezdeményeznek semmi újat,

mivel nem készültek fel még fejben.

A szemük előtt suhan tova a saját reményük,

s míg mélán tétovázva sajnálják magukat,

hagyják elveszni az utolsó esélyük.

Érzelmek viharában tengődnek nappal-éjjel,

a bizonytalanságuk nem vezethet sehová,

s bizony ezt nehéz felfogni ép ésszel.

h	K	s	c	p	s	v
	1	2	3	4	5	6
7	8	9	10	11	12	13
14	15	16	17	18	19	20
21	22	23	24	25	26	27
28	29	30