december 2021 - Kiss Gyula versei

Boldog Új Évet!

Boldog Új Évet! Ím eljött az évnek a vége,

sokan várták már, hogy bulizhassanak,

és ünnepelhessenek egy jót végre.

Eme év is nagyon kemény volt, sok rosszal,

fenyegetéssel, zsarolással, hazugsággal,

és mindenféle gonosszal, gonddal.

Megnyomorított lelkek milliói szenvedtek,

féltek kimenni az utcára is szabad arccal,

s maguknak levegőt sem engedtek.

Vállalkozások mentek tönkre igen gyorsan,

dolgozók ezrei kényszerültek eltávozni,

s feladni a munkájukat szép sorban.

Rengeteg család érezte át mi is az a gyász,

milyen elveszíteni rokonokat, barátokat,

és milyen, amikor kerülget a frász.

Félelem uralta a napok valamennyi percét,

elhidegülés és a kapcsolatok felbomlása,

húzta keresztül sokaknak a tervét.

Pedig lehetne ez sokkalta békésebb világ,

nyugodtabb, megértőbb és varázslatos,

melyben nyílna a sok gyönyörű virág.

Az emberek szerethetnék egymást szívből,

s megölelhetnék azokat, kiket szeretnek,

a rettegést nem ismernék, csak hírből.

Boldog Új Évet! Úgy biza őszintén szólna,

s jobban melegítené az emberek lelkét,

ösztönözve őket sok szépre és jóra.

Míg elménk engedi

Míg elménk engedi, addig hozzunk döntést,

addig mérlegeljük, hogy mi a jó, a rossz,

s felejtsük el az egónkat és az önzést.

Addig szeressünk, s tegyük meg, amit lehet,

hiszen később, mikor agyunk már kifárad,

az emberek többsége hibáinkon nevet.

Addig nyújtsunk kezet, amíg van még kinek,

és emeljük fel a földről az elnyomottakat,

ám ne is kérdezzük, hogy azt minek.

Mindig harcoljunk az igazságért és a jókért,

ne adjuk fel soha, semmikor, semmiért,

sem pénzért, aranyért, vagy csókért.

Míg elménk engedi, addig lehetünk valakik,

ám amikor a homály leereszkedik reánk,

semmivé válnak vágyaink, s szavaink.

Mindenki követ el

Mindenki követ el hibákat az élete folyamán,

amik később nagyon tudnak majd fájni,

s vele tartanak a sorsnak a vonatán.

Azon a vonaton utaznak a terhek, s a gondok,

a reakciók a történésekre, az álmok sora,

és a lélek szekrényeibe zárt csontok.

Ott hevernek a vonat padlóján a forró vágyak,

amelyek soha nem tudtak beteljesülni,

és még mindig valami jóra várnak.

Az ülések tele szeretettel, békével, s örömmel,

csendben szemlélgetik egymást az úton,

és belül harcolnak foggal, körömmel.

A csomagok tartóján elképzelések, fantáziák,

s elmélyült magába zárkózások a szélén,

amik megmozgatják olykor a fantáziát.

Szerelmeket, elhalálozásokat is visz a vagon,

buja gondolatokkal, őszinte érzelmekkel,

ám sajnos mind csalódtak egy napon.

Mindenki követ el hibákat, mik elkísérik tova,

és nem könnyítik meg a lelkiismeretet,

erről a vonatról nincs leszállás, soha.

Fagyos éjjelen

Fagyos éjjelen bagoly suhan a fák között,

új zsákmányra les, hiszen szeretne enni,

s meglát egy pockot a cserje mögött.

A pocok igyekszik láthatatlanná változni,

összehúzza magát, s mozdulatlanul vár,

mikor meghall egy varjút károgni.

A varjú azonban szintén zsákmányt akar,

neki is megfelelne a jól elhízott pocok,

nem szeret várni, s lecsap rá hamar.

Azonban a kiszemelt áldozata igen fürge,

bár lenézett rágcsáló, mégis jól harcol,

s ezért megy a varjú terve csődbe.

Ekkor sújt le a bagoly és gyorsan támad,

elsuhan a cserje fölött nagy karmaival,

odavág, ám a pocok még nem fárad.

Életét mentve inal a közeli üreg irányába,

ahol biztonságban érezheti majd magát,

s visszatérhet a megszokott világába.

A varjú és a bagoly összecsapnak fölötte,

mindketten az ízletes húsára vágynak,

s végül a földre csapódnak pörögve.

Fagyos éjjelen sem alszik az élet szikrája,

és bár a hatalmasok sokkal erősebbek,

a történéseket az életösztön diktálja.

Miért?

Miért múlik el oly gyorsan a jó, s lassan a rossz,

és miként menekül az ember a bezártságba,

melyből kijutni egy életet átívelő hossz?

