Aki megöregedett

Aki megöregedett, s leélte élete javát,

az örüljön, hogy egyáltalán él,

s ne hallassa a szavát.

 

Nem számít, miket tett az élete útján,

kiknek segített, miket alkotott,

nem változtat a múltján.

 

A múltján, amely már ködbe veszett,

s melyet a feledés leple takar,

ellene semmit nem tehet.

 

Mindegy mennyire imádta a családját,

s ölelte keblére drága unokáit,

segítette a legjobb barátját.

 

Lényegtelen, hogy milyen ember volt,

mellékes az, mennyit küzdött,

ez a világ nem róla szólt.

 

Érdektelen, hogy mennyi adót fizetett,

s milyen nehézségekkel harcolt,

vagy miféléket hihetett.

 

Jelentéktelen lett az átélt érzelmei árja,

a szeretete, a szerelme, az álmai,

s az elhalványodott vágya.

 

Vágya egy szebb, egy jobb világ iránt,

hol az értelem igen sokat számít,

s hol a szív mutatja az irányt.

 

Ám mindez nem nyom sokat a latban,

ahogyan a betegség, s a kín sem,

mely elérte igen gyakran.

 

Látszólag óvják, reá sok időt szánnak,

kap külön idősávot, védelmezik,

közben a halálára vágynak.

 

Aki megöregedett, értéktelenné vált,

nyűg lett a hatalom szemében,

nem okoz mást, csak kárt.

 

Feleslegesen pazarolja a világ javait,

maszkba fojtják, majd beoltják,

s nem hallani többé szavait.

corona, virus, pandemic

Remény

Remény. Oly nélkülözhetetlen, s éltető lehet,

mikor egyik csapás a másik után sújt reánk,

az ember a kegyetlenség ellen keveset tehet,

hiszen a sötétség ármánya önmagához leránt.



Egész életünk szakadatlan küzdelmek sora,

megnyugodni, s megpihenni, nincs idő soha.

Mindenkinek megvan a terve, álma, s vágya,

melyek teljesülése után újabb örömre várna.



A sors azonban újra, ismét nehéz akadályt állít,

a felhőtlen boldogságból vajmi keveset szállít.

Az élet küzdőterén gyilkos, szakadatlan a harc,

mi az egyiknek öröm lehet, az a másiknak sarc.



Ez így volt és így is lesz, mert a világ kemény,

egyetlen dolog van mely éltetni tud, a remény.

Azt elveszíteni soha és semmikor nem szabad,

ugyanis nélküle valóban semmink nem marad.

phoenix, bird, fire

Születésnapomra (evokáció)

Ötvennyolc éves lettem Én,

itt a világnak közepén.

Ejnye-bejnye!



Ajándékot kapok magamtól,

s ez eltávolít a bajomtól,

minden szinten.



Fél évszázad nem semmi,

ezalatt sokat kell tenni.

Bizony-bizony!



Lehettem volna bármi,

sosem szerettem várni,

senkire, semmire.



Mégsem lettem. Sajnos hiába,

kiáltottam fájdalmam a világba.

Egye-fene!



Szakadatlan küzdelem az élet,

szenved benne éppen elég lélek.

Fájdalom, szánalom.



Az igazságnak nyoma sincs,

a becsületem biz nagy kincs.

Nyerő erő!



Sokan nem értenek a szóból,

bezzeg kivennék részüket a jóból.

Semmit nekik!



Ki mások fájdalmának örül,

előbb nézzen a saját háza táján körül.

Silány-hitvány!



Az egész népet tanítanám,

ó, Én drága Magyar hazám.

Hív a szív!

birthday cake, cake, birthday

A vágóhídra hajtva

A vágóhídra hajtva, vonul a sok marha,

szomorú szemekkel bólogatnak,

s hiszik, ez a karma.

 

Egymást tapossák, rengetegen vannak,

faruk, fejük koccan a másiknak,

helyet ki nem hagynak.

 

Búsan bőgnek, patáik alatt száll a por,

néha-néha egymásba öklelnek,

s olyankor fellazul a sor.

 

A pásztorok biz röhögnek a markukba,

már előre dörzsölik a tenyerüket,

bűzt kapva az arcukba.

 

Kutyáik végzik el a munkájuk nehezét,

tépik, marják a marhák combját,

betöltve a korbács szerepét.

 

A balgatag csorda mindezt tétlenül tűri,

pedig vannak köztük borjak is,

mindőjüket a félelem fűti.

 

Fűti, hiszen párolog a csatakos szőrük,

ha nem állnak hamar ellent,

ki lesz cserzve a bőrük.

 

Kitörhetnének, hisz rengetegen vannak,

de mind retteg, a másikra vár,

ezért inkább meghalnak.

 

A néhány pásztor jól keresett a csordán,

learatták a tervük gyümölcsét,

az engedelmesség folytán.

 

Kutyáiknak dobtak oda néhány csontot,

azok hűen nyalták csizmáik talpát,

míg ők elosztották a koncot.

 

A marháknak emléke sem igen maradt,

a vágóhídra hajtva elvesztek mind,

az idő már nélkülük haladt.

senegal, herd, oxen

Érzelmek tengerén

Érzelmek tengerén gyakori a vihar,

sérelmek, jogos, vagy jogtalan vita,

a sors kegyetlensége sohasem fukar

alábecsülni ez erejét igen nagy hiba.

 

Csalódások, fájdalmak, rögös utak,

sötét árnyak kísérik az életet végig,

akadnak bátor hősök, gyáva nyulak,

az igazságot tisztességtelenül mérik.

