Sosem lesz világos

Sosem lesz világos, ha a sötétség uralja a Földet,

és ha a rabságában tudja tartani a fényt örökre,

azzal elpusztíthat minden virágot, s zöldet.

 

Nem menekülhet senki a gonosz éles karmaiból,

és amennyiben eluralkodik a gyilkos félelem,

az a helyzet kiforgatja a világot a sarkaiból.

 

Összeomlik az értelem, elbukik a hit, s a remény,

szabadjára indulhat a káosz és zűrzavar pokla,

s ami azután történik, az szörnyen kemény.

 

Sosem lesz világos, míg fel nem dereng a hajnal,

amíg fogságából kitörve felragyog újra a fény,

s le nem számol az összes ármánnyal, bajjal.

nature 3151869 480

Álomba ringatni magunkat

Álomba ringatni magunkat igencsak veszélyes,

hiszen abban a helyzetben elalél az agyunk,

s mit kivetíthet, az gyakorta szeszélyes.

 

Szeszélyes, hiszen tőlünk függetlenül változik,

néha szépet mutat, máskor pedig kalandosat,

ám gyakorta az ember rosszat álmodik.

 

Az ébredés pillanatában tisztulni kezd mindez,

vajon mit is láthattunk a lelki szemeink előtt,

s a tisztánlátáshoz el kell jutni egy szinthez.

 

Egy szinthez, mely sokaknak nehézséget okoz,

és mivel nem tud eligazodni önmagán sem,

immár az álmai jelentése után nyomoz.

 

Álomba ringatni magunkat egy érdekes utazás,

meglehet sokkal felkavaróbb, mint az élet,

s izgalmasabb, az igazság utáni kutatás.

break 4491220 480

Már nincs a világon más

Már nincs a világon más, csak a dicső méreg,

hiszen eltűnt minden, mi valaha érték volt,

s ebbe belesápad az öreg földkéreg.

 

Kihalt az összes emberinek nevezett érzelem,

viszont virágkorát éli a gonosz aljasság,

s odújába szorult vissza az értelem.

 

Fennen ragyog a rettegés, a félelem kultusza,

az önbecsapás és a hazugságban való hit,

s az egekben a józan emberek pulzusa.

 

Immáron a régi jó betegségek kora elveszett,

a gyötrő, akut gondok, s lázas szenvedések,

egyike sem volt előre megtervezett.

 

A természetet kivetkőztették igazi mivoltából,

s el lett tüntetve mindaz, ami szép, eredeti,

a sötétség követőinek a jóvoltából.

 

Már nincs a világon más, s nem létezik egyéb,

mint csakis a méreg dicsőítése, a behódolás,

s aki nem ébred, ebbe a csapdába belép.

istockphoto 1027752634 612x612 1

Könnyű másnak

Könnyű másnak különféle tanácsokat adni,

buzdítani küzdelemre, kitartásra, harcra,

s aztán pedig szépen a pácban hagyni.

 

Milyen egyszerű bárkit a barikádra küldeni,

és míg a felpaprikázottak egymást verik,

addig otthon a dicsőségben fürdeni.

 

Kényelmes a fotelból várni a sült galambot,

és tátott szájjal rácsodálkozni a világra,

közben megkongatva a vészharangot.

 

Könnyű másnak elmagyarázni, mit tegyen,

miközben az, aki mindezeket mondja,

már túl van a völgyön, s a hegyen.

istockphoto 174546312 612x612 1

Útnak indult a vándor

Útnak indult a vándor megkeresni a fényt,

jó ideje járta a városokat és a vidéket,

azonban alig talált értelmes lényt.

 

Mindenfelé gonosz sötétség uralta a teret,

igazán megdöbbent az útján látottakon,

s nem akarta elhinni, hogy ez lehet.

 

A falvaknak lakóival beszédbe elegyedett,

és szinte érezte, a sötét kezdi elnyomni,

egyre inkább a fény után epedezett.

 

Nem tudta felfogni a homálynak az erejét,

s egyszerűn megdöbbent a sok ostobán,

végül felkutatott néhány remetét.

 

Azok elmesélték neki, merre bujkál a fény,

elmondták, mostanában milyen gyenge,

s nagyon sebezhető, ez bizony tény.

