szív Archívum - 13 / 25 oldal

Mennyire jó lenne

Mennyire jó lenne egy gondtalan világban élni,

ahol a békesség és a boldogság természetes,

s amelyben nem kellene sosem félni.

Ahol mindig ragyog a Nap és ahol zöldell a rét,

kristálytiszták a vizek, bőven terem a föld,

s ahol soha nem lesz veszélyben a lét.

Ahol a szeretet szívből jövő és a becsület tiszta,

az ölelés igazi, a család, a barátság fontos,

s ahol a múltat senki nem sírja vissza.

Mennyire jó lenne egészségesen élni az éveket,

és jó emberként megöregedni annak idején,

leélve egy gyönyörű, s teljes életet.

A szívek mélyén

A szívek mélyén megannyi izzó vágy lapul,

s megannyi titok, viszonzatlan szerelem,

melyek a fájó lelket ejtették rabul.

Számtalan bánat, rengeteg szomorú pillanat,

elszalasztott lehetőségek, megbánt tettek,

és mindezek semmivé foszlanak.

A szívek mélyén nem lehet soha nyugalom,

s nem lehet békesség, vagy igaz szeretet,

míg a fantázia uralkodik a tudaton.

Mindenki ragaszkodik

Mindenki ragaszkodik valamihez, az álmaihoz,

sok különféle dolgot gyűjt össze apránként,

s titkon mindig is hű marad a vágyaihoz.

Idővel megtelik a szekrény, megdobban a szív,

új remények veszik át a köddé váltak helyét,

és a sors megint, s újfent kalandokra hív.

Mindenki ragaszkodik valakihez, akit szerethet,

akiért megtenne bármit, ha szükséges volna,

s akiről kellemes képzelgései lehetnek.

Valaha

Valaha a normális dolgok természetesek voltak,

a kerék kör alakú, az ablak meg négyzet,

s a regék a szép életről szóltak.

Mára megváltozott minden, s felfordult a világ,

torzzá lett, hamissá és igen megalkuvóvá,

erről azonban nem nyitnak vitát.

Az elme, mi egykor szomjúhozta az igaz tudást,

újabban megadta magát a sötét gonosznak,

s ezzel előre is vetítette a bukást.

Valaha az élet egy csoda volt, szívet dobogtató,

lelket melengető, emberi, érzésekkel teli,

ám mostanra rideg és szorongató.

Varázslatos pillanatok

Varázslatos pillanatok, melyeket megőriz a szív,

melyek örökre reménnyel töltenek el,

s melyekért a lélek csatákat vív.

Csatákat vív megterhelve a nehéz napok idején,

s a számtalan próbatétel szürkeségében,

míg megpihenhet a béke szigetén.

Csatákat vív másokkal és önmagával is folyton,

mivel tudja, érzi, csakis úgy sikerülhet,

ha végre úrrá tud lenni a sorson.

Varázslatos pillanatok, amikre vágyik az ember,

s amelyekért sokszor bármit megtenne,

remélve, hogy boldog lesz egyszer.

Selymes szellők bársonyán

Selymes szellők bársonyán fut a végtelen idő,

és eme puha úton viszi a múltat, a jelent,

s még számára is kérdéses a jövő.

A jövő, amelyet az igaz szeretet tehet szebbé,

és melyben az őszinteség a becsület társa,

s melyet a szív kovácsolhat eggyé.

A jövő, amelynek útja a galaxisok közé vezet,

ahol minden igaz ember békére találhat,

s amely begyógyít minden sebet.

Selymes szellők bársonyán suhannak a lelkek,

és a hosszú, kimerítő küzdelmeik után,

a felfoghatatlanban békére lelnek.

Néma óhajok

Néma óhajok, soha ki nem mondott szavak,

szívet marcangoló érzelmek sokasága,

és a cél előtt megállító lelki falak.

Bizonytalanság és félelem szinte mindentől,

folytonos kudarcok, ámítás, önbecsapás,

az óvatosság megvéd mindettől.

Néma óhajok és a szorosan összezárt ajkak,

látszólagos önbizalom, kedves mosoly,

a látszat sokszor csapdába csalhat.

Mily terhet cipel egy lélek

Mily terhet cipel egy lélek, az fel nem fogható,

mindenkinek megvan a saját búja, keserve,

ami másokkal meg nem osztható.

Annyi fájdalmat kell kibírni és eltűrni sokszor,

s annyi elutasítással muszáj szembesülni,

amennyire az ember nem is gondol.

Öröm és vidámság nélkül kegyetlen ez az élet,

hihetetlenül nehéz megvédeni önmagunkat,

s ez a világ nem érdemel ilyen véget.

Nem érdemel, hiszen még él benne jó és szép,

szeretet, szerelem, ragaszkodás, vágyak,

s az ég lehet még felhőtlenül kék.

Mily terhet cipel egy lélek, talán ki nem derül,

s mégis meg kell próbálni úgy hozzáállni,

hogy a szív kerekedhessen felül.

Bármikor eljöhet

Bármikor eljöhet életünkben az utolsó pillanat,

mindig is tudtuk és mégis nehéz elfogadni,

hogy létünk megszűnhet egy perc alatt.

Ám az is meglehet, hogy sokáig húzódik a vég,

s addig rengeteg szenvedésben lesz részünk,

a lelkünk hiába szeretne küzdeni még.

Bármilyen hosszúra is nyúljon az utunk odáig,

számtalan dolgot mulasztunk el időközben,

s bánni fogjuk, hogy tétováztunk sokáig.

Mennyi kimondatlan gondolat marad bennünk,

mennyi kihagyott szerelmet őriz a szívünk,

s hány ölelést, amit meg nem tettünk.

Bármikor eljöhet értünk a végtelennek a hajója,

amely békésen száll a csillagködök között,

s megmaradt álmaink ott válnak valóra.

Vissza kell térni

Vissza kell térni a múltba, az emlékek szárnyán,

s felidézni mindazt, ami valaha csodás volt,

így segítve túllépni a jelennek árnyán.

Mindazon pillanatok, melyek a szívekben élnek,

amelyek sok vidámságot és örömöt okoztak,

előkészítik a ragyogó útját a fénynek.

Vissza kell térni önmagunkhoz, kik voltunk rég,

és megnyugtatni, megpihentetni a lelkünket,

nem szabad feladni az álmainkat még.

h	K	s	c	p	s	v
		1	2	3	4	5
6	7	8	9	10	11	12
13	14	15	16	17	18	19
20	21	22	23	24	25	26
27	28	29	30	31