szeptember 2022 - 2 / 3 oldal - Kiss Gyula versei

Rideg világ

Rideg világ, ledermedt értelem, s kihűlt szívek,

mindezek sötétségbe borítják a nappalokat,

és megsebeznek minden jó szívet.

Fogságban tartják az amúgy is érzékeny lelket,

amely a tehetetlenségtől rettentően szenved,

s ilyetén, rabként, békét nem lelhet.

Felforgatott életek, s örökös félelemben tartás,

megannyi szétforgácsolt család, baráti kör,

s a végzet felé való erőteljes hajtás.

Rideg világ, s kegyetlen, embertelen folyamat,

milliók vesztét okozza a veszett elmebaj,

mely végül magával ránt sokakat.

Hidegre fordult az idő

Hidegre fordult az idő, zord szelek fújnak,

egyre közeledik a hosszan tartó sötétség,

s a szerető szívek egymáshoz bújnak.

Melengetik egymás lelkét, reményt adnak,

kitartásra ösztönzik még önmagukat is,

s cserébe megértést, örömöt kapnak.

Hidegre fordult az idő, s keményebbé vált,

elillantak a forró percek, s vele a vágyak,

mi jó és szép volt, most messzire szállt.

Búcsúzhatunk

Búcsúzhatunk az eddigi, megszokott életünktől,

a régóta dédelgetett álmainktól, vágyainktól,

s elköszönhetünk igen sok készletünktől.

Mindhiába gyűjtöttünk össze különféle javakat,

és hiába igyekeztünk valami szépet, jót tenni,

sajnos elhittük a hazug, alattomos szavakat.

Mostanra nagyot fordult a világ, beborult az ég,

villámok cikáznak felettünk, s vihar dühöng,

a reményeink sokasága a gonosz tüzén ég.

Búcsúzhatunk az élővilágtól, mérgező a levegő,

sorban eltávoznak közülünk kiket szerettünk,

s nekünk sem marad más, csak a temető.

Milliárdnyi szív

Milliárdnyi szív és ugyanannyi lélek retteg,

ki van szolgáltatva a sötétség erőinek,

amely nem marad soha veszteg.

Ellenkezőleg, a világra teljes erőből támad,

bevet mindent a gonosz céljai eléréséért,

és az emberiség megismeri az árnyat.

Az árnyat, mely eltakarja a Napot az égről,

és aki félelmében a mocsárba süllyed,

az nem bukkan fel többé a mélyből.

Semmi nem lesz ugyanolyan, mint valaha,

kialszik a remény egykor ragyogó fénye,

s mindenkit elvisz a csinált nyavalya.

Milliárdnyi szív vágyja a békét, az igazat,

ezen iszonyú időszakot azok élhetik túl,

akik bátrak, becsületesek, s igazak.

Miféle ember

Miféle ember az, aki pénzért ütlegeli a népét,

aki parancsra és szórványos juttatásokért,

igyekszik támogatni a világnak végét?

Aki bármit megtenne a csekély béremelésért,

s feláldozza a valaha volt lelkiismeretét,

a morzsákból kapott részesedésért?

Aki szégyent hoz egyenruhájára, s önmagára,

mivel gondolkodás nélkül üt, ver, gyilkol,

és soha nem néz vissza önmagába?

Aki elhiszi, hogy kivételezett és hogy számít,

akit a látszólagos hatalom vonz nagyon,

s akit a gazdagok szolgálata csábít?

Miféle ember az, ki a mások családját bántja,

akit nem érdekel az igazság, s a valóság,

és a sötét erők terveit valóra váltja?

Irritáló reklámok

Irritáló reklámok bombázzák az embereket,

és minden médiából ömlenek egész nap,

okoznak ám bosszúságot rengeteget.

Filmek előtt, után, s leginkább azok közben,

azt láttatják, hogy milyen könnyű az élet,

s legtöbbjüktől sok néző ledöbben.

Gyógyszerek, intim betétek, s banki hitelek,

csokik, mosószerek, autók, állateledelek,

és kirándulásra váró idegen szigetek.

Elmossák a valóságot, gyorsan, könnyedén,

látszólag minden bárkinek megvehető,

s így megy ez, az egész földtekén.

Irritáló reklámok, s népbutító műsorok hada,

akik ellazulásra és nyugalomra vágynak,

nem ezekért mennek fáradtan haza.

Milyen szörnyű

Milyen szörnyű nézni, ahogy a vesztünkre törnek,

ahogyan aljasul bármit elkövethetnek ellenünk,

eltiporják a jogainkat és még meg is ölnek.

Elveszik a szabadságunkat, s félelemben tartanak,

és amíg nekünk rettegés a nap minden perce,

ők, akik ezt teszik, nyugodtan alszanak.

Megfosztanak az élelemtől, s bezárnak az akolba,

folyton éreztetik velünk, csak állatok vagyunk,

hiába bégetünk naphosszat, velük dacolva.

Milyen szörnyű, ahogy gyűlik udvarukon az irha,

ahogyan elveszik tőlünk a kicsiny utódainkat,

s mi tétlenül bámulunk, mi, milliónyi birka.

Tükörszilánkok

Tükörszilánkok darabjai hevernek szerteszét,

akár a szétforgácsolt és összetört lelkek,

jól példázva eme világnak helyzetét.

A helyzet siralmas, önmagának csak árnyéka,

rengeteg kifacsart szív és eltiport elme,

ez csak a gonosznak lehet a szándéka.

Hihetetlen, de biz az ösztönök sem segítenek,

az emberek halálos tévutakon járnak,

s ugyanakkor önhitten feszítenek.

Tükörszilánkok csillognak, s a fájdalom arat,

utolér mindenkit, előle nincs menekvés,

végül a remény is darabjaira szakad.

Hamu alatt

Hamu alatt lapul az izzó parázs, levegőre várva,

és nem kellene már sok, hogy új erőre kapjon,

s fellobbanó tüze reményt hozzon a világra.

Fénye beragyogná a sötétségben fulladozó tájat,

kellemes melege cirógatná a fáradt arcokat,

s elűzné a lelkeket fogva tartó árnyat.

A sok fagyossá vált szívbe bátorságot hozhatna,

újra egyesíthetné a barátokat és a családokat,

s lángja sok élőlényt magához vonzhatna.

Hamu alatt várakozik csendesen az izzó parázs,

érzi, ahogy közeleg a szél, amely feléleszti,

s tűzként ereje több lesz, mint egy varázs.

Akkor már késő

Akkor már késő, amikor kés van a hátunkban,

mikor elvették tőlünk a levegő maradékát,

s amikor az ellenség lakik a házunkban.

Ott lakik, mert ármánnyal kitett minket onnan,

becsapott, hazudott és elvette az életünket,

így a remény tüze többé fel nem lobban.

Agóniában él a nép, nem akarja az igazat látni,

hiszen az égetne és sértené a büszkeségét,

a valóság pedig borzalmasan tud fájni.

Akkor már késő, amikor semmink nem marad,

mikor teljesen védtelenné válunk a sötétben,

s a kezünkhöz az ostobaság bűne tapad.

h	K	s	c	p	s	v
			1	2	3	4
5	6	7	8	9	10	11
12	13	14	15	16	17	18
19	20	21	22	23	24	25
26	27	28	29	30