 

Ugyanakkor létezik szeretet és béke,

öröm, ragaszkodás, bizalom és vágy,

az álmokat feladni nem szabad mégse,

a lélek néha rideg, máskor pedig lágy.

 

Elszalasztott pillanatok, kései bánat,

fájó sóhajok, ki nem mondott szavak,

a remény magára gyakran sokat várat,

s közben homályba vesznek a nyarak.

 

Kárba veszett ábrándok, dobbanó szív,

magunkhoz ölelni csak az élőket lehet,

a végtelen ereje minket is magához hív,

ez ellen sajnos soha, senki nem tehet.

 

Addig kell szeretni, amíg nem lesz késő,

kimondani, vannak kik fontosak nekünk,

meglehet tetteink között az lesz a végső,

a szeretet ne szálljon majd a sírba velünk!

thunderstorm, ocean, twilight

Elmúlt idők

Elmúlt idők, történések sora,

melyek nem felejtődnek soha.

Érzések, kapcsolatok, vágyak,

a szerelmek is múlttá válnak.



A csalódás leple betölti a teret,

a jövő hív, ennél szebb is lehet.

Homályba vész a zavaros múlt,

bármennyire is hosszúra nyúlt.



Eltemetett szavak, bántó tettek,

mind önmagunk árnyaivá lettek.

Félve piruló, tűzben égő vágy,

a sors néha simulékonyan lágy.



Titkolva titkolt érzelmi mámor,

eltűnhet gyorsan, mint a kámfor.

Ám maradhat is, ha a szív szeret,

ha érzi, a másikért valamit tehet.

30465006255 d6732dbfe1

Minden fáj

Gyerekkorban gondtalan az élet,

nevetés, kacaj és felhőtlen órák,

könnyed játékkal telnek a percek,

az álom útjait mesefigurák róják.



Iskolásként már nehezebb az út,

nem a táska súlya a gond csupán,

tudásvággyal telnek meg a napok,

a tanuló néha értetlenkedik sután.



A tinédzser kora maga a lázadás,

ellenszegülés, dacolás, ki a főnök,

egyre több a sérelem, s a kudarc,

hiába beszél a szülő, úgyis győzök.



Felnőttként arcul csap a valóság,

s éget az igazságtalanságok sora,

a stressz viharként sújt le sokszor

és a nyugalom örökre elszáll tova.



Végül eljön a pillanat, minden fáj,

a lélek fiatal marad, a test szenved,

az emlékek elillannak a végtelenbe,

s nem sikerül több levegőt venned.

dependent, dementia, woman

Vágtat az Óhaj

Vágtat az Óhaj szelek szárnyán,

Ő nem egy akármilyen látvány.

Álomvilág övezi a hosszú útján,

sokat rágódik jelenén és múltján.



Szeretne szeretni, de olyan nehéz,

reméli a boldogság hozzá is benéz.

Félénk és gátlásos, egy igazi jellem,

nem téveszti meg a bűbáj és kellem.



Őszinte érzelmekre vágyik legbelül,

olyanokra miket igazán megbecsül.

A sors sohasem volt kíméletes vele,

szíve mégis igaz szeretettel van tele.

horse, girl, enchantment

Jó a világ?

Jó a világ, amelyben rengeteg a szegény,

s melyben elhal a legcsekélyebb remény,

ahol sorsok szállnak a tömény semmibe,

igaz embereket nem vesznek semmibe?



Amelyben a gazdag réteg javakban dúskál,

a becsületes ember csupán lefelé csúszkál,

az igazságtalanság mindig titkolja a valót,

a hitványság folyton jutalmazza a csalót?



A szeretet haraggá és izzó gyűlöletté válik,

az élet a rászorultakkal kegyetlenül bánik,

ahol érzelmek múlnak el semmivé válva,

csupán a legerősebbek maradhatnak állva?



Hol családok mennek a végletekig tönkre,

mikor már nincs pénz egy kiszáradt rönkre,

chemtraillel permetezik a még élő világot,

könnyedén eltaposva a megmaradt virágot?



Meg nem értés kíséri a nap minden percét,

a védtelenekre hárítják az emberiség terhét,

bemocskolják a kristálytiszta vizű patakot,

egymásra dobálva a legmocskosabb salakot?



Túlszaporodják az egyre szűkebbé váló teret,

a kegyetlenség a legvégső pusztuláshoz vezet?

Nos jó a világ? Döntse el mindenki magában!

Amennyiben van rá ideje számtalan bajában!

nature, outdoors, plant

Az élet mégis szép

Ember gondolkodj, s ne add fel még,

hiszen jól tudod, a világ milyen szép!

Van benne fájdalom, de öröm is elég,

hinned kell, az Élet nem hagy el még.



Gondolj rá, mikor bölcsődben ringtál,

s édesanyád melléből anyatejet szívtál!

Majd iskolába jártál hosszú éveken át,

szereztél barátokat, láttál virágot, fát.



Felnőttél és kezedbe vehetted a sorsod,

érezted, hogy sokkal több lett a dolgod.

Szerelmes lettél, elárasztott az érzelem,

olykor biz háttérbe szorult az értelem.



Családot alapítottál, jöttek a gyerekek,

s szétáradt lelkedben a szülői szeretet.

Igyekeztél elkerülni a rossz dolgokat,

s szebbé, boldogabbá tenni a sorsodat.



Mérlegeld életed, ne csábítson a Halál!

Amíg velem vagy, Ő reád nehezen talál.



(Élet)

baby, caucasian, child
Kiss Gyula versei
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.