Miért csak akkor számít valaki, ha már nincsen,

mikor nem lehet többé jelen, s nem segíthet,

s romba dől a világon mi volt, minden?

Miért titkoltak az igazi, valós és őszinte érzések,

hogy lehet elfojtva a szerelem és a fájdalom,

s örökre elhallgatva a lényeges kérdések?

Miért retteg az értelem, mikor a butaság tombol,

és hogy maradhat tétlen a vésznek az idején,

amikor a gonosz gyilkol, pusztít, rombol?

Hogyan áldozhatja fel a szülő drága gyermekét,

s miért engedelmeskedik a sötétség delejének,

megtagadva az elődei, ősei bátor szellemét?

Miért tagadja meg bárki a lelkét, saját önmagát,

hitványul feladva a becsületét, hitét a pénzért,

ahelyett, hogy elpusztítaná a sátánnak hadát?

Hamar elmúlik

Hamar elmúlik minden jó és minden szép,

s a lélek azt kívánja, hogy ne múljon még.

Jó lenne, ha maradna a karácsonyi varázs,

a szeretet, az öröm, a boldogság, a parázs.

A tisztaság parazsa és a nyugalom békéje,

az ölelés ereje jót hoz az emberek népére.

Megerősíti a szívet és bátorságot biztosít,

s a rosszal szemben igencsak megizmosít.

Hamar elmúlik mindig az, amit szeretünk,

ne hagyjuk annyiban, lássuk mit tehetünk.

Vértezzük fel magunkat, védekezzünk jól,

hiszen minden rólunk, s az életünkről szól.

Az összetartás ereje

Az összetartás ereje sokat segít, ha baj van,

általa könnyebb megküzdeni mindennel,

s megismerszik, ki a barát a bajban.

Összetartás nélkül könnyen elbukhat bárki,

s egyedül sokszor nagyon nehéz küzdeni,

ám együtt nem kell szorongva várni.

Karácsonykor különösen van hatása ennek,

hiszen az emberek, s a családok sokasága,

eme ünnepen ebből példát tesznek.

A szeretet és az ölelés melengeti a lelkeket,

a szívek érzik mindezt, s az öröm őszinte,

magával ragad felnőttet, s gyermeket.

Az összetartás ereje megerősítve önmagát,

reményt adhat bizony az emberiségnek

és megmentheti a létet, s a Földanyát.

A szeretet éjjelén

A szeretet éjjelén békésebb és nyugodtabb minden,

az emberek újra közelebb kerülnek egymáshoz,

harag, veszekedés és vitatkozás nincsen.

A szíveket átjárja a ragaszkodás, a melegség érzése,

másképpen dobbannak és más lesz a ritmusuk,

s kialakul egy különleges összhang a végére.

Odakint szállingóznak a hópihék és fújdogál a szél,

a Hold sejtelmes fénye megcsillan a friss havon,

s a remény érzése egy időre új életre kél.

A lakásokban, házakban megterített asztalok állnak,

és telis-tele vannak mindenféle finomságokkal,

a szobákban karácsonyi dallamok szállnak.

Ajándékok tömege pihen a feldíszített fenyők alatt,

színesebbnél-színesebb csomagolásban várnak,

s az ajándékozásból senki ki nem maradt.

Örömteli gyermeki arcok, simogatások és ölelések,

harsány kacagások, s vicces csipkelődések sora,

a mai estén megerősödnek a kötelékek.

A szeretet éjjelén annyira más a légkör, más az élet,

őszintébbek a szavak és igazabbak az érzések,

s boldogabbá válik valamennyi lélek.

A szívek rejtekében

A szívek rejtekében él még a jó, s a szép,

és amíg él, addig nem hallhat ki egy nép.

Amíg létezik a szeretet és fontos az igaz,

az ölelések sokasága az embernek vigasz.

Míg az álmok tudnak igazi reményt adni,

biz nem fog a sors senkit magára hagyni.

A vágyak szárnyalnak, a lelkek repesnek,

s örömöt hoznak felnőttnek, s gyereknek.

A szívek rejtekében felgyúlhat újra a fény,

hiszen az ember egy érző élőlény, ez tény.

Karácsony estéjén főképpen fontos a lélek,

s ilyenkor megbékélésre várnak, kik élnek.

Ragyognak a csillagok

Ragyognak a csillagok az éjszakai égen,

s föntről tekintenek le reánk igen régen.

Gyémántként szórják fényüket a Földre,

ami eljut a síkságra, hegyekbe, völgybe.

Karácsony éjjelén szikrázóan fénylenek,

és már évmilliók óta küldenek fényjelet.

Megmutatják az embereknek, itt vannak,

és senkit igazából cserben nem hagynak.

Ragyognak a csillagok, hullik már a hó,

és befagyott újra a város mellett álló tó.

A házakban, bent, gyertyák fénye villan,

s a szeretet eme békés estén el nem illan.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31