 

Útnak indult a vándor, de sajnos csalódott,

eredménytelenül, s szomorúan baktatott,

végül egy másik világba hajózott.

mountaineering 455338 480

Nincsenek szavak

Nincsenek szavak arra, ami a világon folyik,

fenyegetés, zsarolás és félelemben tartás,

mindaddig, amíg a nép el nem fogyik.

 

Hihetetlen gyorsasággal sötétedik már az ég,

dörög és villámlik a viharfelhők közepén,

s eme borzalom errefelé tart igen rég.

 

Hamarosan lesújt és kopog a jég mindenhol,

elbújni előle biza nehéz, szinte lehetetlen,

s felbukkanhat az időben mindenkor.

 

Nincsenek szavak erre a gonosz, sötét erőre,

amely igen kegyetlen, lélektelen, gyilkos,

s csak az összefogás menekíthet előle.

zivatar, villanások, felhők-5398664.jpg

Emberként meghalni

Emberként meghalni manapság nem könnyű feladat,

megvédeni a saját szervezetünket és a testünket,

mielőtt az életünk éltető ereje végleg elapad.

 

Megóvni a szeretteinket is a rettenetes borzalmaktól,

hihetetlenül nehéz mindezeket kivitelezni sajnos,

hisz sokan nem tudnak a történő borzalmakról.

 

Emberként meghalni igen nehéz, eme sötét világban,

mert bemérgezve, rettegésben, s félelemben tartva,

módosítottan élhetnénk csak, a sötét rabigában.

vaccination 6576827 340

Szabadság nélkül

Szabadság nélkül nem mások, rabok vagyunk csupán,

agyhalott, lélegző robotok és kiszolgáltatott senkik,

s nem fog maradni egy emlék sem, tetteink után.

 

Minden egykori álmunk szétfoszlik a sötét szennyben,

és a valódi, igazi mivoltunk is nem létezővé válik,

hacsak nem sorakozunk fel a gonosszal szemben.

 

Sürgősen át kell gondolni, mi lenne az, amit tehetünk,

a haragot, a sértődést, s a nézeteltéréseket félretéve,

különben szabad emberek ím soha nem lehetünk.

 

Szabadság nélkül miket is hagyunk az utódokra végül,

rabláncokat, s egy remény nélküli világ lehetőségét?

Amennyiben igen, a bűnünk soha el nem évül.

istockphoto 73979718 612x612 1

Meddig hagyja?

Meddig hagyja magát feszíteni a húr, a gitáron,

hiszen nyújtották és pengették már ép eleget,

s nem szenvedett már sokat a világon?

 

Annyi, de annyi keserves dalt játszattak el vele,

a rengeteg fájdalmas és lehangoló zenéjétől,

minden lélek szomorúsággal lett tele.

 

Meddig hagyja, meddig tűri még a sok kínzást,

ahelyett, hogy ellenállna és elpattanna végre,

ezzel megszüntetve a további sírást?

istockphoto 1300197680 612x612 1

Fagyos éjjelen

Fagyos éjjelen bagoly suhan a fák között,

új zsákmányra les, hiszen szeretne enni,

s meglát egy pockot a cserje mögött.

 

A pocok igyekszik láthatatlanná változni,

összehúzza magát, s mozdulatlanul vár,

mikor meghall egy varjút károgni.

 

A varjú azonban szintén zsákmányt akar,

neki is megfelelne a jól elhízott pocok,

nem szeret várni, s lecsap rá hamar.

 

Azonban a kiszemelt áldozata igen fürge,

bár lenézett rágcsáló, mégis jól harcol,

s ezért megy a varjú terve csődbe.

 

Ekkor sújt le a bagoly és gyorsan támad,

elsuhan a cserje fölött nagy karmaival,

odavág, ám a pocok még nem fárad.

 

Életét mentve inal a közeli üreg irányába,

ahol biztonságban érezheti majd magát,

s visszatérhet a megszokott világába.

 

A varjú és a bagoly összecsapnak fölötte,

mindketten az ízletes húsára vágynak,

s végül a földre csapódnak pörögve.

 

Fagyos éjjelen sem alszik az élet szikrája,

és bár a hatalmasok sokkal erősebbek,

a történéseket az életösztön diktálja.

istockphoto 1251474109 612x612 1